Megújultak a HÉV emléktáblák

0
574

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011-ben döntött emléktáblák elhelyezéséről a budaörsi Helyi Érdekű Vasút egykori nyomvonalán. A vasút, mely a Móricz Zsigmond körtérről indult, Budafokot, Budaörsöt és Törökbálintot kötötte a főváros vérkeringésébe. Az öt budaörsi helyszínre – az egykori megállók: MÁV állomás, Vásártér, Vasút utca, Budaörs állomás, Törökugrató – kihelyezett táblák azonban az évek során, az időjárás és a vandálok ténykedéseinek következtében megrongálódtak, olvashatatlanná váltak, ezért a városvezetőség kicseréltette őket.

Egy jó kirándulás lehet végigjárni az egykori HÉV vonalának állomásai helyén álló táblákat, hiszen a régi fotókkal gazdagon illusztrált „tárlat” tanulmányozása során új információkkal is gazdagodhatunk. Viszonylag ritkán esik szó például arról, hogy a Törökugratót a középkorban Hatvantulkos-hegynek nevezték.

Az ismertető táblák nemcsak a vasút történetét foglalják össze, hanem Budaörs történetébe is betekintést nyújtanak, illetve várostérképpel is ellátottak. A táblák magyar nyelvű szövegeit itt lehet elolvasni.

A táblák PDF formátumban innen elérhetők.

 

Itt megragadom az alkalmat egy kiegészítés beszúrására. A Helvetica Studio Grafikai Tervező Kft. által a Budaörs MÁV-állomás című tábla elkészítéséhez felhasznált egyik kép, mely a 41-es villamost ábrázolja, Geoffrey Tribe felvétele 1969-ből. A kép forrása a hamster.blog.hu, ahonnan az is kiderül, hogy az angol fotós kéthetes magyarországi utazása során készített rengeteg jó minőségű, színes képet Budapest villamosairól.

Régi:

 

 

 

 

 

Új:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here