Nyílt színi párbaj ecsettel – FRISSÍTVE!

0
588

Nyílt színi párbajt ígért ecsettel a tegnap esti közös kiállításuk megnyitójára Gulyás Boglárka és Somogyi Ferenc. A két budaörsi művész (festő és szobrász) ezt be is tartotta. A PostArt nagytermében egy kétoldalas vásznat állítottak fel, és mindketten, mindkét oldalára felváltva vitték fel a vonalakat, motívumokat, öt fiatal, a Ritmikon tagjainak improvizációs zenei kíséretével. A kiállítás és benne az új közös alkotás is egy hónapig látható még a PostART falain.

„Néhány évvel ezelőtt, egy kiállítás megnyitóm alkalmával egy fiatal hölgy odalépett hozzám és azt mondta: Nem is tudtam, hogy ilyen szobrok is vannak. Számomra eddig a szobor, az vaskos és nehéz, hideg és élettelen tárgy volt. Itt meg mit látok? Csupa könnyed, légies formát, teli színnel, humorral, finom erotikával és élettel. Köszönöm ezt a csodálatos élményt!” – mesélte korábban Somogyi Ferenc. „Mondhatom, nekem is emlékezetes volt ez a kijelentés, mert tökéletesen megfogalmazta azt, amit én a szobrászat eszközeivel próbálok, szavak nélkül, már évek óta kibontani. Mint sejthető, már egész kis lurkóként rengeteget rajzoltam, fúrtam faragtam, s minden elképzelhető anyagból: krétából, drótból, téglából, szappanból, próbáltam kis figurákat készíteni. Kopácsoltam téglába egy Talpramagyar Petőfit, papírból kasíroztam lovacskát, és kőből is egész érdekes dolgokat sikerült kifaragnom.”

Gulyás Boglárka grafikus, textil- és festőművész grafikái, festményei, szobrai és textilmunkái pedig mind egyazon célt szolgálnak: valami kedvességet akar elindítani velük az emberekben. Mindezt azért, hogy reményt lássanak és megtalálják a lezárt ajtók helyett a nyíló ablakokat, melyeknek – bár töröttek, koszosak is – mégis van keretük, amelyek egyben tartják őket. Az ablakokon át új távlatba léphet bárki, aki merészeli ezeket az ablakokat kinyitni.

Haász Mónika művészeti menedzser megnyitó beszéde után (a beszédet lásd itt lent) a SoFeat duo tagjai, vagyis Karikás Zsófi énekkel és Kiss Péter gitárral szórakoztatta a megjelenteket.

A kiállításmegnyitón elhangzott beszéd

Szeretettel köszöntök minden kedves érdeklődőt és barátot, köszönöm a nyitó performanszot a művészeknek! Gulyás Boglárka és Somogyi Ferenc mindketten szeretik elvarázsolni a nézőket a művészettel, ezért is találták ki ezt a meglepetést kezdésnek. Bogi elsősorban festménygrafikákat készít, merthogy, mint megfogalmazta, inkább grafikus alkat, mintsem festő, de a szín, a színesség mégiscsak hihetetlen nagy kifejező erőt ad számára. Feri pedig dekoratív szobrász, szinte minden anyagot képes átírni, formákat bontani ki belőlük, majd színessé teszi a megálmodott figurákat. Mindketten gyönyörűen, érzékeny humanizmussal szelídítik meg a vonalat, lélekkel átitatott  grafikákat készítenek. Hasonlóak még abban, hogy vonzódnak a szép, különleges és szokatlan anyagok műalkotásokban való szerepeltetéséhez. A fa finom rajzolatán, vagy épp göcsörtös, szabálytalanságról mesélő szerkezetén túl, melyek az ábrázolt kép vagy szobor tudatos elemévé válnak, látható itt egy különleges Párnakép egy féloldalról ábrázolt akttal, vagy Bogi Mindennapi rítusaink reliefje, melyen az ablakba akasztott függönyt valójában egy régi sváb szoknya adja. De van itt kis doboz kép és apró, a művet személyessé tevő szerszámokat is hordozó, fényképszerű kollázs.

A kiállítás címe Felem vagy, amit igazán érdemes mélyebben végiggondolni egy olyan világban, ahol a könyvekből, a médiából, a reklámokból az árad felénk, hogy minél inkább csak önmagunkra koncentráljunk. Nem mintha ennek sok helyzetben nem volna meg a létjogosultsága, de talán már túlságosan önzővé és zárttá, ugyanakkor pont nem erőssé, hanem sérülékenyebbé tette az embereket. Mind tudjuk, hogy közösségi, társas létre vagyunk teremtve, ebben van felemelkedésünk ereje és lehetősége. És a „MAGÁNYOS HARCOS, VAGY AMAZON VAGYOK” szerepkörbe sokan megfáradnak.

Az ókorban úgy tartották, hogy test és lélek, két külön világ, a lélek be van zárva a testbe, de tőle független. Később már inkább egyesítették a gondolati és érzelemvilágot a lélekkel és ezzel összhangban, mintegy ezek összhatásaként is néztek a testre. Ma már tudjuk, ha létezik is ez az Isteni, esszenciális részünk, a lélek és a test, a szellem és az anyag, szoros szimbiózisban él, mindkettő nagy erővel tud hatni a másikra. Persze, mind törekszünk arra, hogy testben és lélekben teljes értékű emberek legyünk, harmóniában tudjunk lenni saját lelki alkatunkkal, képességeinkkel, hiányosságainkkal, de a többség azért keresi a másik felét, amíg meg nem találja.

