Teltházas bemutató előadás volt szombaton este Budaörsön, a Kurázsi

0
351

Teltházas, sikeres bemutató előadás volt szombaton este. A törzsközönség már nagyon várta, hiszen alaposan beharangozták, hogy Zsótér Sándor rendező itt is színre viszi Bertolt Brecht egyik legismertebb színdarabját, a Kurázsi mama és gyermekeit. Spolarics Andrea a címszereplő, aki 37 éve színész, alapító csapat tag a Budaörsi Latinovits Színházban és saját bevallása szerint már két éve vágyott erre a szerepre.

Olvasom, hogy tegnap, azaz 2023. február 18-án szombaton az ukrán-magyar határszakaszon 5328-an léptek be Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 6248-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek. És a MTI szerint „A rendőrök továbbra is segítik a háború elől menekülőket.”

Hallgatom Orbán Viktor magyar miniszterelnök évértékelő beszédét, bár csak fél füllel, mert ideges vagyok, hiszen szinte minden szavával hevesen vitatkoznék. Ennél a résznél azonban émelyegni kezdek: „Ukrajnában nem a gonosz és a jó, hanem két szláv ország háborúzik, ez az ő háborújuk, és nem a miénk”.

Este pedig színházba megyek. Itt Budaörsön, a Latinovitsba. Már a bemutató előtt több cikket elolvastam, egyebek között arról, hogy Zsótér Sándor rendező negyedik alkalommal viszi színre Bertolt Brecht egyik legismertebb színdarabját, a Kurázsi mama és gyermekeit (Mutter Courage und ihre Kinder), ismét Ungár Júlia fordítása alapján és dramaturgi közreműködésével, a Kecskeméti Katona József Színház, az Ódry Színpad és a Radnóti Miklós Színház után ezúttal tehát nálunk Budaörsön. Mivel az előző hármat nem láttam, nincs összehasonlítási alapom és talán jobb is így.

Teltház van, kivételesen a harmadik sorba kaptam jegyet, nem hátra, és bár nem szeretek elöl ülni, be kell vallanom magamnak, hogy innen nagyon másként látni a színpadot és azt is, ami azon zajlik, meg közvetlenül előttem a zongoristát. (Tehát énekelni is fognak – nyugtázom.) Nemcsak térben van közelebb minden és látod jól például a színészek arcjátékát is, hanem átvitt értelemben ugyancsak, mert jobban ki tudod zárni a külvilágot.

A díszletet, egy hatalmas, hosszú asztalt, először nem tudom hova tenni, de utána beugrik egy interneten keringő fotó, mégpedig ez, Putyin iszonyúan hosszú tárgyalóasztala mémesítve. Így már azt is értem, hogy miért curlingeznek a darabban a szereplők az asztal tetején.

És íme a díszlet:

 

Szünetben rákérdezek két ismerősömnél, hogy mit gondolnak, miért van mindenki főként kék-sárga ruhában, mire rávágják, hogy a svéd zászló színei miatt. Persze, hiszen a harmincéves háború (1618-’48) – amikor a Kurázsi játszódik – következtében Svédország vált Európa legerősebb katonai hatalmává, a 17. század második felére és ezzel a Baltikum meghatározó tényezőjévé.  Úgy tanultuk, hogy ez a háború évszázadokra állandósította a Német-római Birodalom politikai és területi megosztottságát. Míg a spanyol örökösödési háborúig Franciaország lett Európa legerősebb katonai hatalma, utána Svédország, és a háborút záró vesztfáliai békekötés tekinthető a modern, az európai hatalmi egyensúlyra törekvő diplomácia születésének. Ennek ellenére a mostani darabban a kék-sárga öltözetek az ukrán zászlóra utalnak, és a svéd zászló lecserélése a második felvonásban az európai uniós zászlóra ezt még egyértelműbbé teszi. Az általános igazságokon túl, amiket Brecht a Kurázsiban megfogalmazott, hogy miként változnak meg alapjaiban az erkölcsi normák egy háborúban, a darab mai aktualitását a szomszédos országban egy éve zajló harcok adják.

Annak kifejezetten örülök, hogy a díszletek és kosztümök aktualizálása mellett magát a szöveget nem erőszakolták meg, hogy legyenek benne a mára vonatkozó direkt áthallások. Így is van persze több is, mint például, hogy a kenyér iszonyatosan drága. Ám a szövegben Kurázsi a lányával „a kocsit húzza”, míg a színpadon egy minicross-szal száguldoznak. (Komolyan, egy kis helyen, nagyon ügyesen manővereznek.)

