Interjúalanyunk a Budaörsi Napló munkatársait Marokkóba kalauzolta, illetve Al Magrebbe, ahogy saját országukat hívják az ott élők.
G. Csilléry Klára két év híján fél évszázaddal ezelőtt költözött Budaörsre: „Első lakótelepi lakos vagyok, 1975-ben, mikor az első Lévai utcai emeletes házak épültek, akkor kaptam a munkahelyemtől itt egy lakást” – mesélte. Lapunkat egészen más ügyben kereste meg, de amikor kiderült róla, hogy idegenvezetőként szinte a fél életét arab országokban töltötte és a nyelvet is beszéli, kíváncsiak lettünk az emlékeire. Így meghívtuk őt a szerkesztőségbe, ahova egy pendrive-val érkezett és azon marokkói képekkel. Miután a művelődési házban a Világjárók sorozat hónapról hónapra megtölti érdeklődőkkel a nagytermet, kicsit sajnáltuk ugyan, hogy ezt most csak hárman hallgatjuk, de bízunk benne, hogy lesz még rá mód, hogy Klára akár ott is megoszthatja majd. Ahogy tette azt mintegy tíz évvel ezelőtt, amikor Egyiptomról hallhatták őt a budaörsiek.
Marokkó előtt azonban mondana saját magáról is pár szót? – kértük. Az egyetemen bölcsész karon magyar-történelem szakon végzett, és a Magyar Rádió és Televíziónál kezdett dolgozni a hetvenes években, később pedig egy közvélemény kutató intézetnél helyezkedett el.
A fordulatot az jelentette, hogy a férje a külkereskedelemben dolgozott és 1980-ban hároméves kiküldetést kapott, így vitte az egész családot (akkor már két gyermekük volt) egy arab országba. Ettől Klára nagyon boldog volt, mert már kisgyermekkorában elvarázsolta, amit az arab világról megismert az Ezeregy éjszaka legszebb meséiből. Így ott élve egyfelől rá is volt kényszerítve, hogy arabul tanuljon, másfelől érdekelte. Először is az írás, hiszen latin betűkkel semmi nem volt kiírva, az utca nevek, a városok, az üzletek stb., csak arab betűkkel. Az első betűket és szavakat az akkor nyolcéves lányától tanulta, mert bár a gyerekek francia iskolába jártak, arabul is tanultak.
Stoptábla
Miután – még mindig a ’80-as években járunk – hazaköltöztek Magyarországra, azon belül Budaörsre, már nem tudott a kutatóintézetbe visszamenni, mert az időközben megszűnt. Rövid ideig a budapesti közgazdasági egyetem könyvtárában dolgozott, a „gyarapítási osztályon”, ahol a sarokban a mennyezetig stószolva álltak arab nyelvű szakkönyvek. Ő pedig megkérdezte, hogy nem kellene-e ezeket katalogizálni. „Miért, te érted?” – kérdeztek vissza csodálkozva, így derült ki, hogy korábban senki nem akadt, aki el tudta volna olvasni legalább a könyvek címét és a szerzőjét, meg hogy melyik országban, városban adták ki. Klára viszont így kapott arra is lehetőséget, hogy arab órákra járhasson a nyelvi intézetbe és ott arab nyelvvizsgát is szerzett. Az angol nyelvvizsgát már korábban letette.
Mivel azonban az egy helyben való, jobbára ülőmunka nem igazán volt a számára testre szabott, egy ismerőse ajánlására jelentkezett idegenvezetőnek az IBUSZ-hoz, az akkori egyetlen utazási irodához, ahol le is csaptak rá, mert ott se beszélt senki arabul. Több, mint húsz országba vezetett csoportokat, de a két fő úti cél Egyiptom és Marokkó lett. Száznál jóval több alkalommal járt ebben a két országban. Később, amikor a rendszerváltás után sorra jöttek létre a kisebb utazási irodák, Klárát az arab tudásával folyamatosan ajánlották egymásnak és foglalkoztatták. Egyiptomban közben magyar nyelvi lektorként is dolgozott a kairói Ain Sams egyetemen.
Klára Fez óvárosában mintegy húsz évvel ezelőtt
S hogy mi volt a szakmájának az igazi szépsége? Klára szerint egyfelől gyönyörű helyekre, országokba, városokba járhatott. Másfelől olyan turistákat vezethetett, akik valóban kíváncsiak voltak a látnivalókra, a történelemre, a művészetekre. „Jó érzés volt, hogy ha a buszban bekapcsoltam a mikrofont, azonnal csend lett, mindenki rám figyelt, mert tudták, hogy valami fontosat, vagy érdekeset akarok mondani.” Utazásaitól itthon is sokszor előadást, művelődési házakban, könyvtárakban, klubokban, baráti összejöveteleken.
Interjúalanyunk a Budaörsi Napló munkatársait Marokkóba kalauzolta, illetve Al Magrebbe, ahogy saját országukat hívják az ott élők, a szó jelentése pedig nyugatot jelent, illetve a helyet, ahol lenyugszik a Nap.
Marokkónak nagyon szép a természeti fekvése, változatos a földrajza. Északon a Földközi-tenger, nyugatra az Atlanti-óceán partján fekszik, a tengerhez közel eső sík vidékek, mediterrán éghajlatúak, délen, a Szaharához tartozó területek már sivatagiak. Az ország belső része hegyvidék, a Rif-hegység és az Atlasz, utóbbi legmagasabb csúcsa a Túbkál, 4167 méter.
Havas hegyek pálmákkal
Klári többek között mesélt az országban élők életviteléről, az államról, és mintha turistákat kalauzolna, a királyvárosokba vezetve beszélt a marokkói mór építészet jellemzőiről, a díszítő művészetről és az épületekhez tartozó történetekről, zömmel a királyvárosok példáján, így betekintést nyerhettünk Rabat, Meknesz, Fez és a berber Marrakes világába.
Kapu Mekneszben és a Marrakesi mecset
De szó esett egyéb látványosságokról is, mecsetekről és piacról (amit Marokkóban szuknak hívnak), valamint a berber kazbákról.
A fezi bőrkikészítő műhely
Fontos információ, hogy az ókor és a késő középkor között a matematikai, orvostudományi, stb. tudást az arabok mentették át az évszázadok alatt.
Aki szeretné a teljes előadást megismerni a barátaival, ismerőseivel, az írjon szerkesztőségünknek és segítünk megszervezni! (Email: budaorsinaplo1991@gmail.com)
