Szent Iván éji tűzugrás és össznépi mulatság volt a művelődési háznál

0
882

Tegnap este az év legrövidebb éjszakájának ünnepén, a nyári napforduló alkalmából a Jókai Mór Művelődési Háznál tűzgyújtás és zenés est volt, ahol három zenekar is fellépett. A mulatozáson kívül többek között a tűzugrás lehetősége és bográcsban főtt étel várta az érdeklődőket.

Zrínyi Pop Gasztro-swingjével kezdődött a szabadtéri rendezvény a Jókai Mór Művelődési Háznál, ahol este hét órakor kezdődött a Szent Iván éji mulatság. Bár az Iván névnap június 24-én van, az év legrövidebb éjszakája, a nyári napforduló a Föld északi féltekéjén június 21-re esik.

Sötétedés után került sor a máglyagyújtásra, melyhez a Ritmikon zenekar szolgáltatta a sejtelmes hangulatot. A különleges hangszereken megszólaltatott „világzene” mellett tűzzsonglőrök nyújtottak látványos produkciót.

Majd következett a Szent Iván éji tűzugrás, melynek hagyománya régre nyúlik vissza. A hagyományok szerint a bűntől, illetve a rontásoktól, betegségektől lehet megszabadulni általa, ahogyan a parázson járással is, de utóbbira nem került sor.

Bográcsban főtt chilis babért lehetett sorba állni, melyet kukoricachips-szel tálaltak.

Feigl Enikő, mint az est háziasszonya, nem csak a programok közti eligazodásban nyújtott segítséget a jelenlévőknek, de régi, Szent Iván naphoz kötődő hagyományokról is beszélt. Így például arról is, hogyan kell megjósolni a nevezetes éjjelen jövendőbelink nevének kezdőbetűjét. Fém edényben forrásvízbe kell cseppenteni egy piros gyertyának a viaszcseppjeit, szám szerint huszonnégyet. Amilyen betűt adnak ki a vízbe érő viaszcseppek, az lesz a kezdőbetűje jövendőbelink nevének.

Egész este Tarot kártya vetés zajlott a művelődési ház galéria termében, melyre feliratkozással lehetett helyet szerezni. A népszerű programra hamar beteltek a helyek – tudtuk meg a fő szervezőtől, Kőporossy Boritól.

Carlos Adiós! koncert zárta a programot, a zenekar latin muzsikát játszott, néhányan táncra is perdültek.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here