Az elmúlt év legnagyobb budaörsi közösségi sikere – idén többen is kipróbálhatják

0
45

A fővárosban és sok vidéki településen már évtizedes hagyománnyal bíró közösségi kertek vannak. Budaörsön két éve van ilyen lehetőség, magánszervezésben, szűk körben. Ősszel országos elismerésben részesítették ezt a mini közösségi kertet, ami a Széchenyi utcában, Nagy Sándorné Nyíri Ágnes ingatlanán található. Budaörs Város Önkormányzata segítségével azonban idén, 2023-ban már valószínűleg szélesebb tömegek számára lesz elérhető, hogy közösségi kertben kertészkedjenek.

Két éve mi is hírt adtunk arról, amikor Nagy Sándorné Nyíri Ágnes, a Budaörsi Kertbarátok oszlopos tagja az általa szervezett budaörsi kertbarátok napján kihirdette, hogy szívesen megosztaná a veteményes ágyásait olyan családokkal, akiknek egyébként nincs lehetőségük kertészkedni.

Ez így is történt és az azóta eltelt két teljes vegetációs időszak és a projekt olyan jól sikerült, hogy már országosan elismert kertpályázaton is sikeres volt. A Magyarország legszebb konyhakertje 2022 pályázatán Közösségi kategóriában kapott országos díjat Nagy Sándor Lászlóné és Családja, Kovács Péter és Családja, Varga Krisztián és Családja, Doka Zsolt és Családja, Tóth Bence és Családja. A méltatásban ez állt: „Nagy Sándorné saját kertjét alakította át úgy, hogy a kerttel nem rendelkező fiatal családoknak ajánlotta fel megművelésére. Jelenleg négy családnak van kis parcellában veteményese és ezzel biztosítják a saját zöldségek megtermelését.”

A lakótelepen élők kertészkedését lehetővé tevő közösségi kert létrehozásának szándéka már korábban megfogalmazódott azt ott élők körében. 2020 májusában csináltak Facebook csoportot e témában és igényfelmérő kérdőívet tettek közzé, amit rengetegen kitöltöttek, így kiderült, nagy az érdeklődés. Felkeresték az önkormányzatot is, hogy egyeztessenek, milyen lehetőségek volnának arra, hogy a lakótelepen közösségi kertet alakítsanak ki. Ezt Solti Réka mondta el, aki a kezdeti szervezésben részt vett. Ő végül 2020 őszén jelentkezett Ági nénihez, aki azév nyarán hirdette meg kertparcella-felajánlását. Mert akkor úgy tűnt, az önkormányzat érdemben nem foglalkozik a közösségi kert ügyével, de ahhoz viszont, hogy tavasszal, amikor meg lehet kezdeni a kerti munkákat, elkezdhessen kertészkedni, szüksége volt művelhető földterületre. Végül ő és családja lett az egyik szerencsés, akiket Ági néni kihúzott a kalapból.

A közösségi kert témáját novemberben Nagy Sándorné Nyíri Ágnes felhozta a közmeghallgatáson. Utalt arra, hogy Budaörs Város Klímastratégiájában szerepel ilyen terv Közösségi kertek létrehozása komposztálással alcímmel a város zöldfelületeinek megóvása érdekében és arról érdeklődött, valóban megvalósítja-e ezt a szándékát az önkormányzat.

Akkor Lőrincz Mihály, a műszaki ügyosztály vezetője azt válaszolta, hogy igen, és az így hasznosítandó önkormányzati területet is kiválasztották már hozzá a Cserebogár utcában, mely telek több mint 1000 négyzetméteres, egy kis épület is áll rajta, ahol a kerti szerszámok tárolhatók, továbbá beköttetik a vizet is az ingatlanra. Bár most még nem aktuális, de remélhetőleg az önkormányzat a tél folyamán megállapodik az egyik civil szervezettel, mely koordinálni fogja a működést és tavasszal elkezdhetnek dolgozni az új kertművelők.

Ezzel kapcsolatban Solti Réka elmondta lapunknak azt a meglátását, hogy a lakóteleptől távol eső hegyoldalban, ami ráadásul tömegközlekedéssel nem érhető el, nem valósul meg teljességgel a lakótelepi közösségi kert koncepciója, hiszen az úgy volna igazán működőképes, ha könnyen és gyorsan megközelíthető lenne, leszaladva a lakásból, éppen úgy, mint egy kertes ház veteményesébe. Egyébiránt nagyon örül, hogy a 2020-as kezdeményezésük célja várhatóan 2023-ra megvalósul, de eredetileg Budaörs Klímastratégiájába is úgy került be a tervezet, hogy közösségi kert helyszínei előzetes lakossági egyeztetéssel kerülnének kijelölésre.

Idén tavasszal, a Nyitnikék rendezvényen Solti Réka vetítéses előadást tartott az első évről, amikor már a közösségi kertben tevékenykedtek. Elmondta, hogy Ági néni kertje sincs túl közel a lakótelephez, és egyéb elfoglaltságaik miatt is csak két-három hetente tudtak kijárni kertészkedni, azonban így is sok zöldséget termesztettek. Bár ő nem értett hozzá kezdetben, mert mindig panelban élt, Ági néni szakmai tudásával rengeteget segített nekik, türelmesen magyarázott és szívesen avatta be őket a kertészkedés titkaiba. Réka elmondta, nagyon sokat jelent neki és családjának ez az összetett élmény: “Nem tudom szavakban kifejezni, mennyire hálás vagyok Ági néninek. A 2020. év egyik legjobb dolga az volt, hogy megismertem őt.”

Azóta a második szezonban is ott kertészkedett a család. Réka gyermekei is nagyon élvezik az ottlétet, ráadásul ebben a formában gyermekei is megtapasztalhatják a város közepén a természet ilyen közelségét, de a rengeteg kerti játék, hinta kifejezetten gyerekparadicsommá teszi a kertet, és ami a fő: baromfiudvar is van. Már kora tavasszal kiscsibéket láthattak, és mindig örülnek a tyúkok a friss zöldnek, amit a gyerekektől kapnak. Ági néni a kertészkedésen túl is mindig nagyon kedves, volt, hogy közös sütögetéseket szervezett a nála kertészkedő családoknak, és mindig meglepetés finomsággal várja az apróságokat.

A közösségi kert volt a témája annak a fotómontázsnak is, amellyel Solti Réka indult tavaly év elején az önkormányzat klímatudatossági témájú, „Klímaváltozás a városomban. Mit teszek a klímavédelem érdekében?” című fotópályázatán, amelyen díjat is nyert képével.

Végeredményben a levonható tanulság mindebből az, hogy Ági néni példája, a magánkertből kialakított közösségi kerthasználat is lehet sikeres, eredményezhet új, felemelő emberi kapcsolatokat, de főként csökkentené a parlagon hagyott területeket, ami manapság, amikor az élelmiszer árak az egekben vannak, különösen nagy hibának számít.

A kerti fotókat Solti Réka készítette.

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here