A Stop Sorosról budaörsiek… (3. rész)

0
616

Éppen a menekültek világnapján, június 20-án szerdán a magyar parlament 160 igennel megszavazta a Stop Soros törvénymódosítást, így mostantól a Büntetőtörvénykönyv (Btk.) hatálya elé esik az, ha valaki segítséget nyújt a jogellenes bevándorlásban. Ugyanekkor bekerült az alaptörvénybe a hajléktalanság betiltása is, vagyis az, hogy ne legyen megengedett az életvitelszerű közterületen tartózkodás, hiszen a javaslat szerint minden hajlék nélküli ember számára biztosított a szálláshely. Ezt az országgyűlés 159 igen szavazattal, 5 nem ellenében szavazta meg, ugyanis 35 ellenzéki képviselő nem szavazott, a Jobbik-frakció tagjai azonban igennel voksoltak a kormány javaslatára.

Bár a Budaörsi Naplóban országos politikai témákkal csak akkor szoktunk foglalkozni, ha azok közvetlen hatással vannak városunkra (lásd az oktatás vagy éppen a szemétszállítás központosítása), néha kivételt teszünk. Hiszen azt szeretnénk, hogy ha valamilyen véletlen folytán kizárólag a Budaörsi Napló maradna fenn írásos dokumentumként az utókornak napjainkról, ükunokáink akkor is reális képet kapjanak arról, miként éltünk mi itt, például 2018 nyarán Budaörsön. Ehhez pedig egy ilyen fajsúlyú kormányzati és parlamenti döntés, mint a fentiek, egészen biztos, hogy fontos.

A kérésem tehát az volt több ismert budaörsihez, hogy korlátozott terjedelemben írja meg lapunknak, illetve olvasóink számára, miként értékeli a Stop Soros törvénymódosítást és a hajléktalanság “betiltását”!

Wittinghoff Tamás polgármester (ITT olvasható) után újabb  ellenzéki politikusok válasza érkezett meg.

Bakó Krisztina, Laczik Zoltán és Tóth Zoltán sorait ITT olvashatják.

Fokasz Oresztész, budaörsi lakos, újságíró, a Magyar Nemzet volt, a HVG jelenlegi munkatársa:

2018. április 8-án Magyarországon sorozatban harmadszor is fölényes győzelmet aratott a gyűlölet. Egy a félelemre, az emberi alantasságra építő kampány után ismét alkotmányozó többséget szerzett az a politikai erő, amely korábban nyolc éven keresztül kormányzás helyett leginkább azon fáradozott, hogy a maga ocsmány képére formálja az országot. Nekik minden kell: a kaszinók, a média, a bankok, a stadionok, az erőművek, de még az utolsó trafik, az utolsó vidéki rádiófrekvencia, az utolsó állami földterület is. Ha valami megtetszik, elveszik, egyszerűen törvényt alkotnak arról, hogy az onnantól kezdve az övék, és kész. Ezért ragaszkodnak mindenáron a hatalomhoz. S ezért szítják bennünk a vak gyűlöletet embertársaink iránt: ha azt hisszük, hogy védelemre szorulunk, könnyen szavazunk olyanra, aki védelmet ígér. Szinte már komikus, hogy valójában éppen azok szorulnának a mi védelmünkre és segítségünkre, akiktől állítólag félnünk kellene. Ne legyenek kétségeink: erről, a hatalom megtartásáról szól a Stop Soros is. Pedig nem volt ez mindig így. Nem voltunk mindig ilyenek. 2018. április 8. nem csak azért nevezetes dátum, mert parlamenti választásokat tartottunk – legalábbis számomra. Hanem azért is, mert éppen akkor volt éppen hetven éve, hogy Magyarország több ezer menekültet fogadott be, zömében kísérő nélküli gyerekeket az akkoriban véres polgárháború dúlta Görögországból. Azok az emberek sem voltak „hasznosabbak”, képzettebbek, mint a most kopogtatók, sőt erőszakos elemek is szép számmal akadtak köztük. Mint például az én nagyanyám, aki partizánként harcolt az elnyomó hatalom ellen. Az akkori Magyarország gond nélkül befogadta, divatos szóval: integrálta ezeket az embereket. Ezreket. Most, hetven évvel később, az állam elfordul a rászorulóktól, és kriminalizálja azokat, akik helyette, a feladatait átvállalva mégis segítenének. Azt mondják: az okos ember más kárán tanul, az ostoba pedig a sajátján sem. Arra nem tudom, mit mondanak, ha egy ország még régi önmagától sem képes tanulni. Abban viszont biztos vagyok, hogy ez az egész nagyon szomorú.

