A vásárlás a járvány ellenszere a hazai élelmiszergyártóknak

0
519

Újratöltve folytatódik a „Vedd a hazait! Védd a hazait!”

Mást és másként vásárlunk a járvány idején a boltokban. Félértékelődött annak fontossága, mit teszünk a kosarunkba, ugyanis a hazai gyártók számára a fogyasztók vásárlásai jelentik a járvány legjobb ellenszerét – derült ki a #veddahazait akció 2021-es folytatásáról tartott sajtótájékoztatón.

A koronavírus-járvány megmutatta, hogy az élet minden területén fontos az összefogás, ennek bizonyítéka a „Vedd a hazait! Védd a hazait!” akció sikere. A pandémia magyarországi megjelenése után a Magyar Termék Nonprofit Kft. által szinte azonnal elindított mozgalom nagyon sok támogatóra talált a gyártók, kereskedők és fogyasztók körében is, ennek köszönhetően korábban sohasem tapasztalt összefogásból valósulhatott meg a #veddaahazait kampánya.

„A járvány ugyan még itt van velünk, de szerencsére a gyártó cégek összefogásának ereje sem csökkent, így mostantól újabb tévékampánnyal népszerűsíthetjük, hogy „Vedd a hazait! Védd a hazait!” – mondta Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője a kampány folytatásáról és a hazai élelmiszerfogyasztás járvány alatti alakulásáról tartott sajtótájékoztatón.

 

 

Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója szerint az elhúzódó járvány hatása jól látszik az élelmiszerboltok forgalmában is. Mivel a vendéglátóhelyek többsége zárva tart, az embereknek másként kell megoldani az étkezésüket. Tartósan nőtt a főzéshez szükséges termékek, valamint az otthoni és munkahelyi kisétkezésekhez vásárolt áruk bolti forgalma. Ez érezhető a SPAR bicskei üzemében gyártott és áruházaiban forgalmazott Regnum frisshús termékek növekvő népszerűségében is. Ezért is tartotta fontosnak a SPAR, hogy a Regnum termékek hazai eredetét az ezt igazoló védjegyekkel is igazolják, hiszen amíg egy vendéglőben például többnyire nem tudja a vendég, hogy honnan származik a tányérjára kerül hús, addig a saját főzése előtt erről a vásárlásnál megbizonyosodhat a fogyasztó.

Szappanos Péter, a Pápai Hús Kft. ügyvezetője szerint az elmúlt egy év bizonyította, hogy a Magyarországon működő élelmiszercégekre számíthatnak a vásárlók. Ezért is fontos az, hogy a boltokat világjárvány idején is biztonsággal ellátó hazai gyártókat és a mögöttük álló alapanyag-termelőket folyamatosan támogassák vásárlásaikkal a fogyasztók. Szappanos Péter kiemelte, hogy az ellátásbiztonság elsődlegessége mellett a húsipari cégeknek még ilyen körülmények között sem szabad elfeledkezni a folyamatos fejlesztésekről. A fogyasztói elvárások ugyanis jól láthatóan változnak az egész világon, és erre gyorsan és bátran kell reagálnia a húsiparnak is. A vásárlói igények kiszolgálása érdekében a Pápai Hús kétmilliárd forintból fejlesztette a gépparkját. Ezen felül 2020-ban lépett piacra Pápai Ízek márkájú vegán burger pogácsájával és szendvics feltétjével. A termékcsaládot az idén vegán virslivel és pástétomokkal bővíti.

Tamáskovitsné Gila Éva, a Gyulahús Kft. marketing menedzsere elmondta, hogy a járvány csaknem egy évének hatása kimutatható a húsáruk fogyasztásának változásában. Egyértelmű tendencia például a szeletelt termékek népszerűségének növekedése. Ezt látva a Gyulahús tavaly már végre is hajtott egy olyan beruházást, amivel ezt a kapacitását növelte. A járvány gazdasági és életmódbeli hatásainak tudható be az is, hogy az ismert, megbízható márkák magasabb minőségű termékei, valamint az olcsó húsáruk forgalma nőtt, szemben a kettő között lévő termékekkel. A Gyulahús szakembere szerint a pandémia rámutatott arra is, hogy a termékek mögött emberek állnak, akikben bízhatnak a vásárlók, hiszen a magyar cégek működése számukra jobban tetten érhető, nyomon követhető az alapanyagtól a készáruig. A járvány kitörése óta ezt a gyártási biztonságot, átláthatóságot igyekszik még hangsúlyosabban megmutatni a Gyulahús a vásárlóknak.

Zab Gábor, a KOMETA 99 Zrt. belföldi készítmény-értékesítési igazgatója kiemelte, hogy a KOMETA számára járványhelyzetben is kiemelten fontos a korszerű táplálkozás és a környezettudatosság. A beruházások és termékinnovációk irányát is ez jelöli ki. Terveik szerint a korábbi évek növekedési ütemét fenntartva néhány éven belül megkétszerezik termelési kapacitásukat, és 400-500 új munkahelyet teremtenek Kaposváron. Kiemelt figyelmet fordítanak az egészséges életmód elősegítésére, amelynek szerves része a tudatos táplálkozás mellett a sportos életmód népszerűsítése is Magyarországon.

A „Vedd a hazait! Védd a hazait!” 2021-es tévékampányában résztvevő cégek:

Abonett Kft., Alföldi Tej Kft., Detki Keksz Kft., Gyulahús Kft., KOMETA 99 Zrt., Pápai Hús Kft., Soós Tészta Kft., SPAR Magyarország Kft., Szarvasi Mozarella Kft.

Tavaly szeptemberben az Auchan Magyarország Kft. kapta a Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat, melyet az a kereskedelmi társaság kapja, amely a Magyar Termék védjegyhasználók szavazatai alapján a legtöbbet teszi adott évben a hazai termékek értékesítéséért, népszerűsítéséért. Budaörsön ezen kívül a szombati Gazdapiacon tudunk hozzájutni magyar élelmiszerekhez, mellyel védjük a hazai termelőket.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here