Bemutatkoznak a szakrendelések 1. rész A sebészet

0
807

Mindig a frontvonalban

Új sorozatunkban a budaörsi járóbeteg-ellátás szakrendeléseit mutatjuk be. Első cikkünkben a sebészet kerül terítékre, kalauzunk dr. Nagy Péter főorvos, aki sebészi képzettsége mellett orvos-közgazdász és egészségügyi menedzseri diplomával is rendelkezik, figyelme így az ellátásszervezési kérdésekre is kiterjed.

A sebészeti szakrendelés a budaörsi járóbeteg-ellátás egyik legrégebbi és legjobban lefedett szakterülete; jelenleg hat sebész fogadja a pácienseket a hét minden munkanapján délelőttönként, csütörtökön pedig délután is. A szakrendelőbe érkezők közül nagyjából minden tizedik ember a sebészetet keresi fel, ami 2018-ban több mint 15 ezer esetet jelentett, de még tavaly is, amikor az ellátást igénybe vevők számát jelentősen csökkentette a járvány, csaknem 9 ezer orvos-beteg találkozót.

A betegek jellemzően gasztroenterológiai panaszokkal, lágyrész-sérülésekkel, bőrdaganatokkal, gyulladásokkal, tályogokkal, kisebb égésekkel fordulnak a sebészethez. A szakrendelés speciális helyzetben van – magyarázza dr. Nagy Péter –, hiszen beutaló nélkül is felkereshető, így a páciensek számára viszonylag egyszerű belépési pont a rendszerbe. Magyarán olyan betegek is a sebészetre jönnek, akiknek célszerűbb lenne saját háziorvosukhoz fordulniuk, hiszen ő ismeri személyesen saját betegeit, az ő elsődleges kompetenciája a betegút meghatározása, annak az eldöntése, szükséges-e szakorvosi vizsgálatot kérni, és ha igen, melyik szakrendelésre, illetve milyen labordiagnosztikai vizsgálatokra kell a pácienst beutalni.

Ma az ilyen betegútszervezési feladatok sokszor a sebészetre maradnak. „Kollégáimmal persze mindenkit igyekszünk ellátni, akit csak lehet, illetve a megfelelő helyre irányítjuk a beteget, megírjuk a beutalót a laborba. Ennek azonban megvan az ára: a kikérdezéssel, a vizsgálatokkal, a prevenciós tanácsokkal és az adminisztrációval sok idő megy el. A sebészeti szakrendelésen általában sokan vannak, az időpontra hívás nem működik. Kivételt jelentenek az ambuláns műtétek – jellemzően bőrdaganatok eltávolítása, visszérszövődmények lokális műtétei, rektoszkópos vizsgálatok –, amiket kollégáimmal a rendelési idő utolsó órájában végzünk. Ezekre már tervezetten kerül sor, a betegek időpontra érkeznek” – mondja Nagy Péter.

A szakrendelés működésével kapcsolatban ki kell emelni az asszisztencia szerepét, vagyis a budaörsi sebészetet kiszolgáló négy nővért, akiknek állandó szereplőként a tapasztalatok megosztásában, a jó gyakorlatok átadásában is kulcsszerepük van. Ideális esetben az orvos mellett két asszisztens dolgozik egy időben: egyikük a vizsgálatban segít, a másik az adminisztrációt bonyolítja. Ha valamelyikük hiányzik, a betegek forgása lelassul. A szükséges létszámot legtöbbször még a járványidőszakban is sikerült biztosítani Budaörsön.

Nagy Péter szerint a műszerezettség a sebészeti szakrendelésen megfelelő, a korszerű kötszerekből és általában a fogyóeszközökből az ellátottság átlagon felüli. Budaörs legnagyobb előnye az ország más sebészeteihez képest a diagnosztikai infrastruktúra jó elérhetősége: a laborvizsgálatok közelsége mellett a radiológiai vizsgálatokat – röntgen, ultrahang – kiváló diagnoszták végzik a Budaörsi Egészségügyi Központban. A folyosón röntgenlemezzel vagy CD-vel közlekedő páciens képe már a múlté, a közelmúltban telepített PAX informatikai rendszer segítségével a röntgenkép azonnal megjelenik a vizsgálatot kérő orvos monitorján. A bőrelváltozások kezelése során vett szövettani minták gyors és pontos kiértékelése a háttérintézményként működő János Kórházban történik.

Ami a COVID-időszakot illeti, az intézményt felkereső páciensek száma nagyon visszaesett, mostanra kezd visszaállni a békeidőre jellemző forgalom a sebészeten is. Sajnos sok halasztható vizsgálat és beavatkozás maradt el, ami persze visszaüt: az emberek általános egészségi állapota rosszabb lett. Vannak olyan jelek is, hogy a COVID-fertőzésen átesettek körében a betegség hosszú távú hatásaként bizonyos panaszok gyakoribbá váltak, de ezeket a benyomásokat még meg kell erősíteniük a tudományos vizsgálatoknak – említi meg Nagy Péter.

Együttműködés az alapellátással

„A háziorvosokkal történő kooperációt folyamatosan fejlesztjük, erre Budaörsi városa irányában is kötelezettséget vállaltunk” – mondja Zsákai Zoltán, a Budaörsi Egészségügyi Központ vezetője, aki szerint az együttműködés fejlesztésének két fő csapásiránya a háziorvosok és a szakorvosok közötti szakmai-ellátásszervezési konzultációk, valamint azok az informatikai fejlesztések, amelyek lehetővé teszik a háziorvosi alapellátás és a szakorvosi ellátás összekapcsolását, a kölcsönös rálátást egymás munkájára és betegeire, a párhuzamosságok felszámolását.

Sebészet és egynapos sebészet

A magyar egészségügyben jelenleg a szakemberhiány a legfájóbb gond. Miért jönnek a jó sebészek Budaörsre? Ennek egyik kulcsa az intézmény egynapos sebészeti részlege, ahol a szakrendelést ellátó orvosok tervezhető műtéteket is végeznek, vonzó körülmények között, világszínvonalon. A budaörsi egynapos beavatkozások mintegy 90 százalékát olyan pácienseken hajtják végre, akiket korábban a sebészeti szakrendelésen diagnosztizáltak.

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here