Az első adventi vasárnapon vagyunk túl… – összefoglalónk

0
121

Az első idei hóesésen (bár sajnos hamar elolvadt) és az első adventi vasárnapon vagyunk túl és máris több, színvonalas programon. És bár szívesen írnám, hogy aki ezekről lemaradt, bepótolhatja a következő három hétben karácsonyig, de ez így nem teljesen igaz. Mert lesz még ugyan három gyertyagyújtás, lesznek többek között további koncertek és gyermekprogramok is, ezek mindegyike másokat szólít meg és más-más hangulatot ígér.

Az első gyertyagyújtáskor szombaton este, az adventi ünnepkör előestéjén szeles és hideg volt az idő, mégis sokan hallgatták meg az ökumenikus program keretében a különböző egyházi felekezetek budaörsi vezetőit, képviselőit. (Erről részletesen ITT számolunk be.)

Még aznap délelőtt a PostART-on (Budaörs, Clementis u. Ébner György u. sarok) egy rendhagyó könyvbemutatón vehettünk részt. Az ötvenes évei végén járó Győrfi András előbb vált festővé, mint íróvá és különös hangulatú képei néhány éve részben Budaörsön készülnek, az ugyancsak a PostART-on lévő műtermében. Így már hagyománnyá vált, hogy évente egyszer-kétszer kinyitja a műterem ajtaját és bepillantást enged az alkotás folyamatába. Az első könyve – amit értelemszerűen ő maga illusztrált – három-négy éve jelent meg, majd évente követte egy-egy újabb, a legújabb címe pedig Artúr és Gínevra. Ezek is amolyan egypercesek, élet- és gondolattöredékek. De most sem csak könyvbemutató volt, hanem egy kiállítás is nyílt, amit január közepéig lehet megtekinteni. (Korábbi cikkeink a festőről, íróról ITT olvashatók.)

Vasárnap a Budaörs óvárosi részén élők inkább a Jókai Mór Művelődési Ház felé vették az irányt, ahol bent az épületben a remek bábelőadás után kézműveskedni lehetett. Mézeskalácsot sütöttek közösen és karácsonyi díszek készültek.

Míg Kamaraerdőn már a Mikulás is megérkezett. A gyerekek napok óta lázban égtek, hogy találkozhatnak vele, így a nyirkos idő és a hideg nem szegte kedvüket a szombati programok során. Amint megkezdődött a Dr Rex kutyás iskola kutyatáncos előadása, elkezdtek gyűlni a parkban a kicsik és örömmel vettek részt a kutyusokkal való játékban. Aztán gyertyát gyújtottak a Manókkal és nagyokat ugrándoztak a RépaRetekMogyoró koncertjén. Közben az állatsimogató és a pónik körül is nagy volt a nyüzsgés. Amikor viszont megérkezett a Mikulás a feldíszített vonattal, egy emberként rohantak üdvözölni. Közben elkezdett esni az eső, így a Mikulás a dodzsem pályán kapott trónust, hogy ott beszélgethessen a gyerekekkel. A vidámpark vasárnap is egész nap várta a gyerekeket. Volt forralt bort, forró tea és lángosos is.

Vasárnap este a VIVART Budaörsi Sinfonietta immár hagyományos adventi hangversenye – Török Géza Liszt- és Hauser József-díjas karmester vezényletével – teltházas volt és csodálatos. Most második alkalommal adott neki a PostART otthont. Külön vastapsot kapott Kapi Zsuzsanna opera énekes.

Holnap újra Budaörsön a felújított Melyiket a 9 közül? Zenés karácsonyi családi musical a Múzsák Társulat előadásában 18 órától! Pest városában él János mester 9 gyermekével. Karácsony reggelén János különös ajánlatot kap a felettük élő gazdag házi úrtól: ha gyámsága alá veheti a varga egyik fiát, a kiválasztott gyereket tanult, gazdag úrrá teszi. A mindennapi betevőért harcoló apának élete egyik legnehezebb döntését kell meghoznia: melyiket a 9 közül?

 

És aki nem találkozott a Mikulással sem Kamaraerdőben, sem egy civil kezdeményezésre 5-én a lakótelepen, az írja fel, hogy december 6-án, 17 órai kezdettel lesz idén a városi Mikulás ünnepség. Erre Budaörs Város Önkormányzata hívja a gyermekeket és a Jókai Mór Művelődési Ház színháztermében lesz, Mikulás Show, zenés mesejáték manókkal.

A városi Mikulás ünnepség december 6-án lesz – frissítve!

A program, mint írtuk a bevezetőben a következő három hétben még bőséges, de amit kiemelnénk: újra itt van a PostART Market. E hét szombaton egész napos, adventi családi programmal kötötték össze az immár 7. alkalommal megrendezett kézműves vásárt. Hiszen lesz két pompás gyermek előadás, két alapítvány számára szerveznek gyűjtést, lesz kézműves foglalkozás és színházjegyet is lehet akár ajándéknak venni.

Az önkormányzati Budaörs karácsonya idén december 17-én lesz!

Fotók: saját, Facebook és archív

 

A teljes program:

Adventi programok december 2-23-ig

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here