Berzsenyi Bellaagh Ádám lesz a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója 2018. július 1-től 2023. június 30-ig, vagyis a következő öt évadon keresztül – így döntött ma a színházat üzemeltető budaörsi önkormányzat képviselő-testülete.
A 32 esztendős fiatal rendező azért sem ismeretlen a budaörsiek előtt, mert az elmúlt négy és fél évben, illetve jelenleg is, ő az intézmény művészeti vezetője, akit a most leköszönő igazgató Frigyesi András „fedezett fel”. Ádám a vele készült tavaly októberi interjúnkban kérdésünkre, hogy ismerte-e már korábban Frigyesi Andrást, így válaszolt: „Természetesen. A Budaörsi Passióban gyakornokként dolgozhattam 19 éves koromban, András rendezte a német nyelvű előadást. Amikor 2014-ben pályázott a színházigazgatói posztra, felhívott, és megkérdezte, hogy ha nyerne, vállalnám-e a művészeti vezetői pozíciót mellette, amire én igent mondtam. Persze számomra ez csak akkor vált valóságos lehetőséggé, miután őt kinevezték.” És a tavalyi interjú végén arra is kíváncsiak voltunk, mit vár a jövőtől. „Szeretnék még legalább öt évig itt maradni, annyi legalább jó lenne, hogy kiteljesedjen, amit elkezdtünk. Sokat szeretnék még megtudni a színházi vezetés mélységeiről.”
Ez az újabb öt év tehát most adott számára, ráadásul igazgatóként. A színházat üzemeltető budaörsi önkormányzat képviselő-testülete ugyanis ma 9 igennel és 3 tartózkodással úgy döntött, hogy Berzsenyi Bellaagh Ádám lesz az igazgató, 2018. július 1-től 2023. június 30-ig, vagyis a következő öt évadon keresztül.
Sokakat meglepett, hogy Berzsenyi Bellaagh Ádám és Frigyesi András külön-külön pályázatot adott be. A részletes okokat nem ismerjük, mert konfliktusaikat nem hozták nyilvánosságra. Erről most Ádám pályázatából (ami eddig szintén nem volt nyilvános, ám most már elérhető többek között ITT) ennyit tudhattunk meg: „Fontos, hogy tisztázzam az okát annak, hogy miért nyújtok be önálló pályázatot a színház vezetésére. Igazgatómmal, Frigyesi Andrással az elmúlt évek közös munkája sok tanulsággal járt számomra. A hosszú idő alatt azonban kiderült, hogy elképzeléseink az intézmény általam ideálisnak tartott működése szempontjából számos ponton különböznek. A napi munkamenetben a vezetés és a munkatársak között kialakult feszültségek, váratlan és néha improvizatív döntések sokszor hátráltatják a színházi munka biztonságos szakmai hátterét, az öt éve közösen elkezdett irány lendületes fejlődését. Be kellett látnom, hogy a köztünk lévő véleménykülönbségek, szakmai ellentétek — mind esztétikai és ízlésbeli, mind pedig szervezeti és gazdasági szempontból — nem segítenek ezeket a feszültségeket oldani, a színház munkatársait és arculatát nem tudom felelősséggel a lehető legjobb helyzetbe hozni. Együttműködésünk sok tekintetben kontraproduktívvá vált tehát. Ez a belátás, valamint az elmúlt öt évben kifejtett művészeti vezetői tevékenységem tapasztalatai, sikerei és tanulságai, nem utolsó sorban pedig a munkatársaim felől érzett bizalom vezettek oda, hogy úgy döntsek, önálló gondolatokat és koncepciót kívánok megfogalmazni a Budaörsi Latinovits Színház jövőképét illetően. Ezt az egyáltalán nem könnyű döntést azért tudtam meghozni, mert meggyőződésem, hogy az alább kifejtett elképzelések jelentik a valódi folytatását annak az útnak, amin a színház az elmúlt öt évben elindult. Frigyesi András befektetett munkáját és tapasztalatát továbbra is tisztelem, ezért ha megnyerném az igazgatói pályázatot, szívesen gondolnám vele együtt végig, hogy milyen formában és minőségben tudja elképzelni a további együttműködést.”
A fiatal rendezőt a tapasztalt direktorral szemben a pályázatok elbírálási folyamata során a képviselő-testületi döntést előkészítő 9 tagú szakmai bizottságban egyhangúan támogatták. A bizottság összetétele: öt szakembert az EMMI, tehát a szakminisztérium delegál, kettőt a budaörsi színház kollektívája, ez egy színész és egy háttérmunkát végző személy volt, továbbá tagja a budaörsi kulturális és közművelődési bizottság mindenkori elnöke és a polgármesteri kabinet vezetője. (Ez egyébként öt évvel ezelőtt is így volt, amikor Frigyesi Andrást nevezték ki.) Ők tehát mindannyian Berzsenyi Bellaagh Ádám pályázatát találták a legjobbnak.
