Tegnap délután a Budaörsi Olvasókör online megrendezett rendezvényén Závada Pál író, szerkesztő, szociológus volt a vendég. A budaörsi vonatkozású Wanderer című könyvén kívül szó esett az írói munka hátteréről, regényei technikai felépítéséről és a kulturális felelősségvállalásról is.
A Budaörsi Olvasókör ehavi vendége volt szerda délután Závada Pál író, szerkesztő és szociológus, akiről Tóth Zoltán, az olvasókör vezetője elmondta, sok közéleti publicisztikát is ír, legutóbb például a Népszava felkérésére reagált Demeter Szilárdnak arra a kijelentésére, miszerint a magyar irodalom nyolcvan százalékát kukázná és hogy annyira utál színházba járni, mint fogorvoshoz (ő egyébként a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója és a nemzeti könyvtár, a magyar könyvszakma és irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa.) Egyébként, bár Závada Pál provokációnak tartja ezt a megnyilvánulást, úgy véli, nem hagyhatja szó nélkül az esetet, mert ahhoz már túl nagy a baj, hogy azon spekuláljunk, megtegyük-e azt a keveset, amit tudunk.
A Wanderer című novelláskötetről ezúttal kevés szó esett (év elején a művelődési ház interjújában részletesebben beszélt róla), legfontosabb, hogy a budaörsi vonatkozású könyv a település német nemzetiségű betelepítőinek állít emléket, illetve hódolat a Fortepanon fellelhető régi, szép képeknek, valamint azoknak a régi budaörsi családtörténeteknek, amelyek egybegyűjtve – legfőképpen Steinhauser Klárának köszönhetően – elérhetők. A Wanderer (sváb nemzetiség), a Jadviga párnája (magyarországi szlovák közösség típusa) és a Hajó a ködben (Weiss Manfréd leszármazottjainak egyedi megmenekülése a zsidóüldözés alól) című regények főként abból a szempontból kerültek szóba, hogy vajon mennyi a valóságtartalmuk, illetve milyen megfontolásból választ Závada Pál mindig valamilyen kisebbséget írásai témájául. Az író elmondta, hogy történetei magja többnyire a valóságból származik, helytörténeti források tanulmányozása révén, de lényegében kitalált történetek, fiktív szereplőkkel, még akkor is, ha egy-egy korabeli képen felismerni véljük egyik-másik főhőst. „Sokszor maguk a képek ihletik a szöveget” – mondta. „A könyvben található képek valóságos jelentését elcsúsztatja a fiktív szöveg” – magyarázta Závada, „de a történet elhitetése is azon az összjátékon alapul, hogy az író összekacsint az olvasóval.”
A kisebbségre vonatkozó megállapítás az író szerint tulajdonképpen véletlen, de nem is érzi úgy, hogy arra helyezte volna a hangsúlyt. Könyveiben vegyesen szerepelnek a nemzetiségek, legfeljebb a téma miatt tűnik hangsúlyosabbnak egyik vagy másik, de egyébként „nem is lehet a komplex társadalmi folyamatokat csupán egy etnikum leírásával ábrázolni” – jelentette ki. Továbbá rávilágított arra is, hogy történelmi eseményeket sem lehet részeiben tárgyalni, csak a leegyszerűsítő történelmi szemlélet szokta különválasztani az egyes elemeket, az író feladata inkább az, hogy azokat egymásra vetítse és megmutassa egymáshoz való viszonyukat. A holokauszt nem csak a zsidók sérelme és nem csak a magyar katonák szenvedték el a háborús veszteségeket. Ez mind közös.
A Hajó a ködbencímű regényének túl sok a valóságalapja, és a benne szereplő Weiss család tagjai közül is sokan tényleg léteztek. Az író úgy küszöbölte ki a támadható felületet, hogy néhány nem létező rokont is hozzáköltött a történethez, s azok szájába adja a kitalált jelenetek lényeges részét.
A cím egyébként egy Ady-vers címe egyben, melynek egyrészt az a jelentősége, hogy a korszakban a Weiss családnak valóban volt kapcsolódása Ady Endréhez, másrészt pedig a nagy vagyon feláldozása után el is érkezett az az életérzés Weiss Manfréd leszármazottainak életébe, amit a Hajó a ködben című vers érzékeltet. Az olvasókör egyik tagja megkérdezte, hogy az örökösök még ma élő tagjai engedélyezték-e a regény megjelenését? Mivel jobbára fiktív maga a regény, erre nem volt szükség. A leszármazottak egyike, a Bécsben élő Chorin Daisy például érdeklődését fejezte ki a készülő regény iránt, s végül később, miután olvasta, voltak olyan kijelentései, hogy a regény nem felel meg a valóságnak, például az ő édesapja nem hívta össze sosem tanácskozásra a családtagokat, mert egyedül döntött… Dramaturgiailag azonban, illetve írói eszközként szükség volt arra, hogy a családtagok összejöjjenek és beszélgessenek.
Egy másik hallgatót az érdekelte, Závada Pál regényei miért régebbi korban – jellemzően a második világháború előtt, illetve az után játszódnak, de a rendszerváltozás idejét nem igazán érik el. Az író erre azt válaszolta, nehezebb úgy írnia olyan történésekről, aminek részese volt már ő maga is, meg olyan történelmi alakokról, akik még túl frissen élnek az emlékezetekben. Részben azért, mert még túl rövid idő telt el azok feldolgozásához, másrészt nehezebb eltávolítani a direkt politizáló jelentéstől.
A jövőt tekintve várhatóan 2022. tavaszán jelenik meg új kötete, ami egy verses regény lesz. XX. századi történet lesz az is, de az író elmondása szerint sok vonatkozásban próbál újat nyújtani általa.
A Budaörsi Olvasókör következő előadásának vendége Wolf Péter és Hacki Tamás lesz. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem a PostART-on, ahova a zongora miatt eredetileg tervezték.
