Nagytakarítás lesz a Kőhegyen a Budaörsi NŐkkel

0
113
A Budaörsi NŐk 2021. március 8-ig azt vállalták, hogy együttes erővel 10 jó cselekedetet hajtanak végre. Az első projekt a hajadományozás volt, aminek az a lényege, hogy a Budaörsi NŐ közösség a Curly Hajadományozó Alapítvánnyal együttműködve daganatos embereknek tud térítésmentesen igazi hajból készült parókát adományozni. Ehhez nem kell mást tenni, csak felvenni a kapcsolatot a szervezőkkel (abudaorsino@gmail.com / +36/70-285-5287)
 
A második jó cselekedetben 2020. szeptember 25-én 8 órától, A Budaörsi NŐ közösség a Mindszenty József Általános Iskolával, a BTG-vel és a Zöld Erdőben Jártam Budaörsi Egyesülettel együttműködve nagytakarítást szervez Budaörsön.
Az első állomás a Kőhegy. A cél, hogy ne csak a szeméttől, de a graffitiktől is megszabaduljon Budaörs egyik legszebb kiránduló helye.
A takarítást Csányi Anna és Vágóné Némethy Adrienn vezetésével végzik majd a mindszenty-s diákok és a Budaörsi NŐk. 2021. március 8-ig még több helyszínen lesz hasonló nagytakarítás, amivel kapcsolatban a helyi médiában és a Budaörsi NŐ közösségi oldalán találnak majd információt. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, a takarítást Budaörs több területére is szeretnék kiterjeszteni.
A részvételhez regisztráció szükséges abudaorsino@gmail.com e-mail címen, vagy a Budaörsi NŐ Facebook oldalán. Erre azért van szükség, hogy mindenki a hozzá legközelebb eső területen tudjon segíteni, és ne legyenek egy helyszínen túl sokan.
A legfontosabb, hogy minden résztvevő tartsa be a járványügyi előírásokat!
Az esemény időtartamát azért határozták meg 8-tól 18 óráig, mert ezen a napon várnak mindenkitől fotókat arról, hogy ki, mit, mennyit és hol takarított. Aki nem tud részt venni az eseményen az is tehet a környezetéért! Fogjunk össze, tisztítsuk meg együtt Budaörsöt!