A független Lengyelország a filmben és a zenében a Budaörsi Repülőtéren – meghívó

0
753

Lengyel jazz, a két világháború közötti időszak filmjei, kiállítás a Budaörsi Repülőtéren: júniusi események, amelyek mind-mind egy Lengyelország számára fontos évfordulóhoz kapcsolódnak. A filmvetítésekre, a koncertre és a kiállításra Budapest XI. kerületében, a Budaörsi Repülőtér (Budapest XI. ker., Kőérberki út 36A.) területén kerül sor.

Lengyelország 123 évig nem volt jelen Európa politikai térképén. Ezt követően 1918 novemberében nyerte vissza a függetlenségét. Mindez a lengyel társadalom azon aktív részének a kitartása eredményeképpen történhetett, akik az elnyomásos időszaka alatt is közvetítették a fiatal lengyelek újabb és újabb generációi felé a nemzeti nyelvhez és kultúrához való kötődést.

Budapest egyike azon városoknak, ahol Lengyelországgal közösen ünneplik majd ezt a kivételes eseményt Magyarország legrégebbi repülőterének területén, ami egyben az ország első nemzetközi repülőtere is volt (épült 1935-37). Június 2-án, szombaton, a 100nka (kiejtés: sztonka, jelentése: krumplibogár) lengyel jazz együttes elvezet minket a két világháború közötti jazz világába, amikor is elsősorban az avantgárd jazz dominált. Az együttes 2004 óta lép fel rendszeresen különböző zenei rendezvényeken. Tevékenysége kezdete óta szorosan együttműködik a lengyel és amerikai jazz csillagaival. Az együttes lemezein hallhatjuk többek között Mikołaj Trzaskát, Antoni Gralakot, Herb Robertsont.

Az esemény másik fontos összetevőjeként szeretnénk felhívni a figyelmet a két világháború közötti lengyel filmekre. A lengyel filmgyártásban 1927-ben jelent meg a hang és a szín. Filmsztárok bukkantak fel, különböző filmes műfajok alakultak ki, így többek között a felgyorsított film. Ez utóbbi fekete-fehér volt, nem is különösebben gazdag az eszközökben, ugyanakkor időtlennek bizonyult. A számos film közül hármat mutatunk be június 2-3. között. Ezeket Lengyelországban forgatták a két világháború közötti időszakban: Leány-e Lucyna? (1934), Ada! Ne csinálja! (1936), Elfelejtett dallam (1938). Ezekhez társul egy magyar film, az Áll a bál, amit 1939-ben forgattak Varsóban. E filmben még épen állnak a szép épületek.

“A budaörsi repülőtér – egy lépés a modernség felé” című kiállításon a Fortepan archívumának gyűjteményéből származó képeket mutatnak be, az első magyarországi nemzetközi repülőtér életével. A repülőteret 1937-ben adták át az utazóknak, és azonnal kivívta magának a magyar modernizmus gyöngyszeme nevet. A repülőtéren az elsők közt jelent meg a LOT lengyel légitársaság.

A belépés az esemény összes rendezvényére ingyenes!

Részletes információk az esemény honlapján találhatóak. Az esemény szervezői: Kreatív Kezdeményezéseket Fejlesztő Alapítvány, Budaörsi Repülőtérért Alapítvány. A Lengyel Kulturális Minisztérium finanszírozásával, a 2017-2021 közötti időszakra, a “Függetlenség” program keretén belül, a “Kulturális hidak” pályázatából finanszírozva.

Program:
június 2., szombat
15:30 A rendezvény és a kiállítás megnyitása
16:00 Leány-e Lucyna? film (1934) 75 perc
17:30 Ada! Ne csinálja! film (1936) 82 perc
(fogadás)
20:00 A 100nka lengyel jazz együttes koncertje

június 3., vasárnap
15:00 Elfelejtett dallam film (1938) 82 perc
17:00 Áll a bál film (1939) 104.perc
Az esemény társrendezvényeként kerül megrendezésre A budaörsi repülőtér – egy lépés a modernség felé kiállítás.

A kiállítást a szabad ég alatt lesz, a repülőtér területén.
Nyitva: 2018. június 2-3.
Hely: Budaörsi Repülőtér, Budapest, XI. kerület, Kőérberki út 36/A

(Szervező: Kreatív Kezdeményezéseket Fejlesztő Alapítvány, együttműködve a magyar Budaörsi Repülőtérért Alapítvánnyal.  Az eseményt a lengyel Kulturális és Nemzeti Örökségi Minisztérium a 2017-2021. közötti időszakra kiterjedő több éves FÜGGETLEN LENGYELORSZÁG program keretében, illetve a varsói Adam Mickiewicz Intézet a „Kulturális Hidak” program keretében finanszírozta.)