A tudat békéje
Besenyei Lili négy hónap után tért haza az indiai Dharamszalából, a buddhista thangka festés egyik központjából. A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán tanuló budaörsi lány lapunknak elmondta, lelki támaszt jelent az embereknek a thangka, a pamutra festett kép, amely békét teremt az emberi tudatban.
– Hogyan lesz egy budaörsi lány buddhista? – kérdeztük Besenyei Lilit.
– Bár családunk keresztény alapokkal rendelkezik, de szűk családi körünk sose gyakorolta vallását, én és idősebb nővérem nem is lettünk megkeresztelve. Éppen ezért a családunkban nem okozott problémát az, hogy valakit vonz a buddhizmus. Tizenhét éves koromban találkoztam a buddhizmussal idősebb nővérem révén. Ő tanult róla és gyakorolta is, tanításokra járt és meditált. Anyukámnak mesélte el, amit tanult, köztük azt, mi is a meditáció. Én néha csak úgy odahallgattam, később bekapcsolódtam a köztük zajló beszélgetésekbe. Azután beszélgettem más buddhistákkal is, majd elmentem egy tibeti tanító oktatósorozatára, és végül éreztem, hogy ez az én utam.
– Mi fogta meg?
– Korábban szorongásos betegséggel küzdöttem, és nem értettem, miért. A buddhizmus erre nem adott választ, de arra igen, hogy milyen folyamatok játszódhatnak le bennünk, mik azok az okok, amik miatt bizonyos események megtörténhetnek velünk. Tehát nem pusztán a kíváncsiság hajtott erre az útra, hanem lelki tényező is. Végül így jutottam el érettségi után a Tan Kapuja Buddhista Főiskolára, ahol jelenleg a mester szakos szakdolgozatomat írom.
– Miként változott az élete, amióta buddhista?
– Sokkal őszintébb vagyok magamhoz, jobban látom, milyen folyamatok zajlanak bennem, mit miért csinálok. Másképp tekintek magamra és a világra is. De ez nem jelenti azt, hogy nem hibázom. Számomra a buddhizmus az egyéni felelősségvállalásról szól. A szenvedésnek, a nem tetsző dolgoknak oka van, és sokszor nehéz belátni, hogy általában az ok bennünk rejlik. Ha valaki belemélyed a buddhista tanokba, már nem rejtőzhet el maga elől, akaratlanul is észreveszi, mit tett helyesen vagy helytelenül. Éppen ezért fontos, hogy éberek legyünk saját cselekedeteinkkel szemben, hogy se magunknak se másoknak ne árthassunk. És ez természetesen nem is olyan egyszerű…
– Mit jelent a thangka?
– Maga a szó azt jelenti, hogy feltekert kép. Valami, amit pamut anyagra festenek. A képeknek elsősorban nem esztétikai jelentőségük, hanem tanítói célzatuk van, amik segítik a buddhista gyakorlókat az úton járásban. Ezért minden buddhista művészeti alkotáson megtalálható a tanítások „kódolt” változata.
– Kiknek festi a thangkát? Mire használják?
– Leginkább buddhistáknak vagy buddhizmus iránt érdeklőknek. Még senkit nem kérdeztem meg, mire is használ egy thangkát, de úgy vélem, sokszor lelki támaszt jelent az embereknek, akárcsak nekem. Egy kedves barátom mesélte, hogy amikor ránéz egy ilyen képre, békét érez a lelkében. Azt érzi, hogy van remény, és minden a legnagyobb rendben van, akárhogy is vannak éppen a dolgok. Szerintem pont ez a célja bármilyen szentképnek: nem csak irányt mutatnak, hanem rátekintve békét teremtenek az emberi tudatban. Nem csak emlékeztetnek a tanításokra, hanem érzésben is át tudják azt adni.
– Hogyan szolgálja a meditációt a thangka?
– Ezek a tárgyak a megvilágosodás fizikai megtestesítői. Az istenségeket, Buddha manifesztációit ábrázoló képek olyan például szolgálnak a buddhista gyakorló számára, amik felmutatják Buddha tudatállapotát, és hogy milyen tulajdonságokkal is bír. Egy istenség képén meditálva a gyakorló „magára veszi” annak a tulajdonságait, eggyé válik vele, aminek segítségével nemcsak olyan tudatállapotot ér el, amivel kijuthat a szenvedéssel teli lét körforgásából, hanem mások segítségére lehet. Példának okáért olyan tulajdonságokat mutatnak fel, mint például a hat tökéletesség: nagylelkűség, erkölcsösség, türelem, törekvés, elmélyedés, megkülönböztetés.
– Milyen lelki, szellemi állapotban van, amikor fest?