Látható itt két kis birkózó puttó, úgy kapaszkodnak egymásba, mint a kínai jing-jang karika sötét és világos energiagömbjének szimbóluma. A szárnyaik viszont épp ellentétes pólust kaptak, ami számomra valami olyasmire utal, hogy folyton külső és belső harcokat vívunk a jó és a rossz megkülönböztetésével, ugyanakkor néha a jóról kiderül, hogy valójában nem is olyan tiszta szándékú, míg a rossznak tűnő dolgok hozadéka néha egészen meglepő emelkedést is eredményezhet. Melyik felünk igazán jó, és melyik a rossz, vagy minden csak részigazság?

Felem vagy, feled vagyok – Nagyon szép! Milyen sokfajta változatát is ismerjük ennek az összetartozásnak, egymásra utaltságnak:

A Férfi-Női princípium összeolvadása minden vallásban, a különböző filozófiai rendszerekben az egyik legfőbb misztérium. Főleg Feri jóvoltából sok kacér hölgyet láthatunk itt, egyik kedvencem, akit fekete madár alakjában repít messze a társa, a hölgy szemén kendő, ne is lássa, merre járnak, ilyen bizalom csak a másik felünket birtoklónak jár.

Vagy itt egy hétköznapi, magát sellőnek álmodó hölgy, lubickol egy kádnyi tóban és szirénként kacsingat a papírcsónakon ringatózó, őt csodáló, kiszolgáltatott férfire.

Feleség, Felebarát, Testvér és Féltestvér, Telivér-Félvér, a Jobbik felem mondjuk kedvesen, és még sorolhatnánk – hiszen a nyelvünk oly szépen őrzi és kifejezi, hogy mennyire kell a másik a teljességünkhöz.

„Ha nem volnék, te sem volnál, / én sem volnék, ha nem volnál. / Vagyunk ketten két szép nyárfa, / s búvunk egymás árnyékába.”               /Kányádi Sándor: Két nyárfa/

De gondolhatunk saját személyiségünk főbb oszlopaira is. Meghatározó, jellemformáló génekre, hagyományokra, az ősökre, szülőkre, oktatókra, mesterekre, akiknek a szavai, mozdulatai, szokásai beleivódtak a lényünkbe és tovább élnek bennünk. Ennek megfelelően sok kifejező portrét is láthatunk itt, és kezek hullámzását, nem véletlenül, hisz pont az arc és a kéz adja a legtöbb információt a másikról. A mozdulatoknak gesztus értéke van, a kapcsolatokra, kapcsolódásra utalnak. Az érintések rendkívül széles skálája látható ezeken az alkotásokon, igaz érzésekről, összetartozásról mesélnek.

Tekinthetünk az életút felére is, amikor már az ember elég idős ahhoz, hogy visszafelé is sokat lásson, értsen a lényegből, de még remélhetőleg van előtte néhány évtizednyi út, amikor képes bölcsebben vezetni élete hajóját. Múltba futó, régi világot idéző utcák képe, gondolhatunk itt Budaörs kezdetben szinte falusias arculatára is. Bogi képén az idős, egymásba karoló pár a székelykapuban olyan mély, emberi összetartozást sugall, amelyről eszembe jutott, milyen gyakran előfordul, hogy akik nagyon szeretik egymást, idősen szinte pár éven belül egymás után halnak, merthogy elment Valaki, aki a másik felük volt és hogyan is élhetnének fél emberként? Bújjunk is össze a meleg paplan alatt, ameddig a sors jóvoltából együtt lehetünk, mutatja egy következő alkotás.

Mindkét művésznél megjelenik az olvasás, a könyvekbe bújás állapotának öröme, s valóban, az igazán jó irodalmi művekben a hősök érzelmeibe, gondolataiba, döntéseibe simulva gyakran visszaköszön a másik felünk, akit talán kicsit el is rejtünk a külvilág elől. Gyakran nem bízunk magunkban és nem bízunk a másikban sem.

Ugyanakkor talán túlontúl is keressük a Múzsát, aki itt Feri képén arra sem méltat minket, hogy megjelenjen, csak kecses lábával mozgatja a pennát a lapok felett. Az író sem fontos itt, elég a kéz, hogy sűrített módon kifejezzük ezt a fontos kapcsolatot, fent és lent, a szellemi síkon mozgás és az anyagi világban való munka teremtő kapcsolatát. Hogy egyik a másik nélkül felemás, meddő.

De találkozhatunk Minotaurosszal is, szomorú szemében és testtartásában a labirintusba zárt magányának, szorongásának kivetülését látjuk, mely még fájóbb, ha észrevesszük a szarván ülő kicsiny madarat, mely vidám, bohókás és szabad, bármikor visszatérhet társaihoz. Talán Minotaurosz ezt a felét siratja e képen. Egy másik alkotáson a vad, állatias lét megszelídítéseként egy nyugodtan gondolkodó hölgyet kapott idomárként, tökéletesen kiegészítik itt egymást. (…)

Nagyon köszönöm Boginak és Ferinek mind a művészi, mind az emberi közreműködést, kérdezgessék őket, hisz mindketten szívesen mesélnek, s ugyanakkor élvezzék a beszélgetésben azt a sokszínűséget, melyből kialakulhatnak a Feled vagyok társas és baráti kapcsolatok, illetve megerősödhetnek, a már meglevők.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket, a kiállítást ezennel megnyitom.

Haász Mónika