Szegfűvel köszöntötte tegnap a nőket a helyi MSZP

0
770

Egy-egy szál szegfűvel várta tegnap a nőket Budaörsön a helyi MSZP néhány férfi tagja. A legtöbben örömmel fogadták őket.

Egy-egy szál szegfűvel várta tegnap a nőket Budaörsön a helyi MSZP néhány férfi tagja. Annak ellenére ugyanis, hogy 2015-ben elterjedt, hogy a vörös virágot, ami a párt szimbóluma, lecserélik az Illés dalára asszociáló sárga rózsára, ez végül is csak egyszeri, parlamenti akció maradt. A vörös szegfű a pártszakadást hozó utolsó MSZMP-kongresszuson jelent meg 1989. október 21-én, Szegeden, amikor még úgy volt, hogy a köztársasági elnököt közvetlenül a nép választja. Pozsgay Imre találta ki az új jelképet. Mindenképpen virágot akartak, valami szerethetőt. A szocdemes vörös rózsa azért nem lehetett, mert a párt még nem volt tagja a Szociáldemokrata Internacionálénak. így esett a választás a szegfűre, ami virág is, szerethető is, magyar is, bár van egyfajta lakodalmas hangulata.

A budaörsi főutca forgalmas szakaszán, a CBA előtt tegnap megállított hölgyek örömmel vették a nőnapi köszöntést. A nemzetközi nőnap egyébként nem a „szocializmus” terméke, ahogy azt sokan hitték a magyarországi rendszerváltáskor, ezért is kaphatott néhány éve újra erőre a megünneplése. Bár az tény, hogy a kedveskedős megemlékezéssel szemben munkásmozgalmi eredetű, harcos, a nők egyenjogúságával és szabad munkavállalásával kapcsolatos demonstratív nap volt eredetileg. Az első március 8-hoz kötődő esemény 1857-ben történt, amikor március 8-án emberibb munkafeltételeket és magasabb fizetést követelő textilipari nődolgozók tüntettek New York utcáin. Magyarország a nőnapi felhíváshoz először 1913-ban csatlakozott, amikor az Országos Nőszervező Bizottság röplapokat osztott. A következő évben már országszerte rendezvényeket szerveztek. A Rákosi korszakban a nőnap ünneplése kötelezővé vált. Ma azonban a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja, amelyet az ENSZ is a világnapok között tart számon. Sajnos a nők elleni erőszak, a munkahelyi zaklatás vagy a nők alacsonyabb fizetése a férfiakéhoz képest ma is napirenden van.

„Nem szoktam politizálni, nem azt néztem, hogy kitől, hanem, hogy miért kaptam a virágot és örültem neki” – mondja lapunk kérdésére válaszolva egy budaörsi anyuka. Egy fiatal lány szerint is jó ötlet volt a helyi baloldaliaktól, hogy szegfűvel köszöntötték őket, és ő már néhány mondat erejéig beszélgetésbe is elegyedett az aktivistákkal. Egy idősebb nő azonban szemmel láthatóan kisebb kitérőt is tett, hogy elkerülje az MSZP-s urakat. A miértre a válasza „csak” volt.

Fotók:Petőházi Emese

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here