Frissítve! Asztalitenisz: Döntőben a budaörsi lányok az Európa Kupában

0
235

A házigazda Budaörs női asztalitenisz-csapata 3-2-re kikapott szombaton a cseh Moravsky Krumlovtól az Európa-kupa elődöntőjének visszavágóján, de az első mérkőzésen aratott 3-1-es sikerének köszönhetően bejutott a sorozat döntőjébe.

A keddi, csehországi első felvonás után, az új szabályok értelmében a vendégeknek a második találkozón 3-0-ra vagy 3-1-re kellett győzniük az úgynevezett aranymeccs kiharcolásához – ebben mindhárom játékos egy-egy ráadás szettet játszik -, minden más eredmény a Budaörs továbbjutását jelentette.
Az első párban két rutinos játékos, a négy napja, Moravsky Krumlovban két sikert is arató, 38 éves Póta, valamint a nála egy évvel fiatalabb, cseh Lenka Harabaszova állt az asztal két oldalán. A kétszeres Európa-bajnok magyar úgy nyert 3-0-ra, hogy mindhárom szettben hátrányból fordított, a másodikban például 4-6-ról 11-6-ra. Győzelme egyben azt is jelentette, hogy a Budaörsnek már csak egy sikerre volt szüksége a fináléba kerüléshez.
Erre azonban még várni kellett.
A második összecsapáson az új generáció két képviselője, a 20 esztendős Dari Helga, valamint a 24 éves, orosz Valerija Scserbatih nézett egymással ismét farkasszemet, az elődöntő első felvonásán utóbbi nyerte kettejük párharcát. Darinak nem sikerült visszavágnia, mert bár szoros játszmákra kényszerítette riválisát, a döntő pontok nem jöttek össze neki, így ismét Scserbatih nyert, mégpedig 3-0-ra.
A Budaörs – Európában szinte egyedülálló módon – csak hazai, magyar játékosokat szerepeltet. A harmadik párban a trió állandó tagja, a többszörös olimpikon Fazekas Mária képviselte a házigazdákat, míg a túloldalon egy másik orosz légiós, Jekatyerina Csernyavszkaja állt. Csatájuk kiegyenlített küzdelmet hozott, végül döntő szettbe torkollt, ebben pedig Csernyavszkaja összpontosított jobban.
Póta és Scserbatih csatájának tehát az volt a tétje, hogy a házigazdák megszerzik-e a továbbjutáshoz szükséges második győzelmüket, vagy következik az aranymeccs. Az első, idegenbeli mérkőzésen is nyerőembernek bizonyuló Póta ezúttal is bizonyította klasszisát, mert bár egy szettet elvesztett, többször is parádés megoldással nyerte az aktuális labdamenetet, végül 3-1-gyel kiegyenlített, döntőbe juttatva ezzel csapatát.
Az immár tét nélküli ötödik meccs Harabaszova sikerét hozta, így a kettős győzelem nem jött össze, de összesítésben a budaörsiek örülhettek.
A nemzetközi porondon sorozatban a huszadik szezonban szereplő magyar bajnok 2021 után játszhat ismét döntőt a második számú európai kupasorozatban, két éve ezüstérmesként zárt.
A másik ágon a francia ALCL TT Grand-Quevilly és az olasz Quattro Mori Cagliari küzd egymással, itt a szardíniai együttes nyerte az első meccset 3-1-re. A visszavágót március elsején rendezik, a fináléra pedig március végén-április elején kerül majd sor.
A szombati mérkőzést – öccse, a női válogatottat szövetségi kapitányként irányító Zoltán társaságában – a helyszínen tekintette meg az olimpiai negyedik helyezett, négyszeres világbajnoki bronzérmes, kilencszeres Európa-bajnok Bátorfi Csilla is.
Eredmény:
női Európa-kupa, elődöntő, visszavágó:
SH-ITB Budaörsi SC – TT Moravsky Krumlov (cseh) 2-3
—————————————————
Póta Georgina-Lenka Harabaszova 3-0 (10, 6, 9)
Dari Helga-Valerija Scserbatih 0-3 (-10, -11, -8)
Fazekas Mária-Jekatyerina Csernyavszkaja 2-3 (-10, 7, -10, 8, 2-6)
Póta-Scserbatih 3-1 (7, 5, -7, 7)
Dari-Harabaszova 1-3 (10, -9, -8, -6)
Továbbjutott: a Budaörs, 5-4-es összesítéssel


Forrás: MTI 2023. február 18., szombat 19:04

Korábbi cikkünk: https://budaorsinaplo.hu/szurkoljunk-az-asztaliteniszes-budaorsi-lanyoknak/

Frissítés! „Nagyon büszkék vagyunk erre a nemzetközi versenysport sikerre, melynek jelentőségét az a tény is jelzi, hogy az ország vezető sportnapilapja címlapon hozta a sikerünket! (Lásd a címlapot!) Minden tekintetben készülünk a döntőre, az ellenfél kiléte, és az időpontok is később derülnek ki. (…) A klub, az asztalitenisz szakosztály és a csapat is köszöni az eddigi partnerséget, együttműködést, támogatást, szurkolást! (…) az Európai kupadöntőre történő felkészülésben (is …) nagy szükségünk van rá. Üdvözlettel: Szvitán Krisztina szakosztályvezető Budaörsi Sport Club”

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here