Szülők a Mátrix Suliról… (2. rész)

0
361

 Az idén 25 éves Mátrix Suliról beszélt már a tulajdonos igazgatónő, a budaörsi iskoláról az itt tanítók. Új mini-interjú sorozatunkban pedig a szülőket kérdezzük, minden hónapban mást. Ezúttal Kovács Ilona vállalkozott rá, aki szerint itt a gyerekek önismeretére és önértékelésére is nagy figyelmet fordítanak.

– Melyek az eddigi legfontosabb tapasztalataik a Mátrix iskolával? Van-e más iskolával összehasonlítási alapjuk?
A gyermekem most első osztályos. Imád a MátrixSuliba járni. Minden reggel vidáman indul és élményekkel teli ér haza. Az osztályában kiváló közösség alakult ki a gyerekek és a szülők között is.  Jó dolog, hogy az iskola mindkettőt támogatja és erősíti. Szereti a kis létszámot, az odafigyelést és gondoskodást.
Az iskola többet ad, mint azt gondoltuk volna. Nyilván minden iskolában megtanítják a gyerekeket írni-olvasni számolni, ezeket ellenőrzik különböző felügyeletek, a magániskolákban talán szigorúbban is. A MátrixSuliban mindazon felül, hogy jónak tartom az oktatást, a gyerekek önismeretére és önértékelésére is nagy figyelmet fordítanak.Más intézményekről csupán a környezetünkből vannak tapasztalatok, unokatesók révén, akik az állami iskolába járnak, de a hallottak elszomorítóak. A körzetes iskola, ahová tartozunk, most kényszerült összevonni és így jóval harminc fő fölé tolni az osztályokat, pedagógus hiány miatt. Elképzelni sem tudom, hogyan lehet differenciált oktatást vagy bármilyen egyedi foglalkoztatást megvalósítani ekkora létszámú osztályok mellett. Meggyőződésem, hogy 15 fő fölött csak poroszos, rideg idomítás valósítható meg, valódi pedagógia elképzelhetetlen.

Hogy találtak rá az iskolára? Milyen érvek szóltak mellette és esetleg ellene?
Már az ovi középső csoportjában elkezdtünk iskolákat keresgélni, a MátrixSulit egy online hirdetés alapján találtam. Többször is megnéztük az iskolát, az órákat, részt vettünk néhány a MátrixSuli által szervezett rendezvényen. Az odajáró gyermekek boldogsága győzött meg. A végső döntést a MátrixSuli mellett akkor hoztuk meg, mikor szembesültünk vele, hogy más iskolák cukormáza alatt mennyi csúsztatás és valótlan állítás rejlik.

Korábbi cikkünk:
Szülők a Mátrix Suliról… – Budaörsi Napló (budaorsinaplo.hu)

További cikkeink az iskoláról ITT.

 

 

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here