Városi szülői értekezlet: komoly veszélyben az iskoláink

0
914

Vajon mennyire kell durva helyzet és mennyire sokkolóan kellene azt kommunikálni, hogy felébredjünk: komoly veszélyben vannak az iskoláink? Nem (csak) az épületek és az eszközök, hanem az oktatás Budaörsön megszokott magas színvonala. Cikkünk a tegnapi városi szülői értekezlet összefoglalója.

Városi szülői értekezletre hívta tegnap (november 22-én) késő délutánra az önkormányzat, nevezetesen Wittinghoff Tamás polgármester a négy budaörsi (immár állami) általános iskola és az egy gimnázium tanulóinak a szüleit. Ehhez az új, Hársfa utcai iskola auláját rendezték be pódiummal és talán háromszáz székkel, arra számítva, hogy nagy lesz az érdeklődés. Hát nem lett. Maximum, ha százan jöttek össze. Pedig a meghívóban ott állt, hogy közvetlenül lehet majd kérdéseket feltenni Sárközi Mártának is, az Érdi Tankerület (hamarosan ez alá tartoznak majd a budaörsi iskolák is) vezetőjének. Érdektelenségről mégsem beszélnék. Inkább azért maradhattak távol a többiek, mert 1. nem számítottak új információkra a már megismerthez képest (lásd korábbi cikkeinket az oktatás átszervezéséről, a demonstrációkról, a képviselőtestület ezzel kapcsolatos állásfoglalásairól, a város jövő évi költségvetésből tervezett 2,3 milliárd forint elvonásáról!); 2. úgy gondolták, hogy nem érdemes a szánkat tépni, úgyse változik ettől semmi, és majd más forrásból tájékozódnak az elhangzottakról. Ahogy az értekezlet vége felé egy hozzászóló megjegyezte: az biztos, hogy Budaörsön azoknak az iskolás gyerekeknek a szülei is aggódnak a jövő miatt, akik most nem jöttek el, a létszám ne tévesszen meg senkit, nincs rendben semmi.

„A legszemélyesebb közügy az oktatás” – nyitotta meg a fórumot Wittinghoff Tamás. Bemutatta, hogy Budaörs az elmúlt 25 év alatt mennyit fordított pénzben és figyelemben kiemelten az iskolákra, és hogy a város vezetése „miként futott versenyt az ésszerűtlen döntésekkel” a Fidesz-kormány központosító politikájának a nyomán. Részletesen ismertette, hogy milyen egyeztetési próbálkozások és társadalmi megmozdulások mentén jutottunk el odáig, hogy az idén a nagy „KLIK”-ből és 174 tankerületből létrejöttek a „kis klikek”, vagyis 58 tankerület, és így a döntés még messzebb kerül attól a helytől, ahol az adott oktatási intézmény működik. Az iskolák fenntartása („a szoftver”) után a működtetés („a hardver”) teljes államosításával a helyi önkormányzatnak már semmilyen eszköz nem marad a kezében. Budaörsöt minden más városhoz képest külön sújtja, hogy úgynevezett „szolidaritási adó” címén nem csak az iskolák működtetésére kapott 1 milliárd forint állami normatívát vonják meg 2017-ben, hanem azon felül további 1,2 milliárd forint befizetésére is kötelezik, a saját adóbevételéből. Ez az, ami törvénytelen – hangsúlyozta Wittinghoff Tamás -, és ez az, amiért Budaörs beperli a magyar államot, pontosabban az Alkotmánybírósághoz és a strasbourgi európai uniós nemzetközi bírósághoz fordul jogorvoslatért.

Miért kell aggódnunk az iskoláink államosítása miatt, miért biztos az, hogy a tankerület rosszabb gazda lesz, mint volt korábban az önkormányzat? Dr. Bocsi István jegyző – kiegészítve a polgármester által már ismertetett számokat – azt vezette le egészen konkrétan, hogy a jövő évi országos költségvetésben nincs meg annak a fedezete, amit eddig költöttünk itt Budaörsön az iskolákra, tehát ha a város nem költhet rá tovább, egyszerűen nem lesz olyan, aki megtegye. Szakkörök, úszásoktatás, lovasterápia, nyelvórák és más, a tanrendben biztosított foglalkozások fognak megszűnni. Továbbá az úgynevezett dologi kiadásokra (vagyis az iskolákban dolgozók fizetése ebben nincs benne) országosan az idei 85 milliárd helyett jövőre 82 milliárd forint szerepel az állami költségvetésben; ebből az Érdi Tankerületre, persze az elosztás módszertanától függően, de nagyságrendileg 1,5 milliárd forint jut. Tavaly Budaörs az öt iskolájára 700 milliót fordított. Az Érdi Tankerülethez 26 település 50 iskolája tartozik majd. Vajon akkor mennyi jut a mindössze kétszer akkora összegből, amit tízszer annyi iskola között kell elosztani, nekünk? Nulla, azaz nulla forint, hiszen az ötven iskola között nyilván nem a mi öt budaörsi iskolánk élvez majd elsőbbséget, ahol jelenleg sokkal jobb a felszereltség, sokkal jobbak a körülmények, mint a többiben.