Spolarics Andrea igazán remek Anna Fierling, azaz a címszereplő, Kurázsi mama szerepében. (Egy interjúban pár napja azt mesélte, hogy két éve vágyott erre.) Gondolkoztam, hogy ne írjam-e inkább azt, hogy „zseniális”, de tartogassuk a jelzőket későbbre.

Itt és most maradjunk annyiban: mind a főszereplő, mind a többiek (a meghívott vendég Nagy Katica, Kattrin, aki a néma lány és egyúttal a narrátor), a két egyetemi hallgató Sas Zoltán, Juhász Vince (Kurázsi fiai és őrmester, verbuváló stb.) és Spolarics mellett a budaörsi társulat többi tagja Fröhlich Kristóf (szakács, bekötött szemű stb.), Böröndi Bence (tábori pap) és Páder Petra (mint Yvette Pottier, a bájait áruló hölgy, huh, senki se tud olyan megvetően nézni, mint Páder Petra) mindannyian hitelesen, jól játszottak. Miközben a bemutatón azért egy-egy ici-pici baki még belefér… az egyébként nagyon nehéz és hosszú-hosszú szövegekbe.

Az egyik ajánlóban fogalmazott valaki úgy, hogy a budaörsi Kurázsi „szövegcentrikus” rendezés. Egyetértek. Van benne mozgás, a történet halad előre, de aki nem ismeri magát a művet, amit Brecht írt, annak a bő órás első felvonás végére annyira ellankadhat a végig komoly koncentrációt igénylő figyelme, hogy amikor hirtelen leeresztik a függönyt, tanácstalanná válik, hogy akkor most itt van vége? Hiszen tényleg, akár ez is lehetne a befejezés, amikor Kurázsi addig alkudozott a váltságdíjon, amit az ezred pénztárának az ellopása miatt kértek tőle cserébe a fia életéréért, hogy elkésett, a fiút kivégezték. De nem, mert a második felvonásban az asszony még évekig együtt húzza lányával a szekeret. Amikor 1636-ban a császáriak épp a református vallású Halle városát akarják megtámadni Kurázsi mamáék egy parasztcsaládnál vannak, akik közül a fiút éjjel rá akarják venni, hogy vezesse el a császáriakat a városba. Kattrin ekkor döntő lépésre szánja el magát. Felmászik a ház tetejére és elkezd dobolni, hogy felébressze a várost. Nem mesélem el az egészet, de ez az a rész a budaörsi darabban, amikor biztos, hogy a nézőtéren is mindenki  felébred, hiszen felkapcsolódik a nézőtéren a villany, Nagy Katica/Kattrin a közönség soraiba megy és egy szív alakú dobozkán veri az ütemet, egyre hangosabban, a nézők pedig felfedezhetnek a székek alatt ugyanilyen, kisebb dobozokat és pár pillanat múlva ők is lelkesen dobolnak. Egészen addig, amíg a darab szerint a lányt a katonák lelövik, ám az utolsó dobszót már az ágyú hangja váltja fel, mert a város megmenekült.  Kurázsi pedig siratja a lányát, de nem teheti sokáig, mert tovább hajtja valami, és Kurázsi mama most már egyedül  húzza tovább a szekeret.

A tegnapi bemutatón azonban ez a leírva világos befejezés bizony nem annyira egyértelmű, és így a megdöbbenés és katarzis helyett azt látom, hogy mások is inkább azzal vannak kicsit elfoglalva, hova tegyék le taps után (a vastaps nem maradt el, de nem tudom, igazán kinek is szólt) a dobozkákat.

Kifelé menet a színház korábbi sajtósa megkérdezi tőlem, hogy „Tetszett?”, és mert hosszabb válaszra nincs idő, csak annyit felelek neki, hogy „igen, tetszett”. Magamban meg azt gondolom, hogy a hosszabb választ pedig majd megírom, de „csak azt tudnám, hogy mit fogok erről írni?!” Hát ezt sikerült.

 

További közreműködők, akiket a cikkben nem említettem:
Díszlettervező: Ambrus Mária
Jelmeztervező: Benedek Mari
Zenei vezető: Kákonyi Árpád
Zongorán játszik: Kákonyi Árpád / Szép András
Rendezőasszisztens: Szekeres Vanda
Súgó: Horváth Zita / Szabó Brigitta

 

Fotók: Borovi Dániel

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here