Péntek este a Budaörs Fesztiválon

0
319

A fesztivál harmadik napjára is jutott kiállítás megnyitó és képzőművészeti látvány show, természetesen a többféle műfajt képviselő koncertek mellett. Amelyekből pedig nem volt hiány, dacára annak, hogy a város különböző kültéri helyszínein az eső miatt elmaradtak programok. Ezen kívül filmvetítés, dobolós jammelés és némi cirkusz is volt.

A Budaörs Fesztivál pénteki programja délután ötkor kezdődött a PostART hátsó kistermében, ahol Bodnár Gábor hangszerkészítő irányításával történő interaktív ütőhangszeres jammelésbe bárki bekapcsolódhatott. Volt is rá igény, mintegy tucatnyian ragadtak valamilyen ütő- vagy ritmushangszert a kezükbe és zenéltek együtt.

Hatkor a Zichy major nagy termében a Duna-menti Összművészeti Egyesület Mozgásban/GEO Projekt: …és mégis mozog a Föld… című vendégtárlatának megnyitója volt, beszédet mondott Mikó F. László, az egyesület vezetője.

Majd Molnár-Göb Zoltán felvezette a másik eseményt, amire a szomszédos kisteremben került sor: Fúzió üres térben: a zene, költészet és festészet találkozása. Itt a BUM néhány művésze a látogatók szeme előtt kezdett alkotásba.

Ugyanarra az időpontra volt betervezve a Budaörsi Fúvószenekar a Jókai Mór Művelődési Házban és Boebeck, énekes dalszerző koncertje a PostART-ban.

A Fellini/CIRKUSZ! című előadás során nem csak a fúvószenekar zenéje, hanem különböző fellépők előadásai alkották a cirkuszi hangulatot, például a Vivace táncegyesület, a Tűzmadarak és a Shaba Oriental Art hastáncosai. Bár a 110 percesnek ígért előadás végül csak 70 perc lett, ez nem vont le értékéből.

Mindeközben fél nyolckor a Zichy majorban jazz koncert volt, Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíjas fiatalok előadásában, köztük Nagy Emma énekesnővel.

Fél kilenckor a PostART-on fellépett a Felefánt (Elefánt duó), ami ritka hatalmas tinédzser tömeget vonzott a helyszínre, egy tűt nem lehetett leejteni, annyian voltak a nagy teremben. Pedig a duó nem a tömegízlés kiszolgálását célzó műfajú.

Kilenc órától filmvetítés volt a Zichy major nagytermében, a Malter Filmfesztivál díjazottjainak kisfilmjeit lehetett megnézni. Chilton Flóra Nefelejcs, Konkol Máté Budapest, zárt város, Karácsony Péter Lesen, Schwechtje Mihály Ballagási cipő és Dóczé Péter Nagykorú felügyelete mellett című filmjét adták.

A vetítésen jelen volt Karácsony Péter rendező, akivel utána rövid, de érdekes interjú készült a Lesen című film készítésének körülményeiről, illetve egyéb, a mai magyar filmkészítés nehézségeiről.

A nap utolsó fellépője a Freakin’ Disco zenekar volt a PostART-ban.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here