A digitalizáció kora – avagy egy új éra kezdete

0
263

A különféle online szolgáltatások eddig is elég népszerűek voltak. A pandémia alatt viszont sok olyan újdonság látott napvilágot, amik hazánkban eddig nem igazán voltak bevett dolgok. Talán a számtalan tragédia mellett mégiscsak akadt némi jó oldala is szituációnak. Lássuk tehát, hogyan segített a katasztrófahelyzet új lépcsőfokra helyezni a digitalizáció szerepét mindennapjainkban.

Online vásárlások

Az online vásárlások bár eddig is ismertek voltak, az elmúlt két évben azonban jelentősen megnövekedett a számuk. Úgy tűnik, az analóg vásárlás hívei és azok, akik korábban bizalmatlanok voltak ezzel szemben, ha mást nem, az Alza mértékű nagyáruházaknak mégis adtak egy esélyt. Ez leginkább az idősebb korosztályban figyelhető meg, akik a járványhelyzet miatt sokkal inkább nyitottá váltak ezzel szemben.

Kártyás fizetés

A pandémia előtt egy üzletbe belépve még meg kellett kérdeznünk, hogy kártyát elfogadnak-e, azonban ez mára teljesen megváltozott. Már a legkisebb üzletek esetében is bátran előránthatjuk bankkártyánkat – ahogyan a helyi kifőzde futárja megérkezésekor sem kell aggódnunk többé, hogy van-e nálunk készpénz.

Elektronikus jegyek

Már nem kell a pénztáraknál sorba állnunk bérletért, ahogyan a buszjáratok esetében sem jegyért a sofőrnél. Egyszerűen előránthatjuk mobilunkat, amin előre megvásárolhatjuk a számunkra megfelelő menetjegyet. Ez pedig jóval kellemesebbé teheti számunkra az utazást, mintha aprópénzt számolgatva kéne várni a sorunkra.

Home office

Az otthonról történő munkavégzésről megoszlóak a vélemények. Azonban idáig sok esetben erre nem volt lehetőségünk hazánkban – még akkor sem, ha valamilyen online platformon dolgozunk és otthonról is tökéletesen el tudtuk volna látni eddig is a feladatainkat. A különféle kritikákon felül viszont egy olyan kényelmes megoldásról beszélünk, ami sokak számára rengeteg időt és energiát spórol meg. Tekintve, hogy egyesek naponta két órát is tölthetnek utazással, a home office rengeteg ember számára felüdülést jelent.

Online interjúk

Csakúgy, mint a munkavégzés tekintetében, az online állásinterjúk is egyre elterjedtebbek lettek. Ez jelentősen kényelmesebbé tette a munkakeresést sokak számára. Így nem kell órákat utaznunk sem egy pozitív, sem egy nemleges válaszért.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here