Berzsenyi Bellaagh Ádám: “Jobban fogjuk értékelni a hétköznapokat”

0
723

A koronavírus terjedésének megakadályozására az első rendeletek között szerepelt a színházak bezárása. Berzsenyi Bellaagh Ádámot, a Budaörsi Latinovits Színház igazgatóját arról kérdeztük, rájuk ez miként hatott és miként telnek most napjaik.

Hány tervezett bemutató maradt el a vírus miatt, és ezek milyen készültségi fokban voltak? A veszély elhárítása után bemutatjátok-e majd őket, már a következő évadban? Szerencsére az évad végére már csak egy bemutató maradt, ami most a járvány miatt átmenetileg elmarad. Ez a Figaro házassága című klasszikus vígjáték, amit Alföldi Róbert állít színpadra. Az olvasópróbát megtartottuk március 15-én, a hivatalos leállást megelőző napon, a szabad ég alatt. Ezután elbúcsúztunk egymástól és abban maratunk, hogy innen folytatjuk a munkát amint a vészhelyzet megszűnik. Új gyerekelőadásunknak, a Kozmosz-szösznek pedig március 12-re volt kitűzve a bemutatója, ami a kihirdetett vészhelyzet első napja volt. A bemutatót akkor zárt körben megtartottuk, a gyerekek pedig majd akkor láthatják, amikor újra megnyílik a színház a közönség előtt.

Tartjátok-e valamilyen formában a kapcsolatot, egymással a társulat tagjai, mit tudsz róluk? Rendszeresen kommunikálunk egymással, főleg az online felületeken keresztül. Nehéz ez a helyzet mindenki számára, annyira a mindennapjaink része az, hogy együtt vagyunk, hogy egy közösségben dolgozunk. Ki-ki a maga módján megpróbálja kitölteni a felszabadult időt, és szerencsére ezt meg is tudják osztani egymással – ez öröm számomra. 

Te magad mit csinálsz ezekben a napokban? Próbálom hasznosan tölteni, bepótolni olyan dolgokat, amikre a hétköznapok sodrásában kevesebb idő jut. Remek alkalom ez az olvasásra, a gondolkodásra, a felkészülésre. A következő évadot változatlanul tervezni kell, még ha a járvány miatt egy része egyelőre nehezen látható is. Biztos, hogy amikor újranyit a színház nagy erővel és pontossággal kell dolgozni, hogy visszanyerjük a nézőket, és hogy megint olyan lendülettel tudjon fejlődni a színház, ahogy a járványt megelőző időszakban sikerült. Erre kell most felkészülni. Emellett persze van egy személyes oldala is, rengeteg olvasnivalóm van, igyekszem mozogni amennyit csak lehet. Igazából most szembesülök azzal, hogy mennyire aktív életet éltem eddig.

Mit gondolsz, valóban más lesz az életünk ezek után a világon, az országban és itt Budaörsön? Biztos, hogy lesz egy nagy fellélegzés, amikor véget ér ez az egész. Remélhetőleg sok mindent át fogunk értékelni, úgy is mint magánemberek, de úgy is, mint társadalom. Nagyobb értéke lehet az együttléteknek, a közös programoknak. Talán kicsit vissza tudjuk szorítani a felesleges fogyasztást, a programok túlzott halmozását. Nagy kérdés persze, hogy mennyire fogunk elszegényedni, de azt gondolom, hogy idővel talán újraindul a gazdaság és az anyagi része is helyrejön. Viszont hosszú idő – több generáció – után a társadalom átélt egy igazi sokkot, és azt gondolom, hogy talán ennek lesznek pozitív velejárói. Jobban fogjuk értékelni a hétköznapokat.

Kapcsolódó cikkünk: https://budaorsinaplo.hu/hogy-elnek-a-virusveszely-alatt-a-budaorsiek-1-resz-meszaros-erzsebet-es-petreny-andras/

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here