„Lelkem hangjai” – Monok Zsuzsanna vers- és festménybemutatója volt

0
1687

Erdei út, balatoni látkép, őszi és téli tájképek, egy kiborult kosár, egy lakattal zárt komor kapu és rajta egy vidám virágcsokor – realisztikus festményekből nyílt tegnap este kiállítás „Lelkem hangjai” címmel, a Jókai Mór Művelődési Központ galériájában. És mindegyik kép mellett ott az alkotó, Monok Zsuzsanna Kikelet egy-egy saját verse, melyet az egyórás bemutató keretében a barátai és felnőtt unokája szavaltak el a kis termet megtöltő érdeklődőknek.

Előtte azonban Szilágyi Marcsi Cseppecske (aki a kortárs írók, költők útját egyengeti egyebek között különböző pályázatokkal) kérdezgette Zsuzsát. A válaszokból és az előre gondosan kiválasztott életrajzi írásokból – melyeket ugyancsak a barátok olvastak fel – megtudtuk, hogy „Zsuzsóka” már kisgyermekként megmutatta a tanárainak mind a költői-írói, mind képzőművészeti tehetségét, ám a szakközépiskolai érettségi után mégsem művészeti irányba képezte tovább magát, hanem tanító néni lett. S miután negyvenévnyi pedagógusi munka után (ennek mintegy a felét Budaörsön, az 1. Számú Általános Iskolában töltötte) nyugdíjba ment, akkor kezdett el újra verseket írni.

A nagyközönségnek először 2000-ben egy internetes pályázaton mutatta meg a műveit, ahol második lett, és az első saját – ahogy azt Cseppecske kiemelte – igen szép kivitelű kötete 2011-ben jelent meg, Verstorta címmel. Ezt követte 2013-ban a Versutca és 2015-ben a Verscsokor. Újabb három év elteltével azonban nem egy újabb verseskötetre vágyott, hiszen közben egy újabb szerelem bontakozott ki: a festészettel habarodtak egymásba. Képeiből többet sikeresen zsűriztetett is már.

Zsuzsóka precíz, szeretni való, és ilyenek a verseskötetei is – mondta róla Szilágyi Marcsi. Aki saját bevallása szerint nem ért a képzőművészethez, de azt azért – körbenézve a terem falain – látja, hogy Monok Zsuzsanna alkotásai szépek.

A Cserhát nívódíj arany fokozatával kitüntetett budaörsi, nyugdíjas pedagógus, költő-festő vers- és festménybemutatójára szóló meghívóban ő maga a „Budaörsi táj” című versét emelte ki. Tegyük ezért ezt mi is: „Budaörsi táj/ dicshimnuszt zeng rólad / gyakorta a szám. // Budaörsi táj / a lelkem náladnál / szebbet nem kíván. // Budaörsi táj, / mint ághoz a levél / hozzám nőttél már. // Budaörsi táj, / boldog menedékként / nyugodalmat ád. // // Budaörsi táj / mint folyóknak a Föld / otthonommá vált. // // Budaörsi táj / bármerre is járok / mindig visszavár.”

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here