Átadták ma a kulturális és sport díjakat

0
243

A rendes testületi ülésbe ékelve ünnepi testületi ülés keretei között a polgármester átadott ma délelőtt három, az önkormányzat által alapított díjat, melyek közül a Hauser József Városi Közművelődési Díjat idén dr. Gajdos-Frank Katalin kapta, míg a Budaörs Város Önkormányzat Testnevelési és Sport Díját sportolói kategóriában Kovács Ferenc Soma, illetve sportvezetői kategóriában – immáron harmadik alkalommal – Egri Gyula. A ceremónia fényét a Leopold Mozart Zeneiskola növendékei emelték zenélésükkel.

Ma 11 órára volt meghirdetve az ünnepi testületi ülés, amelyen kihirdetik, kik kapják idén a városi kulturális és sport díjakat. (A rendes testületi ülés nem ért véget addigra, így a polgármester, Wittinghoff Tamás szünetet rendelt el.)

Elsőként a Hauser József Díjat adta át a polgármester, Wittinghoff Tamás, miután ismertette a testület ide vonatkozó rendeletét: „A Hauser József Városi Közművelődési Díjat Budaörs Város Önkormányzatának képviselő-testülete a kulturális élet fejlődése érdekében végzett kiemelkedő munka elismeréséért alapított. A díj annak a személynek, vagy szervezetnek ítélheti oda a képviselő-testület, aki vagy amely hosszú időn keresztül eredményesen tevékenykedett Budaörs város kulturális, közművelődési életében, munkássága, magatartása, tevékenysége példaként állítható városunk lakossága, leginkább az ifjúság elé. A Hauser József Díjjal emlékérem és díszoklevél jár, valamint az adományozottat a mindenkori minimálbér ötszöröse illeti meg. A fentiek mellé a kitüntetett egy Budaörs címerrel díszített karórát is kap.” Idén a Hauser József Díjat a Jakob Bleyer Heimatmuseum igazgatója dr. Gajdos-Frank Katalin kapta. (Róla ITT írtunk bővebben.)

A díjazott beszédében megköszönte munkatársai munkáját, akik nélkül – úgy érzi – nem kapott volna ilyen elismerést, és háláját fejezte ki családjának is, a türelmükért.

A rendelet szerint „a Testnevelési és Sport Díjat Budaörs Város Önkormányzat képviselő-testülete a sport és testnevelés területén kifejtett kiemelkedő és eredményes tevékenység megbecsüléseként alapította 2000-ben. A díj két kategóriában adományozható, sportolónak kiemelkedő hazai, illetve nemzetközi sportteljesítményért, és a város testnevelési és sportmozgalmában kifejtett sportmunkáért, sportolók felkészítéséért, az egészséges életmódra nevelés, vagy a testnevelés terén kimagasló szakmai, hivatalbeli tevékenységük során hosszabb ideje végzett kiemelkedő munkáért. A Sport Díjjal bronz emlékérem, díszoklevél jár, továbbá a díjazottat a mindenkori minimálbér ötszörös összege illeti meg és a díjazottak a város címerével díszített karórát is kapnak.

Idén a Testnevelési és Sport Díjat sportszervező kategóriában Egri Gyula kapta, a BDSE atlétika edzője, ezért most fontos részletesebben idézni a rendeletből: „A Sport Díjat egy személy vagy szervezet legfeljebb három alkalommal nyerheti el. A harmadik alkalommal a díjazott a Sport Díjjal járó elismeréseken felül elnyeri a „Városi Sport Díj örökös kitüntetettje” elismerést.”

Egri Gyula tehát idén harmadik alkalommal kapta meg ezt az elismerést így ezzel együtt most átveheti a Városi Sport Díj örökös kitüntetettje címet is és az azzal járó gravírozott tálat is. ( 2009/2016/2023)

Egri Gyula is röviden megköszönte az elismeréseket.

Végül, de nem utolsó sorban, a Testnevelési és Sport Díjat sportolóként Kovács Ferenc Soma kapta kiváló sportolói eredményeiért és példamutatásáért. A díjat édesapja, Kovács Ferenc vette át a nevében, aki tolmácsolta fia üzenetét, melyben nem csak a díjat köszönte meg Budaörs városának, hanem azt is, hogy a pályafutása kezdetén lehetővé tette fejlődését.

Alább olvashatók a díj átadásakor elhangzott méltatások:

Dr. Gajdos-Frank Katalin

Tősgyökeres budaörsi. Az egykoron a városban működő Hölle pezsgőgyár tulajdonosainak leszármazottja. Budaörsön nőt fel és 2011 óta a Jakob Bleyer Heimatmuseum igazgatója.

