Mától óraszám-korlátozás nélkül lehet egészségügyi tevékenységet végezni – frissítve!

0
77

Mától, tehát június 15-től minden olyan diagnosztikai és terápiás tevékenységet el lehet végezni minden magyar egészségügyi intézményben, amire a betegeknek szüksége van – jelentette be tegnap Kásler Miklós EMMI miniszter. Hozzátéve: a járóbeteg szakrendelésen a megnövekedett várólisták csökkentése érdekében óraszám-korlátozás nélkül lehet egészségügyi tevékenységet végezni. Ez egy a HVG által közzétett levél szerint azt jelenti, hogy a heti óraszámon felül dolgozhatnak bármennyit az orvosok.

Budaörsön az előjegyzési rendszer és a pontos időpontra történő behívás érvényben marad, de a betegirányítás már nem a szakrendelésekre kapcsolja a telefonon bejelentkezőket, hanem automatikusan időpontot ad.

A beléptetés rendje az intézményben egyelőre nem változik, az épületbe bejutni csak a főbejáraton lehet, ahol a páciensek keresztülhaladnak a járványügyi ellenőrző ponton. A távolságtartás, a saját szájmaszk viselése és a kihelyezett kézfertőtlenítők használata továbbra is elvárás.

A miniszteri rendelet célja a járványidőszakban elhalasztott ellátások ütemes pótlása a nyár folyamán. A felgyűlt esetek miatt kezdetben hosszabb várakozási időkre lehet számítani, ezért a Budaörsi Egészségügyi Központ, ahogy eddig is, az előttünk álló időszakban is számít a páciensek megértésére, türelmére, együttműködésére.

A Budaörsi Egészségügyi Központ e heti rendelési időpontjai:

2020.06.15. – 06.19.

Az érsebészeten dr. Kapus Zoltán kedden 16.00-18.00 között, dr. Németh Ákos szerdán 15.00-18.00 óra között érhető el a rendelőben. A személyes találkozás feltétele, hogy előzetesen telefonon konzultáljon szakorvosával. A személyes orvos-beteg találkozóra minden esetben szükséges rendelkezni előre megbeszélt és rögzített időponttal. Telefon: 23 445 480 ; 23 445 481
 
A belgyógyászaton dr. Őry Iván kedden 16.00-19.00 között, az onkológiai gondozóban dr. Torgyik Pál pénteken 15.00–17.00 óra között érhető el a rendelőben.  Telefon: 23 445 480 /126 , 23 445 486
 
A bőrgyógyászaton dr. Bognár Péter kedden 08.00–11.00 óra között, dr. Geszti Franciska szerdán 15.00-18.00 óra között érhető el a rendelőben.  Telefon: 23 445 480 /130, 23 445 489


A diabetológián dr. Kiss Éva hétfőn 7.00-12.00 óra között, dr. Ábel Tatjána csütörtökön 7.00-11.00 között érhető el a rendelőben.  Telefon: 23 445 480/130, 23 445 489

A fül-orr-gégészeten dr. Pusztai Szabolcs hétfőn 9.00-12.00 óa között, dr. Beke Zsuzsanna kedden és csütörtökön 8.00-11.00 óra között, dr. Balogh László kedden 15.00–17.00 között, csütörtökön nem rendel, dr. Tibold Eszter szerdán 8.00-11.00 óra között érhető el a rendelőben.  Tel:23-445-480 /116 vagy 23-445-481 /116
 
A gasztroenterológián dr. Kőmíves Csilla kedden 10.00–13.00 óra között, dr. Kováts-Megyesi András csütörtökön 8.00-11.00 között , dr. Rédei Csaba csütörtök 13.00-17.00 óra között érhető el a rendelőben.  Telefon: 23 445 480 /243, 23 445 481 /243
 
A neurológián dr. Tóth Judit hétfőn 8.00-12.00 óra között, dr. Till Erzsébet hétfőn 14.00–16.00 óra között érhető el a rendelőben. A személyes találkozás feltétele, hogy előzetesen telefonon konzultáljon szakorvosával. Telefon: 23 445 480 /114, 23 445 481 /114
 
A nőgyógyászaton dr. Papp Luca hétfőn 15.00-18.00 óra között pénteken 8.00-12.00 óra között, dr. Kerepesi Judit kedden 08.00–12.00 óra között, dr. Csákó Bence kedden 14.00-18.00 óra között, dr. Morvay Zita szerdán 11.00-14.00 óra között érhető el a rendelőben. Telefon: 23 445 480 /121, 23 445 481 /121
 