A fentieken kívül még ketten szálltak versenybe a budaörsi színház vezetéséért. Az egyikük Herczeg Tamás, aki 2007-ben végzett a Színművészeti Egyetemen Novák Eszter osztályában, majd az egyetem befejezése a HOPPart társulat vezetője lett, amit az osztály tagjai együtt hoztak létre, hogy továbbra is együtt dolgozhassanak. A mai képviselő testületi ülésen még a szavazás előtt, megköszönve a pályázati lehetőséget szóban azzal egészítette ki a pályázatát, hogy „valóban nincs szégyellni valója a Budaörsi Latinovits Színháznak, az elmúlt négy és fél évben figyelemre méltó eredményeket értek el. Amiért mi pályáztunk, hogy egy igazán biztonsági mederbe lehessen terelni a további fejlődést.”
A másik pályázó Szalay Krisztina (alias Szalai Kriszta), ő 1988-ban szerzett diplomát a Színház és Filmművészeti Főiskolán Kazimir Károly osztályában, és sok-sok színházi és filmes szerepe és sikeres rendezései mellett arról is ismert, hogy 2008-ban létrehozta a Kapcsolda programot, amelyen fogyatékos és egészséges gyermekek egy-két napig közös kézműves-, sport- és zenefoglalkozásokon vesznek részt az utóbbiak iskolájában, miközben a segítségre szorulók elfogadást, törődést, az egészségesek pedig szeretetet, illetve tapasztalatot kapnak az emberi értékek fontosságáról. Kriszta már öt évvel ezelőtt is pályázott a budaörsi színház igazgatói posztjára, és bár a szakmai bizottság akkor őt támogatta, mint emlékezetes, a képviselő-testület (akkor fideszes többséggel) Frigyesi Andrást választotta meg. Ez elég mély sérelmi nyomokat hagyhatott a művésznőben, mert a mai testületi ülésen egyebek között így fogalmazott: „Már álltam itt öt éve úgy, hogy tudtam, ez már lejátszott. Akkor mégis hosszasan elmeséltem, mit tennék, ha én nyernék, most nem fogom. (…) Nős férfival sose kezdtem volna.”
A testületi döntés fényében rövid interjút is kértünk az újonnan kinevezett színházi igazgatótól. Észrevehetnek-e majd a nézők valami változást a következő évadtól a színház műsorpolitikájában, hiszen művészeti igazgatóként eddig is meghatározta azt? – alighanem ez érdekli az itt élőket elsősorban. „Mint ahogy azt a pályázatomban kifejtettem, célom az elmúlt öt évben kijelölt művészeti irány megtartása és tovább építése. A teljes társulat munkájára a jövőben is számítok, idővel – lehetőségeinkhez mérten – a társulat bővítését is tervezem egy-két új színésszel. Rendezők tekintetében sok visszatérő vendégünk lesz, akiket az elmúlt években már megismerhettek a nézők, mellettük pedig néhány új név is feltűnik majd az alkotók között.”
Ezt az évadot még a meghirdetett program szerint dolgozzák végig közösen Frigyesi Andrással. Utána számít-e rá például tanácsadóként? – szólt a következő kérdés. „A pályázatban úgy fogalmaztam, hogy nyitott vagyok az ezzel kapcsolatos egyeztetésre; arra, hogy közösen találjuk meg a módját annak, hogyan tovább. Ehhez tartom magam, András álláspontját jelen pillanatban nem ismerem.” (A testületi ülés után lapunk kérdésére Frigyesi András azt felelte, hogy nem marad Budaörsön. Azt, hogy hol folytatja a munkát, még nem tudja, de nem marad.)
És a másik két pályázót, Herczeg Tamást és Szalai Krisztát viszontláthatjuk majd meghívottként? – faggattuk tovább a frissen kinevezett új igazgatót. „Herczeg Tamás a barátom, színészként már szerepelt a színházban, a János vitézben, illetve az általa vezetett HOPPart társulattal közösen hoztuk létre A nagy Romulus produkciót. Konkrét tervek ugyan nincsenek, de semmi akadályát nem látom, hogy a jövőben dolgozzon a színházban. Szalai Krisztát nem ismertem korábban, a pályázati meghallgatásokon találkoztunk. Elvi kifogásom ellene sincs természetesen, kicsit jobban meg kellene ismernünk egymás művészeti munkáját ahhoz, hogy válaszolni tudjak a kérdésre.”
