10 éves a Surranók túraklub

0
202

Tíz évvel ezelőtt, 2012 márciusában indult a Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház szervezésében az a túraklub, ami később a Surranók nevet kapta. Mindjárt az első alkalommal közel hetvenen jelentek meg a művház előtt megbeszélt találkozón. A klub azóta is töretlen népszerűségnek örvend, a túrázók – ha nem is mindig hetvenen – havonta kétszer elindulnak valamerre Petrény András túravezetővel.  A kerek évfordulót a múlt hétvégén megrendezett Ébredj, Budaörs! programsorozat keretében ünnepelték szombat este a klubtagok.

A Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház programjai közül talán a Surranók túraklub az, amelyik a legnagyobb sikerrel büszkélkedhet, mint közösségépítő szervezet. Története 2012-ben kezdődött, amikor Simon Erikát nevezték ki a művelődési ház élére, és az ő elképzelése alapján született meg a rendszeres jelleggel működő kiránduló kör, melynek élére Petrény Andrást kérte fel az intézményvezető.

A túrák az első évben jobbára a környéken található helyszínekre vezettek, majd fokozatosan egyre távolabbi tájegységekre. A kiindulópontra eleinte busszal, majd a gazdaságosabb, rugalmasabb telekocsis rendszerben jutottak el. Egy idő után igény kerekedett arra is, hogy az ország egy-egy távolabbi területeit többnapos túra keretében fedezzék fel, így jártak a Surranók már az Őrségben és a Zemplénben is.

A túrákon bárki részt vehet, a Facebook oldalon (Surranók túraklub) előzetesen tájékozódni lehet az útvonal hosszáról és nehézségi fokáról, szintkülönbségről, így mindenki önmagát ismerve eldöntheti, képes-e abszolválni azt. Bár általában elmondható, hogy nem szélsőséges kalandtúrák ezek, hanem közepes nehézségűek, ahogyan a klubban is a középkorú, 40-50-60 éves korosztály képviselteti magát leginkább. Kedvezőtlen időjárás miatt még sosem maradt el túra, esőben-fagyban is menetelt már a csapat. Nagyobb szünetet csak a koronavírus rendelt el, de még akkor is kaptak a tagok ötleteket, útvonalakat, hova menjenek egyéni szervezésben.

A túraklub tagjaiból, közösség, sőt baráti körök szerveződtek, akik sokszor a természetjáráson kívül is összejárnak, illetve rendszeressé vált, hogy a túraklub keretében külön programokat, például szilveszteri bulit és farsangi mulatságot rendeznek.

A tíz évnek a legfontosabb hozadéka éppen ebben rejlik, a testmozgás mellett a kialakuló közösség erejében. A természetjárás már önmagában is elősegíti a testi és pszichés egészség fenntartását, a kötetlen keretek között kialakuló emberi kapcsolatok pedig még inkább felerősíti ezt a hatást.

A kerek évfordulót a múlt hétvégén megrendezett Ébredj, Budaörs! programsorozat keretében ünnepelték szombat este a klubtagok.

ITT lehet csatlakozni!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here