Az ELTE bölcsészkarán diplomázott- germanisztika tanszéken.

2013-ban doktorált az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetemen

Magyarországi németnek vallja magát és hisz abban, hogy fontos az, hogy az emberek megismerjék a múltat és ápolják hagyományaikat. A kreativitás, kitartás és a nyitottság lételeme, hiszen egyszerre három gyermek édesanyja és egy múzeum igazgatója.

Szakmai elhivatottsága példaértékű.

Munkájának egyik célja, hogy a budaörsi németek kultúráját és történelmüket minél ismertebbé tegye és a múzeum segítségével a hagyományokat továbbadhassa a felnövekvő generációk számára.

Több éves munkával megvalósította, hogy a helytörténeti gyűjtemény látogatása ne egy hétköznapi kötelező iskolai program legyen, hanem egy olyan színtér, ahová a különböző színes programokra szívesen mennek a családok.

Nagy szerepet vállal a bretzfeldi testvérvárosi kapcsolat ápolásában. Munkatársaival együtt kiváló kapcsolatot alakított ki az oktatási és nevelési intézményekkel, és számos városi rendezvényben együttműködő partnerek.

Munkájának egyik elismerésekét 2020-ban a Heimatmuseum megkapta az Év Múzeuma kitüntetést kis múzeum kategóriában.

Egri Gyula

Mesterpedagógus testnevelő tanár, atlétika szakedző.

1991-től nyugdíjba vonulásáig a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola testnevelő tanára.

1982-ben szerzett testnevelő tanári diplomát a Magyar Testnevelési Egyetemen. 1984-ben megszerezte az atlétikai szakedzői képesítést is. A tanítás mellett edzői munkája is kiemelkedő. 2006-tól a BDSE elnökhelyettese, 2008-tól a Pest Megyei Diáksport Szövetség elnöke, 2013-tól a Magyar Diáksport Szövetség elnökségi tagja.

Tanítványai az elmúlt évtizedek alatt több száz országos diákolimpiai és egyesületi bajnokságon értek el dobogós helyezéseket, sokan közülük korosztályos válogatottak lettek.

Több tanítványa nyerte el Pest Megye Legjobb Középiskolás Egyéni Sportolója, a Pest Megye Legjobb Ifjúsági Sportolója és a Budaörs Városi Sport Díja kitüntető címeket.

Az elmúlt években tanítványa, Kovács Ferenc Soma ért el kiváló eredményeket.

Munkájának elismeréseként megkapta a Magyar atlétika legeredményesebb utánpótlás nevelő edzője, Pest Megye Legjobb Atléta Edzője, a Pest Megye Év Testnevelője díjat, 2009-ben és 2016-ban Budaörs város Testnevelési és Sport Díját, 2018-ban Kerezsi Endre-díjat kapott.

2022-ben, nyugdíjba vonulásakor az Illyés Örökös tanárának választották.

A városi sportdíjat harmadszor ítélték oda neki, ezért a városi sport díj örökös díjazottja.

Kovács Ferenc Soma

Hétéves kora óta sportol a Budaörsi Diák Sportegyesület Atlétika szakosztályában, Egri Gyula szakedző irányításával.

„Magyarország jó tanulója, jó sportolója” címet négy alkalommal nyerte el (2017, 2019, 2020, 2021).

ASSIST-ösztöndíjasként egy évet tanulhatott az Egyesült Államok egyik legpatinásabb, bentlakásos fiú magániskolájában, Virginiában.
A 2021/2022-es tanévben 5000 méteres síkfutásban 3. helyezett lett az Egyesült Államok éves rangsorában.
2022-ben 1500 méteres síkfutásban, szabadtéren új országos csúcsot futott, mellyel 4. helyen zárta az U20-as korosztály európai ranglistáját.
Tizennégyszeres korosztályos magyar bajnok.
Felnőtt magyar bajnok mezei futásban.
Fedett pályán negyvenkét esztendős korosztályos rekordot javított meg 1500 méteren.
Az Illyés Gyula Gimnázium diákjaként érettségizett.
2022-ben felvételt nyert a Harvard Egyetemre, ahol idén szeptemberben kezdte meg tanulmányait.
2023 februárjában (18 évesen) két évre szóló profi szerződést kötött vele a Nike.
A Budapesti Atlétikai Világbajnokságon 5000 méteres síkfutásban képviselte hazánkat.

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here