Sztojka Edina volt a Budaörsi Gazdakör vendége

0
255

„Útravaló: együttműködéssel előrejutunk!”

Az Aranypánt-díjas Sztojka Edina volt a vendége a Budaörsi Gazdakör diszkrimináció ellenes rendezvényén pénteken a Lévai utcai közösségi házban. A gyulai kórházban dolgozó ápolónő a legfontosabbnak azt tartja: a romák kapjanak lehetőséget arra, hogy megmutassák, mire képesek.

„Nagyon szívesen fogadtam el a meghívást, mivel úgy gondolom, hogy Magyarország a közös hazánk, együtt tudjuk előrevinni” – nyilatkozta a Budaörsi Napló kérdésre válaszolva Sztojka Edina. Mint elmondta, fontos a romák továbblépése akár a tanulásban, vagy az emberi értékekben. „Szeretnék példát mutatni a romáknak, és azoknak is, akiknek előítéletük van. Együttműködéssel előre tudjuk vinni az országot. Remélem, a fellépésemmel útravalót adok az embereknek.”

Kisberk Balázs, a Budaörsi Gazdakör elnöke lapunknak elmondta, az elmúlt években a Gazdakör mindig felhívta a figyelmet valamelyik kisebbségre, a többi között megrendezte a székely szabadság napját és a nemzeti összetartozás napját is. „Úgy gondoltuk, ráirányítjuk a figyelmet a roma kisebbségre azon apropóból, hogy Sztojka Edina, a gyulai kórház hospice osztályának ápolónője elnyerte az Aranypánt-díjat, vagyis őt választották meg 2019-ben »az év hétköznapi roma hősének«. Fontos felhívni a figyelmet az esélyegyenlőségre, amikor gyakran halljuk, hogy kirekesztenek kisebbségeket. Ez ellen tenni kell.”

Arra a kérdésre, hogy a Budaörsi Gazdakör miért érzi úgy, hogy a kirekesztés ellen fel kell emelnie a szavát, Kisberk Balázs így fogalmazott: „a mi gazdáink között vannak romák, mi üzemeltetjük a gazdapiacot, ott is vannak romák, nagyon sok finomságot állítanak elő, büszkék vagyunk rájuk.”

A gazdakör tagjai a Zsámbéki-medence több településéből jöttek a rendezvényre, Budaörstől Piliscsabán át Érdig. Budaörsön huszonnégy, a térségben hetvenkettő gazda dolgozik, és van nyolcvan pártoló tagjuk is.

A diszkrimináció ellenes napon a Budaörsi Tanoda diákjaival kiegészítve fellépett a Romano Glaszo együttes.