Simándi Szelim, önkormányzati képviselő (Budaörs Fejlődéséért Egyesület):

A jelenlegi kormány 2010 óta van hatalmon, ezalatt – kis megszakításokkal – kétharmados többséggel kormányoz. Minden lehetősége megvolt arra, hogy olyan törvényeket alkosson, amelyek alapvető jogokat szabályoznak, és amelyek alapjaiban határozzák meg az ország és polgárainak életét.

Ezzel a többséggel éltek is a kormánypártok. 2011-ben a korábbi Alkotmány helyett elfogadtak az Országgyűlésben egy kizárólag általuk megfogalmazott, új Alaptörvényt. Ennek részévé tették az úgynevezett “Nemzeti Hitvallás” című preambulumot, melyben “MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI” nevében (így, csupa nagybetűvel) kötelességeket vállalnak.

Ezek között a sokszor hangzatos vállalások között szerepel az is, hogy “Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét.” Jól mutatja a kormányzat hozzáállását az általa kinyilatkoztatott elvekhez, erkölcsi szabályokhoz és a saját maga által hozott törvényekhez, hogy most éppen olyan életviszonyokat akar büntetni, amelyek megsegítésére korábban “MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI” nevében kötelességet vállalt.

Sajnos, napjainkban is sok elesett és szegény ember van. Közéjük tartoznak a háború sújtotta országokból mindenüket hátrahagyva menekülők, a kilakoltatott devizahiteles családok, de elesettek és szegények azok is, akik akár betegség, akár más szerencsétlenség, vagy csak egy rossz döntés következményeként hajléktalanná váltak.

Minden kötelezettségvállalásnak vannak és legyenek is korlátai. Nem lehet mindig és mindenkinek segíteni. Az a helyes, ha egyértelmű szabályokat hozunk és egyértelművé tesszük, kinek és miben tud segíteni az állam és kinek nem. Az azonban nem helyes, hogy alkotmányos kötelességet vállalunk az elesettek és szegények megsegítésére, majd olyan törvényeket hozunk, amelyek büntetik nemcsak őket, hanem azokat is, akik a maguk erkölcsi parancsolata szerint eljárva akkor is ételt-italt osztanak, segítő kezet nyújtanak, ha erre senki nem kötelezi őket. 

Sokféle szabályozással együtt lehet élni. Akik menekülnek hazájukból, jórészt azért teszik, mert az életük kiszámíthatatlan. Kiszámíthatatlan az élet nemcsak a háborús övezetekben, hanem ott is, ahol nincsenek egyértelmű szabályok, vagy a hatalom a saját maga által hozott szabályokat sem tartja be és visszaél felhatalmazásával. Ne váljon hazánk ilyen országgá! Még ha az is a kormányzati cél, hogy tömeges bevándorlás ne történjen Magyarországra, akkor sem helyes eszköz, hogy egymásnak ellentmondó és csak a hatalom pillanatnyi érdekét szolgáló szabályokat iktatunk törvénybe. Ha valóban kötelességünknek tartjuk az elesettek megsegítését, akkor ne tegyük az életüket ezzel még nehezebbé!

Hajléktalan honfitársaink nem bűnözők, hanem elesettek, szegények. Ők is pontosan azok, akiknek a megsegítését az Alaptörvény előírja. Ha az állam – alkotmányos kötelességvállalása ellenére – nem tud vagy nem akar segíteni rajtuk, legalább ne hozzon olyan törvényt, amelynek alapján börtönbe csukják őket!

Elfogadhatatlan, hogy az államhatalom, miközben – jogosan – törvénytiszteletet vár el a polgáraitól, semmibe veszi az általa aláírt és törvénybe iktatott nemzetközi egyezményeket, sőt, a saját Alaptörvényét is.

A Jobbik volt és jövendő önkormányzati képviselőjétől és a Fidesz budaörsi szervezetének tagjaitól még nem kaptunk választ! Ha megérkezik, velük folytatjuk.