Amatőr asztalitenisz bajnokság is volt

0
1022

A hölgy, Szarkáné Vali, aki megnyerte tegnap a BSC asztalitenisz szakosztálya által a Pingpong hete keretében szervezett amatőr bajnokságot, saját állítása szerint 38 éve nem fogott ütőt a kezébe. Igaz, korábban, tehát mintegy húsz éves koráig, versenyszerűen asztaliteniszezett. Így bár az első néhány szettnél még bizonytalankodott és szoros mérkőzéseket vívott, a döntőben már nem volt esélye sem ellene az ezüstérmes Igaz Katalinnak.

A hölgy, Szarkáné Vali, aki megnyerte tegnap a BSC asztalitenisz szakosztálya által a Pingpong hete keretében szervezett amatőr bajnokságot, saját állítása szerint 38 éve nem fogott ütőt a kezébe. Igaz, korábban, tehát mintegy húsz éves koráig, versenyszerűen asztaliteniszezett. Így bár az első néhány szettnél még bizonytalankodott és szoros mérkőzéseket vívott, a döntőben már nem volt esélye sem ellene az ezüstérmes Igaz Katalinnak.kati

S hogy miért a női versenyről tudósítunk? Hiszen arra csak heten neveztek, és valamennyien olyanok, akik szinte csak a nyaralás alatt pingpongoznak, miközben a férfiak két főtáblát is kitettek, külön azok, akik hetente egyszer-kétszer játszanak és külön a még gyakorlottabbak. Hát éppen ezért. Mert az ilyen ingyenes, nyílt amatőr versenyek célja éppen azzal teljesült, hogy olyanokat is megmozgatott, akik egyébként nem sportolnak, de legalábbis nem ezt.

Az amatőr verseny lebonyolítása szombaton reggelről a délutáni profi mérkőzés (magyar – török, a BSC női asztalitenisz csapatának soros találkozója az ETTU Kupában, amiről hamarosan külön beszámolunk) kezdetéig, 18 óráig igen profin zajlott. Férfiak, a fenti két kategóráiban küzdöttek egymással egyenes kiesésben, de vigaszágon is lehetett érvényesülni; a nők pedig két csoportban körbejátszottak, majd a döntőbe jutásért a csoport első és másodikak játszottak keresztben. Így jött ki az a végeredmény, hogy mártia harmadik helyezett Sinkó Márta csak egy meccset veszített, de azt a második helyezettől, aki viszont kettőt. Szintén harmadik lett Rataj Erika.erika

Ki, hogy került ma ide? – kérdezgettem az indulóktól. Valinak a férje szólt, Katalinnak Márta, aki Erikával együtt a Budaörsi Naplóban olvasta, hogy lesz ez a rendezvény. Párosban is indultak, de mivel ott már nem választották külön a férfiakat és a nőket, nem sok eséllyel. Viszont a nap végén ők és persze azok is, akik nem kaptak sem kupát sem érmet, de jókat pingpongoztak, remek hangulatban szurkoltak a valódi profiknak.

Korábbi cikkünk: https://www.budaorsinaplo.hu/archivum/sport/kezdetet-vette-a-pingpong-hete

A Városi Amatőr Asztalitenisz Bajnokság eredményei:

Leány egyéni győztese: Osváth Julcsi

Fiú egyéni győztese: Hajduska Marcell

               II. helyezett: Bognár Napóleon

             III. helyezett: Langmár Tamás

             III. helyezett: Hansági Gergely

Felnőtt Női verseny győztese: Szarkáné Vali

                                          II. helyezett: Igaz Katalin

                                          III.               Sinkó Márta

                                          III.               Rataj Erika

Felnőtt Férfi verseny győztese: Nagy Tibor

                                        II. helyezett: Németh Róbert

                                       III.                Zámbó János

                                       III.                Jákó Gergely

Páros verseny győztese: Hargitai Zoltán-Ferencz István

                        II. helyezett: Nagy Tibor-Bruck Gyula

                       III. helyezett: Rindt Ferenc-Rátkai István

                       III. helyezett: Bán András-Zámbó János

 

Igazoltak versenye: I. helyezett: Hencz Zoltán

                                       II. helyezett: Szemendi Sándor

                                       III.               Ferencz István

                                       III.               Hargitai Zoltán

Felnőtt vigasz verseny: I. helyezett: Bán András

                                       II. helyezett: Hajduska Balázs

                                       III.                Halász Ádám

                                       III.                Pataki Szabolcs

Gyerekek vigasz versenyének díjazottjai: Paréj Márk, ifj. Peszmeg László és Liebmann Marcell

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here