Nekem ötven intézményem van, a polgármesternek öt, ezért azt szeretném, ha ő továbbra is otthon érezné magát az iskoláiban” – ezzel nyitotta a bemutatkozását Sárközi Márta. Aki azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy húsz évig volt iskolaigazgató, és hogy ennek ellenére (vagy éppen ezért?) szakmailag nem kíván majd beleszólni az intézmények vezetőinek a munkájába, de ha a segítségét kérik, akkor segít. A finanszírozással kapcsolatban annyit tudtunk meg tőle, hogy a tankerület jövő évi költségvetési koncepciója készült eddig el, de még a működtetési átvétellel járó plusz feladatok ismerete nélkül, mert az átadás-átvétel csak most történik meg. Ott, ahol az önkormányzat ezt a feladatot kiszervezte egy önálló kft.-be, a tankerület attól vásárolja majd meg a szolgáltatást. Ahol nem, és Budaörsön nincs ilyen cég, mivel a hivatal saját maga látta el az iskolák üzemeltetését, munkáltatóként veszi át a tankerület az iskolák technikai személyzetét. „Békésen, barátságosan, mindent megbeszélve, közösen fogunk dönteni” – jelentette ki a hölgy.

Leült a buli” – ütött meg egy egészen másfajta hangot Turcsik Viktor, a Herman iskola igazgatója. „Mindenki mindent megtesz, és akkor akár haza is lehet menni” – ironizált. Majd nagyon is komolyan felvázolt egy lehetséges jövőképet, mely szerint nagyon lassan, szinte észrevétlenül elöregednek az iskolában a számítógépek, a labdák és egyebek, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy már nem is vagyunk olyan kivételes helyzetben,mert iskoláink ugyanúgy lerongyolódtak, mint amilyen az ország sok más iskolája sok más helyen. S ő is egy számot emelt ki a tankerület tervezett költségvetéséből: 1000 Ft/tanuló az éves eszközbeszerzés normája. „Egy karácsonyi ajándékra szánt papírzsebkendő tartó anyagköltsége ez a kézműves foglalkozáson! De nem nyugszunk bele, harcolni fogunk azért a színvonalért, amit már elértünk.

Tóth Krisztina a Kesjár igazgatója a technikai személyzet béréért aggódott, és bár a pulpituson ült Szelényiné Dobi Gyöngyi a Bleyer igazgatója és Simsik Zsuzsanna a rendezvényt befogadó 1. Számú Általános Iskola igazgatója is, ők nem éltek a felkínált hozzászólás lehetőségével. Ellenben Tollner József, az Illyés gimnázium tanára – Árendás Péter igazgató betegség miatt maradt távol – igen. Ő azt hangsúlyozta, hogy nem lassan és észrevétlenül, hanem már jövőre érezni fogjuk a kedvezőtlen változásokat.

Egyebek között volt egyetemi tanár, helyben tanító mai pedagógus, volt országos politikus és helyi politikus jelentkezett a közönség soraiból, akiknek ide járnak a gyerekeik valamelyik budaörsi oktatási intézménybe. Más-más stílusban, más-más nézőpontból és más-más példákkal illusztrálva, de mindannyian komoly aggodalmukat fejezték ki az oktatási rendszer központosítása miatt. Egy szót sem hitt el senki abból, hogy a tankerület vezetője képes lenne bármilyen garanciát adni a budaörsi iskolák színvonalának a megőrzésére. Hiszen – ahogy egyikük fogalmazott – legyen ő „bármilyen jó angyal”, nem teheti meg, hogy a szűkös keretből egy ma még jobb állapotban lévő, budaörsi iskola igényeit elégíti ki, egy már most is nyirkos tantermű, szintén a felügyelete alá tartozó iskolával szemben. Egy kérdés azzal kapcsolatban is elhangzott, hogy ha valamilyen csoda folytán a város megnyerné a pert az állammal szemben, mire fordítaná azt, amit mégsem vonnak majd el. Természetesen akár az iskolákra, bőven van helye annak a pénznek; de nem ez a lényeg. Wittinghoff Tamás a válaszában ugyanis arra mutatott rá, hogy már a jogi folyamat elindításhoz is ügyvédi trükkökre van szükség, nem hogy a per megnyerésére, hiszen ahogy egy magánszemély, úgy egy önkormányzat sem fordulhat a ma érvényes törvények értelmében közvetlenül az Alkotmánybírósághoz vagy nemzetközi bírósághoz.

Korábbi cikkeink:

https://www.budaorsinaplo.hu/online-ujsag/varoshaza/koztorvenyes-megoldas-az-allami-extra-elvonas

https://www.budaorsinaplo.hu/online-ujsag/varoshaza/perre-megy-az-allammal-az-iskolaiert-budaors

http://www.archiv.budaorsinaplo.hu/kozelet/20160615/megszunhet-a-clementish-osztondij

http://www.archiv.budaorsinaplo.hu/kozelet/20160607/onkent-nem-adjuk-azt-amit-mi-hoztunk-letre

http://www.archiv.budaorsinaplo.hu/oktatas/20160831/unnepelyes-tanevnyito-az-uj-arpad-utcai-iskolaban

http://www.archiv.budaorsinaplo.hu/kozelet/20160606/most-fordul-tragediaba-a-budaorsi-oktatas-ugye

http://www.archiv.budaorsinaplo.hu/kozelet/20160602/tiltakozas-az-iskolak-teljes-allamositasa-ellen-felhivas

http://www.archiv.budaorsinaplo.hu/kozelet/20160525/nem-adjuk-az-iskolainkat

http://www.archiv.budaorsinaplo.hu/kozelet/20160429/az-onkormanyzatok-gyamsag-ala-vonasarol

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here