Ritter Gergely háziorvos őszi tanácsai

0
124

A Covid-járvány alatt megtanult higiéniát tartsuk be, és tömegben, különösen zárt térben jelenleg is indokolt a maszk viselése – egyebek között ezt ajánlja dr. Ritter Gergely háziorvos.

„Jóslásokba nem mernék bocsátkozni, de biztos, hogy ha lesz influenza járvány, akkor az idén komolyabb lesz, mint tavaly vagy két éve volt. A Covid miatti távolságtartás és a maszkviselés ugyanis akkor visszavette a veszélyt” – mondta dr. Ritter Gergely budaörsi háziorvos a BKTV riporterének. „Illetve, akik két éve nem voltak influenza ellen beoltva, azoknak a védettsége csökkent” – tette hozzá.

S ha már a Covid szóba került, ami a szabályok enyhítése ellenére nem szűnt meg, mi most a protokoll pozitív teszt esetén? – szólt a következő kérdés. Hivatalosan a pozitív teszt csak a fertőzöttséget jelzi, és az előírások szerint 7 nap karantén a kötelező jelenleg. Ezért, ha a háziorvosnak a teszt eredményéről tudomása van, azt bejelenti egy állami központba, ahonnan elvileg a fertőzöttnek visszajelzést küldenek. De ez a gyakorlatban vagy megtörténik, vagy nem, mindenesetre a háziorvos arra biztatja a betegeket, hogy tartsák be a hét napos karantént. Annak ellenére, hogy tünetmentesség mellett öt nap után kérhető újabb teszt és ha az negatív, visszatérhetünk a közösségbe, ám a két napnak nincs akkora gyakorlati jelentősége, hogy érdemes legyen kockáztatni a továbbfertőzést. Hogy hány covidos van jelenleg azt azért sem lehet tudni, mert a tünetek sokkal enyhébbek, mint korábban, orrfolyás, torokfájás, végtagfájdalom, sokan nem is mennek el vele orvoshoz.

„Minden fertőző betegség esetén igaz, hogy aki átesett rajta, az védettebb, de ez nem mond ellent annak, hogy az oltás kell” – folytatta Ritter doktor. Azzal kapcsolatban azonban „kicsit zavarban van az ember”, hogy ez most mikor ajánlott, hiszen februárban kapták meg a legtöbben a harmadikat, és akkor azt mondták, hogy 3-4 hónap múlva ajánlott a negyedik, de „ez el lett engedve”. A háziorvosi rendelőkben jó két hónapja megszűnt az oltási lehetőség és 19 megyei központban illetve Budapesten négy intézményben lehet oltatni. „Ötödiket (még?) nem adnak. Arról sincs információ, hogy az új Pfiserrel és Modernával mi a helyzet, még a régivel oltanak.”

Szűrővizsgálatok? Életkortól is függ, hogy mi ajánlott és milyen a gyakorisággal. A nőknél az emlő- és méhnyakrákszűrés, ami mindenképpen elengedhetetlen, mert kellő időben felfedezve nagyon jól lehet gyógyítani, és nagyon szomorú, hogy Magyarországon mégis sokan halnak meg ezekben. Férfiaknál a prosztatarákszűrés és mindkét nemnél a tüdőrák- és a vastagbélrákszűrés az, ami ajánlott. Ez utóbbira most éled újra egy korábbi program. A betegséget székletből, vérből is lehet már szűrni. Tüdőnél a tbc megszűnésével a szűrés is háttérbe szorult, ami azért baj, mert így a a rákot sem ismerik fel időben.

Test és a lélek összefügg – vezette fel a következő témát a riporter. Dr. Ritter Gergely pedig elmondta, hogy sajnos az emberek nagy része a Covid miatti bezártságtól befelé forduló lett, és bizony könnyebb egy rossz közérzetet valamelyik szervünkre fogni, mint beismerni, hogy a lelkemnek van baja. Továbbá még mindig nehezen mennek el az emberek pszichológushoz vagy pszichiáterhez. „Nehéz rábírni őket, pedig én hiába kezelem a gyomorbaját, ha az eredeti okot nem szüntetem meg, csak ártok” – fogalmazott a háziorvos.

Végül, az őszi időszakban mire hívná fel a figyelmet? Egyrészt a gyerekek a közösségből óhatatlanul hazaviszik az egymással keresztezett bacilusokat, vírusokat, amiből ők már rég kigyógyulnak, amikor a szülők és a nagyszülők még betegek tőle. Ezért is nagyon fontos, hogy a Covid-járvány alatt megtanult higiéniát tartsuk be, és tömegben, különösen zárt térben jelenleg is indokolt a maszk viselése. Továbbá minden jól ismert tanács most is fontos, például hogy a meghűlés ellen öltözködjünk rétegesen. Ami a vitaminokat illeti: a D vitaminnal óvatosabban, mert „most olvastam róla egy szakcikket, hogy túltöltöttük belőle magunkat”, de a C vitaminból a napi kétszer 500 mg ajánlott.

A videó ITT érhető el.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here