S mit emelne ki a pályázatából, amivel meggyőzte a Szakmai Bizottságot, hogy fiatal kora ellenére (vagy éppen azért) alkalmas a színház vezetésére? „Az elmúlt öt évben volt alkalmam ezt a színházat az összes adottságával együtt, illetve a város közösségét mélyebben megismerni. A fiatal koromat fel lehet fogni előnynek vagy éppen hátránynak, de azt gondolom, hogy az elmúlt öt év művészeti munkája, az itt megteremtett színházi profil az, ami igazán árulkodik rólam, mint alkotóról és vezetőről. A pályázatomban egyértelműen megjelenik, hogy a színház művészeti szempontból ezt a vonalat kívánja tovább vinni, viszont a város kulturális életébe a jövőben aktívabban szeretne bekapcsolódni, szorosabban együttműködve a többi kulturális szereplővel. Elengedhetetlen, hogy a budaörsiek valóban a magukénak érezzék a színházat, ez a legfontosabb célunk és feladatunk.”
S amit már mi magunk emelünk ki a 41 oldalas, a művészeti koncepciótól a gazdasági tervekig igen részletes pályázatból:
„A Budaörsi Latinovits Színház – korábbi nevén Budaörsi Játékszín – 2013-ban markáns fordulatot vett a szemléletében és a művészeti koncepciójában, talán nem túlzás azt mondani, hogy sok tekintetben új színház jött létre a régi helyén. Frigyesi András igazgató megtisztelt azzal, hogy a kinevezését követően engem bízott meg a művészeti vezetői feladatok ellátásával, ami nekem, mint fiatal rendezőnek komoly kihívást és egyben nagy lehetőséget jelentett. Az volt a közös célunk, hogy egy határozott művészeti arculattal bíró, magas színvonalon dolgozó színházi műhelyt hozzunk létre, olyat, ami nemcsak Budaörs számára válhat büszkeséggé, hanem az ország és a színházi szakma látóterébe is bekerül, és ott méltó helyet vív ki magának. (…) Tervezett bemutatók (…) igen széles merítést adnak a világ dráma- és prózairodalmából. A budaörsi színháznak évadonként 4-5 saját nagyszínpadi bemutatóra, 1-2 kicsik számára készülő stúdió-bemutatóra és 1-2 kísérletezőbb jellegű, kamaraszínházi vagy tantermi színházi bemutatóra van lehetősége, a jelenlegi anyagi keretek és a játszóhelybeli kapacitás ismeretében. Társulat (…) 2015 őszén, Budaörsön, a színházban állandó társulat alakult. (…) A társulatépítés meggyőződésem szerint alapvetése egy színház művészeti munkájának; valós lelket és arcot ad a színháznak, és lehetővé teszi, hogy a színház közösségként tudjon dolgozni, produkcióról produkcióra építkezni és közösen szerzett tapasztalatokkal együtt fejlődni. (…) A Budaörsi Latinovits Színház jelenlegi nyolcfős társulatának minden tagjára számítok a következő években, és a fentiek szellemében minden igyekezetemmel azon leszek, hogy megfelelő közeget biztosítsak számukra. Az viszont nyilvánvaló, hogy a nyolcfős társulat túl kicsinek bizonyul a színház repertoárjához, ezért az elkövetkező évadokban 12-13 fősre bővíteném azt.(…) Együttműködés – Az elmúlt években a színház számos más színházzal, társulattal és oktatási intézménnyel hozott létre közös produkciókat. Az együttműködések mindegyike igen gyümölcsözőnek bizonyult, egyrészt a praktikus megvalósítás könnyebbségének szempontjából, másrészt a társulatok alkotói között kialakult közös szellemi és alkotói munka miatt. A jövőben tovább bővítenénk az együttműködő partnerek körét, évadonként legalább egy koprodukcióban létrehozott előadással. Az így létrejövő produkciók aktív művészi dialógust alakíthatnak ki a színházak között, és elősegítik azt, hogy a színházaink előadásai minél több településre eljussanak, és a véges székhelyi lehetőségekhez képest magasabb előadásszámot érjenek el.”
