Turcsik Viktor: Most nem a számonkérés, hanem a tanulók érdeklődésének a fenntartása a fontos

0
3091

A digitális oktatásra való átállásról

A Budaörsi Herman Ottó Általános Iskola igazgatója és egyben a Budaörsi Iskolaszövetség elnöke, Turcsik Viktor adott telefonos interjút az egyik kereskedelmi rádiónak tegnap este arról, hogyan készül a tantestület a koronavírus járvány megfékezése érdekében otthon maradó diákok digitális úton történő oktatására.

A Herman iskola igazgatója, Turcsik Viktor elmondta, már a hétvégén megkezdték az előkészületeket, így például tájékoztatták a szülőket az iskolabezárásról. A Herman iskola vállalta, hogy akik a váratlan helyzetben nem tudják megoldani gyermekük felügyeletét hétfőn bevihetik az iskolába, de ezzel a lehetőséggel végül senki nem élt. Kis csoportokban tartottak megbeszélést a tanárok, ahol a digitális távoktatásnak nem csak a kereteiről, hanem módszertanáról is értekeztek, mely során „özönlöttek az ötletek”, a kollektíva tagjai egymásnak mutatták azokat a digitális oktatási formákat, melyeket ismernek. „A tanárok lelkesedése és munkakedve dicséretes”– hangsúlyozta Turcsik Viktor.

A Herman iskola tantestülete már megalkotta a digitális osztálytermeket és egy-két napon belül meg fogják hívni a gyerekeket és szülőket ezekbe, ahol aztán majd lebonyolítják a feladatok átadását, illetve az oktatás többi részét.

A beszélgetés során szóba került az is, hogyan oldják meg a szülők a kisebb gyermekek (alsó tagozatosok) felügyeletét. Turcsik Viktor elmondta, nem sok erre vonatkozó információja van, de tud arról, hogy sok esetben az idősebb testvér, illetve a home office-ban dolgozó szülők figyelnek a kisebbekre. Azonban feltételezi, hogy mivel nem igényelte senki az iskolai felügyeletet, ezt mindenki meg tudta oldani.

Arra a kérdésre, hogy az önálló ötleteken kívül az emberi erőforrás minisztériumtól vagy a Klebelsberg Központtól milyen segítséget kaptak egyébként a digitális oktatáshoz, a Herman iskola vezetője azt felelte, hogy csak a kereteket kapták meg, illetve nagy vonalakban. „Szerencsére a szakmabeliek tudják a dolgukat, és azt is, hogyan kell megszólítani a kisgyermekeket ezeken a felületeken keresztül” – közölte megnyugtatásképpen az igazgató. Azonban az eszközbeli feltételek szempontjából még nem került sor arra, hogy olyasmit kérjenek, ami nagyban megerőltette volna az iskola fenntartóját, mert ilyen jellegű kérések eddig nem érkeztek. Egyelőre a tanárok azokkal az eszközökkel dolgoznak, amelyek eddig is rendelkezésre álltak, illetve arra számítanak, hogy a diákok családjának háztartásában van elegendő olyan eszköz, melyekkel fel tudják venni a kapcsolatot az iskolával.

Felmerült az interjú során a számonkérésre vonatkozó kérdés is, miszerint vajon hogyan fognak a tanulók dolgozatokat írni vagy felelni? Turcsik Viktor elmondta, ő megkérte kollégáit arra, hogy legalább két hétig még ilyesmivel ne nehezítsék tanítványaik életét, bár egyetért azzal, hogy nagyon fontos a visszajelzés, hogy megerősítsék a diákokat munkájukban. Megvannak a dolgozatok, feleltetések digitális lehetőségei, ahol online tesztelni lehet őket, de az elkövetkezendő két hétben csak munkájuk lefényképezésére, beküldésére, a gyűjtőmunkák leadására kérik a gyerekeket.

A kérdező arra is kíváncsi volt, vajon nem tart-e attól, hogy a diákok megragadják a csalás lehetőségét, hiszen könnyebb volna puskázniuk, mert az interneten még könnyebben átadhatják egymásnak a feladatok jó megoldásait. De Turcsik Viktor válaszában elmagyarázta, jelen helyzetben talán nem is az a legfontosabb, hogy a számonkérés milyen eredményeket hoz, sokkal fontosabb feladat az érdeklődés fenntartása: „A kollégáknak kell olyan hangulatot teremteniük, melyben a diákok szívesen követik őket a tanulás útján”. Hozzátette, mindig vannak gézengúzok, akik úgymond  meghekkelik az oktatást, de attól nem tart, hogy most többen lesznek, mint egy normál oktatásai napon.

Forrás: Klubrádió, 2020. március 16.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here