A pandémia hatása kulturális életünkre: tanulságok, veszteségek címmel kerekasztal-beszélgetés volt a Budaörs Fesztivál egyik pénteki programja a PostART-on, ahol nyolc, a kulturális élet különböző területéről érkező vendég mesélte el, hogyan hatott életére, munkájára a koronavírus-járvánnyal terhelt elmúlt másfél év.
A zömmel művészekből és művelődésszervezőkből álló beszélgető kör tagjai szerint általánosságban elmondható, hogy a járvány miatt korlátozott élet révén mindenki hátrányt szenvedett, aki előadóművészként keresi a kenyerét. Ugyanakkor található néhány olyan hozadéka is, mely kifejezetten előnyös, hasznos és bár már korábban is elérhetők lettek volna, a pandémia kellett hozzá, hogy előtérbe kerüljön.
Artner Szilvia, a JMMH kulturális szervezője volt a beszélgetés moderátora, de ő is elmesélte pandémiával kapcsolatos történetét, mert az érdekes, ugyanis kulturális újságíró pályája szakadt meg azzal, hogy nem voltak kulturális események. De szerencsére a JMMH éppen akkor keresett művelődésszervezőt, és felvették teljes állásba, mert egyébként népművelő végzettsége van. Hasonlóan alakult Szeli Dóra élete is, zenészek koncertmenedzseréből vált szintén a közművelődés szervezőjévé a Balatonfűzfői művház igazgatóhelyetteseként. Viccelődött is, mert érdekessége ennek a helyzetnek, hogy a fellépők árait olyan jól ismeri, hogy ahhoz szabhatja árajánlatait. Kis Tóth János, a vecsési Bálint Ágnes Kulturális Központ igazgatója elmondta, hasznosan töltötték a pandémia időszakát, például felújították, új arculatot terveztek a kulturális központnak. Ők is próbálkoztak online megtartani a foglalkozásokat, de tudja, hogy az nem ugyanaz, mint élőben. Egy közvélemény-kutatás során kiderítették, hogy a közönségük nagy része 31-60 éves kor közötti nőből kerül ki, akik gasztronómiai műsornak örülnének, így – mivel Vecsés is sváb település – egy sváb szakácskönyvből megfőzték a hagyományos ételeket, azokon keresztül a sváb hagyományokat is be tudták mutatni, így végül nem csak kielégítették az erre vonatkozó igényt, de egy komoly dokumentáció készült a témáról.
A színházi élet szereplői nagyon megsínylették a pandémiát. A budapesti Játékszín igazgatója, Bank Tamás elmondta, hogy a színháznak hatvan alkalmazottja van, akik nem színészek, eddig még tudta fizetni őket, de mivel magánszínház, állami támogatást nem kap. Ha ezután is lesznek bezárások, azt már nem valószínű, hogy túléli a Játékszín. A Covid előtt fél év alatt mintegy hetvenezer nézője volt a színháznak, ez idén nyolcszázhét fő, még ez a létszám is a stream-mel jött össze (online színházi közvetítés), bár egy jeggyel jellemzően többen nézték, igazából nem érte meg. Ráadásul azzal mindenki egyetértett, hogy a stream közvetítés a színház lényegét nélkülözi, de a köztudatban maradás, a kapcsolattartás miatt meg fontos volt. Online tartott meg néhány interaktív improvizatív előadást csapatépítő tréning formájában a Momentán Társulat, ebből lett némi bevétel, erről Tóth Barnabás beszélt, aki nem csak színész, de filmrendező is, legutóbbi filmje, az Akik maradtak című filmje már nagyon közel volt ahhoz, hogy Amerikában Oscar-díjra jelöljék. Ők egyébként bértámogatási pályázat segítségével tudták főállású alkalmazottaikat megtartani, illetve tartalékaikból, de valószínűnek tartja, hogy mégegy ilyen évadot nem élne túl a Társulat. A filmezés nem állt meg teljesen a pandémia ideje alatt, és bár szomorú, azért előnye, hogy a színészekkel könnyebb volt egyeztetni, hogy nem volt színházi elfoglaltságuk.