– Még Indiában mondták nekem, hogy a thangkafestő egy médium. Feladata, hogy a buddhista tanok üzenetét vászonra fesse, hogy azzal közvetíteni lehessen azokat. Úgy vélem, egy képen látszódik, hogy a festő milyen érzelmi állapotban volt alkotás közben. Ha egy ilyen kép megfestésekor nincs meg a lelki nyugalom, akkor szerintem nem is érdemes dolgozni. Ez volt a nehéz Dharamszalában is: sokszor kihagytam volna egy-egy hetet, hogy pihenhessek, más élményekkel töltődhessek, mert tapasztalataim szerint egy kép készítésénél elöntenek az érzelmek, emlékek, gondolatok, amik miatt nem lehet dolgozni. Amikor másfajta képeket készítek, még nem tartom ezt nagy problémának, mert ettől válik izgalmassá a kép. De egy olyan vallásnál, ahol az „én” háttérbe szorul, és vallási közvetítő szerepét maximálisan ki kéne emelni, kifejezetten nehéz feladat az érzelmek és emlékek megjelenése mellett alkotni. Amikor igazán belemerülök egy képbe, akkor nincs ott semmi: se én, se a problémáim, se a gondolataim, egyszerűen semmi. Mint amikor a mesterember belemerül az alkotásba, tér-idő megszűnik; csak az van éppen, amit csinálsz. Pont ezért egy thangka befejezésénél mindig azt érzem, mintha nem is én csináltam volna. Furcsán hangzik, de én is mindig ámulok és bámulok a végén.
– Változik-e egy-egy thangka festmény elkészítésekor az alkotás célja?
– Ezeken az alkotásokon többféle téma is lehet: Sákjamuni Buddha életét mutathatja be, tanítókat és istenségeket ábrázolhatnak vagy mandalákat festhetnek rájuk; egy jobb újraszületés reményében és beteg gyógyításáért is festhetnek képet. Nem csak buddhista szövegek határozhatják meg, hogyan is nézzen ki egy-egy figura vagy ábra, hanem a célnak megfelelően tanítók, lámák adnak tanácsot a festőnek. Mivel a képek elkészültének funkcionális célja van, mint például egy gyógyászati célra készült képnek, nem lehet ettől eltérni, mert nem éri el azt a hatásfokot, amit kiváltani szeretnének.
– Hivatást jelent-e a thangka festés vagy inkább szellemi, művészi kikapcsolódás?
– Ez egy olyan művészeti forma, ahol a buddhista tanokban való elmélyedés nélkül nem nagyon lehet alkotni. Vagy ha mégis lehet, szerintem nem érdemes. Erre a kérdésre csak egy példát tudok mondani: még Dharamszalában töltött négy hónap alatt megismerkedtem egy művészettörténész hölggyel, aki soha életében nem nyúlt ecsethez, ő könyvet akart írni a thangkafestésről. A kurzus első másfél hónapjában még mindenről sokat kérdezett, mert akkor még volt időnk a rajzolás mellett elméleti problémákat megvitatni. A kurzus második felében, amikor a festésre került a sor, valami megváltozott benne. Elmerült a képben, mondhatni úszott benne, és a sok kérdés egyszerűen megszűnt. Fáradhatatlanul alkotott, úgy tűnt, mintha most váltaná meg a világot; olyan dolgokat festett meg gyönyörűen, amit még addig soha életében. A lényeg, amit el szeretnék ezzel a történettel mondani, hogy még azt is magával tudja ragadni, aki még előtte sose csinált ilyet. Nekem erre nehéz azt mondanom, hogy csak művészi kikapcsolódás.
– A hagyomány miként viszonyul a művészi szabadsághoz a thangkafestésben?
– Ez egy nagyon kötött műfaj, szigorú szabályokkal tele tűzdelt, szent szövegek által meghatározott. A figurák testének arányait, kinézetét, színeit nem lehet megváltoztatni, hiszen minden istenség komoly jelentést hordoz, alakjuk és attribútumaik felismerhetőségüket szolgálják. A festőtanoncok hónapok vagy akár évek múltával, sokszori rajzolás és másolás után jutnak el arra a szintre, hogy mesterük rajzvonalait tökéletesen le tudják másolni. A festők csak a háttérben élhetik ki szabadságukat: annyi hegyet, virágot, vizet helyeznek el a környezetben, amennyit csak akarnak. Ezért érdekesek a hátterek is. Megmutatják mi volt az egyes évszázadokban a divat, milyen elemek adódtak hozzá a művészethez, milyen tájon keletkezett az.
– Mire kapta a Campus Mundi ösztöndíjat, milyen céllal utazott Dharamszalába?
– Abban a szerencsében részesülhettem az ösztöndíj által, hogy thangkafestést tanulhattam négy hónapig egy igazi mester mellett. Mivel négy évvel ezelőtt otthon kezdtem próbálgatni a szárnyaimat ebben a műfajban, a sok keresgélés és információ ellenére úgy éreztem, több tanácsra lenne szükségem. A kitartó nyomozás végül meghozta az eredményt, találtam egy helyet, ahol ez megvalósulhatott. De nem csak a technika eltanulása miatt mentem Indiába, hanem hogy szakdolgozatomhoz kutató munkát végezhessek, hogy láthassam a könyveken túl, milyen is a thangkafestés mai helyzete.
