Szentmártoni Normannal sérülésekről, hízásról és fogyásról és a határok feszegetéséről – ő is ott lesz a március 26-i egészségnapon

0
1024

Gyakran az egészséges életmódot folytatóknak is nehéz megtalálniuk az arany középutat. Olykor nehéz ellenállni egy-egy kísértésnek, míg máskor úgy érzi az ember, hogy egyetlen lehetőséget sem szeretne elfecsérelni. Az életmódváltás kihívásairól és tapasztalatairól beszélgettünk a gyermekkora óta városunkban élő musical színésszel, Szentmártoni Normannal.

Édesapja, az ismert szaxofonművész St. Martin néhány éve azt mesélte lapunknak, hogy amikor ön még kisfiú volt, azért költöztek ki a fővárosból, mert ön beteg lett és itt jobb a levegő. Hogyan emlékszik erre vissza?

Alapvetően nem ezért költöztünk ki a városból. Volt ugyan bajom, de azt nem, vagy nem csak a levegőváltozás oldotta meg. Egyszerűen csak azt gondolták a szüleim, hogy az egész családnak jót tesz, ha nem a belvárosban, hanem közel a természethez lakunk. Van, aki nem tud létezni a belváros zaja nélkül, mi sokkal inkább a csendet és nyugalmat helyeztük előtérbe. Így pedig könnyű volt beleszeretni Budaörsbe.

Mit jelent önnek az egészséges életmód?

Szervezetünk számára tápláló étkezést és rendszeres testmozgást. Gyerekkorom óta majdnem folyamatosan sportolok. Nem szeretném elhanyagolni magam, szeretek jó érzéssel belenézni a tükörbe, ha elé kerülök. Volt azonban néhány olyan év az életemben, amikor ezt különböző okok miatt nem tudtam kivitelezni. Fáradt, nyomott voltam egész nap, meghíztam, nem éreztem jól magam a bőrömben. Néhány év alatt rájöttem, hogy amíg az életmódomat nem teszem újra rendbe, addig nem várhatok változást. Öt éve kezdtem el újra mozogni, egy éve pedig komolyan edzem és egészségesen táplálkozom. Ezt követően a világ elkezdett kiteljesedni, észrevettem, hogy sokkal jobban érzem magam. Tulajdonképpen az élet minden területén jobban teljesítek, ha egészségesen élek.

Abban a néhány évben miért hanyagolta az egészséges életmódot?

Egy nagyobb sérülés következménye volt.  Előtte nyolc éven keresztül nem lehetett elszakítani a mozgástól, de a gimnázium utolsó évében elszakadt a keresztszalagom, amit egy év rehabilitáció követett. Ezután hozzávetőleg két év telt el, mire egészséges lett a lábam és ez alatt 15 kilót híztam. A színházban szóltak rám először, hogy ugyan már, le kéne fogynom. Eleinte az étkezés nem érdekelt, csak újra a sport, de el kellett fogadnom, hogy a fogyáshoz vezető útnak a mozgás csak megközelítőleg a 30%-át teszi ki, míg a maradék 70% a helyes táplálkozástól függ.

 Tehát a színházban vették rá, hogy megtegye az első lépést?

Önmagam és a színház. Hiányzott a sport és utáltam abban a testben létezni. A rengeteg plusz kiló önértékelési problémákat hozott magával, amitől nagyon szerettem volna megszabadulni, a súlyfelesleggel együtt. Az eleje egyáltalán nem volt könnyű, sőt, de amikor az ember elkezdi érezni a változást, az adja meg igazán a lendületet.   Ugyanakkor érdemes odafigyelni, mert könnyen át lehet billenni a másik oldalra. Velem is megtörtént tavaly. Rendszeresen járok Európába futni egy terepfutó akadályversenyre és több hónap kemény munkával elértem, amit szerettem volna, teljesítettem a Spartan Race Ultra Beast ötven kilométerét. De rá két hétre elmentem egy újabb, 25 kilométeres távú futásra, és ott elszakadt az összes bokaszalagom. Nem hagytam a testemnek időt a pihenésre. A hangsúly tehát a mértékletességen van. Minden korosztály, sőt minden egyén máshogy tudja terhelni magát, mindenkinek más válik be, amit csak a saját tapasztalataink alapján tudunk megítélni. Hiszem, hogy feszegetni kell a határokat, de nem állandóan.

Milyen szempontok szerint dönti el, hogy mit egyen?

Ebben a témában nagyon nehéz okosnak lenni. Sokféle ételt lehet fogyasztani, de inkább az a fontos, hogy mit nem, tehát az alkoholt, a cukrot és a rosszminőségű szénhidrátokat érdemes elkerülni. Én tejterméket is ritkán fogyasztok, de háromhetente egy napra bármit engedélyezek magamnak. Az ebédem és a vacsorám többségében hús és zöldség, ebédre mellé rizs, vagy megfelelő szénhidrát. Reggelente pedig legtöbbször zabkását eszem fehérjével és aszalt gyümölccsel. Emellett további két-három étkezést építettem be a napjaimba, a rizskásától a humuszon és a tonhalon keresztül a brokkoli csíráig. Az egészséges táplálkozásnak az a legnehezebb része, hogy minőségi zöldségeket, húsokat és egyéb termékeket találjunk, mert a legtöbben nem tudjuk magunknak megtermelni és ezeket minden este elkészíteni a következő napra.

Milyen tanácsot adna annak, aki most szeretne áttérni az egészséges életmódra?

Azt, hogy legyen bármilyen magas is az a hegy, célozza meg a csúcsot, és ha valamiért csak a feléig jut el, akkor is látni fogja, hogy szép a kilátás. Az elhatározás az első lépés. Én magam is sokszor nekifutottam, és körülbelül az ötödik vagy hatodik alkalom után jártam sikerrel. Sokan félnek például attól, hogy az egészséges táplálkozással a jó ételekről is le kell mondaniuk. Én is nagyon szeretek enni, és biztosíthatok mindenkit, hogy egészséges alapanyagokból is lehet rendkívül finom ételeket készíteni. Az pedig tény, hogy soha nem késő változtatni, csak akarni kell. 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here