A vásáros, fesztiválokra, falunapokra kijáró előadóművészeket érintették legérzékenyebben 2020 tavaszán a lezárások, azonban, mint általában mindig, itt is érvényes, hogy az sérül kevésbé, aki több lábon áll. Buzás Mihály vásári komédiásként nevezi magát, de filmsorozatokat is ír, az első Covid-hullámban átesett a ló túloldalára, és minden munkát elvállalt, így tavaly két hónapon át szinte fel se tudott állni a klaviatúra mellől. A másik, amit tapasztalt, hogy mindannyian elkezdtük ésszerűbben használni az online teret, egy kisebb megbeszélés miatt például korábban sem kellett volna Győrből felautóznia Budapestre, ha az megejthető videóhívásban is. Zugmann Zoltán színész, a Bab Társulat (óriásbábos utcaszínház) alapítója úgy fogalmazott a koronavírus első megjelenésekor történtekről, hogy a nyomtatót össze kellett kötni az iratmegsemmisítővel, mert, ahogy 2020 tavaszán jöttek a felkérések, úgy váltak egyből semmissé. A független színházaknak juttatott támogatás nagyon kevés volt, melyet adott számú előadás megtartásához kötöttek, de ha a korlátozások miatt túl nagy időintervallumban tudták csak teljesíteni, akkor nem fedezte az összes költséget.
A Firkin zenekar alapító tagja, Péter János számadatokat is mondott: az élőzenei piachoz és járulékos részeihez negyven-ötvenezer ember tartozik, ennek 70 milliárd forintos pénzmozgással, a kiegészítő részei által pedig (például benzin, vendéglátás, buszsofőr… stb.) 250 milliárdot tesz ki a GDP-ből. Ez mind kiesett az elmúlt időszakban. A Firkin zenekar sem járt jól anyagilag, de legalább ráértek egyéb feladatokra: éppen énekesváltásban voltak, ezért új énekest kerestek, és tanítottak be, sokat próbáltak és dolgoztak, új lemezük is lett, idén májusban tehát a nyitásra megújultak és felkészültek. Péter János megjegyezte, hogy örülni kell, hogy ilyen koncertekkel zsúfolt volt a nyár, mert Nyugat-Európában már most ismét zárnak. Egyébként a magyar zenekarokra általában jellemző, hogy nem csak a zenélésből élnek, illetve tagjai több lábon állnak, megélhetésük nem csak a koncertezéstől függ.
A kerekasztal-beszélgetés végkicsengése tehát az volt, hogy remélhetőleg már nem lesznek a jövőben teljes bezárások, legföljebb oltási igazolvány, maszkhasználat feltételéhez kötik a színházba, koncertekre járást. Többen is úgy tartják, visszaesett a közösségi kultúrára való igény, például dalkörök, szakkörök nehezen állnak vissza újra a régi rendszerükre, Péter János azt mondta, attól fél, hogy e intézmények közösségépítő jellege elveszti erejét. Aki járt a nyáron fesztiválokon, be tudott számolni arról, hogy észrevehetően kevesebben voltak ott nézők. Bank Tamás elmondta, olyannyira óvatosak az emberek, részben tartva attól, hogy újra bezárnak mindent, hogy amíg korábban hónapokkal előre elfogytak a jegyek az előadásaikra, most még bármelyikre lehet kapni, sőt, biztos benne, hogy az előadás napján vesznek majd, amikor már biztosak lehetnek abban, hogy nem marad el az előadás.
Szó esett egyébként arról is, hogy a népesség kultúra iránti igénye sajnos általában nagyon alacsony szinten van. A művészek elmondták, hogy több száz település szervezőjével vannak kapcsolatban, de kevés az olyan művelődés- vagy kulturális szervező, aki valóban jól csinálja a munkáját, és Selmeczi Ági, a PostART vezetője (és a Budaörs Fesztivál fesztiváligazgatója) ebbe a szűk körbe tartozik. Artner Szilvia említette a mondást: a jó művelődésszervező nem az igényeket szolgálja ki, hanem igényeket teremt.