A pályázat igen őszintén néz szembe azzal is, hogy „a megkérdőjelezhetetlen eredmények ellenére még mindig vannak, akikben felmerül a kérdés, hogy valóban szüksége van-e Budaörsnek önálló színházra. Tény, hogy Budaörs a maga alig 30 000 fős lakosságával alighanem a legkisebb olyan település az országban, ami rendelkezik önálló, önkormányzati fenntartású produkciós színházzal. Szintén tény, hogy annak ellenére, hogy a színház közönsége évről évre gyarapszik, és ez több mint tíz éve tendencia, mégis a színház mintha nem szervült volna még kellő mértékben a városba, mintha újból és újból megfogalmazódna a kritika: a budaörsiek nem járnak eleget a színházba. Akkor pedig minek nekik színház? (…) Budaörsi közönség, mint olyan, nincs. Lehet, hogy meglepőnek tűnik ez a kijelentés egy igazgatói pályázatban, de fontos tisztázni az eme szószerkezettel kapcsolatos téveszméket. Nagyon gyakran hallom, hogy a „budaörsieknek” kell, hogy szóljon az előadás, vagy a „budaörsiek” ezt vagy azt gondolják, „nem fog tetszeni a budaörsieknek”, vagy (a legrosszabb) „a budaörsiek ezt nem fogják érteni”. Az ilyen kijelentések sértően kirekesztőek, ráadásul semmi közük a valósághoz, csak félrevezetik az alkotót és a szervezőt egyaránt. Budaörsön – szerencsére, mint a világ összes többi településén – emberek élnek, akik egyediek és sokfélék – életkor, családi állapot, foglalkozás, társadalmi réteg, anyagi helyzet, és különösképpen ízlés és érdeklődés tekintetében. A budaörsiekről, mint homogén nézői csoportról beszélni olyan, mint azt állítani, hogy a közgazdászok nem hallgatnak zenét, az orvosok nem írnak olvashatóan, a fiatalok mind lusták és az idősek pedig egytől egyig konzervatívak. Ennek megfelelően ahhoz, hogy a színház vagy bármilyen kulturális kezdeményezés meg tudja szólítani a „budaörsieket”, nem sztereotípiák ismételgetésére van szükség, hanem valóban sokféle, sokszínű és aktívan megújuló kínálatra. Budaörsi közönség tehát nincs, budaörsi közösség viszont nagyon is van, a színház és a többi kulturális intézmény egyik fő feladata pedig ezt a közösséget erősíteni és a javait szolgálni. Ahhoz, hogy ezt hatékonyabban tudjuk tenni, ahhoz fel kell ismernünk egyrészt a város speciális elhelyezkedéséből adódó előnyöket és kihívásokat, másrészt azt, hogy a nagyon sokféle korú, érdeklődésű és ebből fakadóan sokféle igényű budaörsi kultúrafogyasztók számára hogyan lehet széles kínálatot fenntartani.”
A mai képviselő-testületi ülésen ennél a napirendnél elsőként Császárné Kollár Tímea (Jobbik) kért szót, aki szintén elismerte, hogy a budaörsi színház az elmúlt években szakmai rangot szerzett, de megjegyezte, hogy a további eredményekhez a forráshiányra megoldást kell találni (igaz, ez nem elsősorban a pályázók feladata), és elismerve Berzsenyi Bellaagh Ádám művészeti vezetőként végzett munkáját, megjegyezte, hogy igazgatói tapasztalata még nincs. Kisfalvi Péter (BFE) erre úgy reagált, hogy mindenkinek el kell valahol kezdenie azt, amiben utána tapasztalt lesz, és az is elhangzott, hogy Kollár Tímea se volt még országgyűlési képviselő, mégis indul az országos választáson. Wittinghoff Tamás polgármester pedig – többek között Szalay Krisztina hozzászólására reagálva -többször is azt hangsúlyozta, hogy a mai döntés előkészítéséhez a Szakmai Bizottság 9 igennel szavazott Berzsenyi Bellaagh Ádám mellett, az önkormányzat Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottsága pedig 5 igennel és 3 tartózkodással ajánlotta őt első helyen. (Ugyanitt Frigyesi András 2 igen, 6 tartózkodás, a másik két pályázóra 8 tartózkodással szavaztak a képviselők és a külsős bizottsági tagok.)
Miért kellett egyáltalán a színház igazgatói pályázatot kiírni? – merülhet még fel. Mert az intézményvezetői megbízás mindig határozott időre szól. Az előadó-művészeti szervezet vezetőjének választására irányuló pályázati eljárásról és a munkakör betöltésének szabályairól szóló 155/2017. (VI. 15.) Kormány rendelet 8. § alapján kell eljárni, az abban foglaltak szerint. Kötelező elvárás egyebek között a szakirányú felsőfokú végzettség, a szakmai és vezetői gyakorlat, bár ez alól lehet miniszteri felmentést kérni. Berzsenyi Bellaagh Ádám esetében erre nincs szükség, mert minden feltételnek megfelelt.