A pszichiátrián dr. Cseh Júlia hétfőn 7.30-12.00 óra között, dr. Lakatos László kedden 08.00–13.00 óra között, dr. Boha Katalin kedden 13.00–17.30 óra között, dr.Pethő Ildikó szerdán 10.00-15.00 óra között érhető el a rendelőben. Telefon: 23 445 480 /142, 23 445 481 /142
 
A reumatológián dr. Kardos Éva hétfőn 9.00-13.00 óra között, dr. Tarján Dóra szerdán 09.00–12.00 óra között, dr. Bodnár Katalin csütörtök 09.00–12.00 óra között érhető el a rendelőben. A személyes találkozás feltétele, hogy előzetesen telefonon konzultáljon szakorvosával.  Telefon: 23 445 480/124, 23 445 484
 
A sebészeten dr. Csoszánszki Nóra hétfőn 8.00-12.00 óra között, dr. Nagy Péter kedden 08.00–12.00 óra között, dr. Szopkó Csaba szerdán 8.00-12.00 óra között, dr. Brenda Zsolt csütörtökön 08.00–12.00 óra között, dr. Garcia pénteken 08.00–12.00 óra között érhető el a rendelőben. Telefon: 23 445 480/115, 23 445 481/115
 
A szemészeten dr. Kovács Andrea hétfőn 08.00–10.00 óra között dr. Gombos Katalin szerdán 17.00–18.00 óra között, dr. Kovács Andrea csütörtökön 08.00–10.00 óra között, érhető el a rendelőben.  Telefon: 23 445 480 /125, 23 445 481 /125
 
Az ortopédián dr. Zelenák Gergő csütörtökön 08.00–11.00 óra között, dr. Csákányi László hétfőn 13.00-17.00 óra között, kedden 13.00-17.00 óra között, szerdán 09.00–12.00 óra között érhető el a rendelőben. Telefon: 23 445 480 /143, 23 445 481 /143
 
Az ultrahangrendelésen dr. Farkas Imre hétfőn 15.00-18.30 óra között, dr. Bálint Beáta csütörtökön 08.00-12.00 között, dr. Giese Krisztina pénteken 09.00–11.00 óra között érhető el a rendelőben. Telefon: 23 445 480 /132, 23 445 481 /132, 23/445 492
 
Az urológián dr. Bánffy Gergely hétfőn 17.00-19.00 óra között,dr. Árpási Gábor kedden 08.00-11.00 óra között, dr. Hamvas Antal csütörtökön 14.00–16.00 óra között, dr. Torda István 12.30-14.30 között érhető el a rendelőben. Telefon: 23 445 480/108, 23 445 481/108
 
A röntgenosztályon minden nap 08.00–15.00 óra között van rendelés. Telefon: 23/445-476
 
Laboratóriumi vizsgálatra csak előzetes bejelentkezéssel vagy – sürgősségi esetben – ezt feltüntető beutalóval lehet érkezni ninden nap 07.00–09.00 óra között. Telefonos bejelentkezésre a 30 327 1743-as számon 10.00–12.00 óra között van lehetőség.
 
A kardiológián dr. Zsáry András hétfőn 16.00-19.00 óra között, dr. Koós Csaba kedden 09.00–11.00 óra között, dr. Bódi Mária kedden 14.00-18.00 óra között, dr. Förhécz Zsolt szerdán 16.00-19.00 óra között érhető el a rendelőben. Telefon: 23 445 480/168, 23 445 481/168
 
A terhesrendelésen dr. Morvay Zita szerdán érhető el. A személyes találkozás feltétele, hogy előzetesen telefonon konzultáljon szakorvosával.  Telefon: 23 445 480 /121, 23 445 481 /121
 
Dr. Zelenák Gergő ortopédiai magánrendelése csütörtökön 11.00–12.00 óra között újraindul. Időpontfoglalás a 30/674-6604-es telefonszámon.
 
A kézsebészeten dr. Süth Zsuzsanna csütörtökön 09.00-12.00 óra között, dr. Kovács Rita 16.00-17.00 között érhető el a rendelőben. Telefon: 23 445 480/114, 23 445 481/114
 
Az endokrinológián dr. Csupor Emőke csütörtökön 14.00-16.00 óra között, pénteken 13.00-15.00 óra között érhető el a rendelőben.  Telefon: 23 445 480 /168, 23 445 481 /168
 
A mammográfián dr. Monori Erika kedden 08.00–16.00 óra között érhető el a rendelőben. Telefon: 23 445 480 /132, 23 445 481 /132, 23/445 492