Laczik Zoltán válaszol Löfler Dávid vádjaira, a Fidesz válaszol Lacziknak

0
69

Hazudozás helyett a Fidesz segítse Budaörs boldogulását!

A képviselő testület legutóbbi, június 30-i ülésén egy szerteágazó – és sok tekintetben méltatlan – vita során Löffler Dávid képviselő úr többek között engem is megszólított, felidézve egy régebbi Facebook-kommentemet, amely szerinte a COVID-elleni oltásokba vetett bizalmat ássa alá. Ezúton szeretném leszögezni, hogy megítélésem szerint Löfler képviselő úr hozzászólása egyfelől hazug, másfelől aljas volt.

Hazug, mert egy harmadik személy közösségi oldalán néhány hónapja zajló kommentfolyam egyik oltásellenes bejegyzésére reagáltam ironikusan (az iróniát emojival jelezve), a magam oltáspárti meggyőződésem alapján, vagyis ellenpontozva egy oltástagadó megjegyzést. Kommentem mondanivalója tehát éppen az ellenkezője volt annak, amit Löffler úr érteni vélt. S azért aljas a képviselői beszólás, mert erre a szándékosan félremagyarázott beírásra hivatkozva oltásellenesnek igyekszik beállítani engem, jóllehet ezt sem az általa kifordított bejegyzés, sem pedig más közéleti megnyilvánulásom nem támasztja alá. Az ellenkezője viszont, vagyis az, hogy a magam részéről minden lehetséges módon és a rendelkezésemre álló kommunikációs eszközökkel a COVID-elleni oltás felvételére biztattam folyamatosan mindenkit a járvány kezdete óta, számtalan közleményemből nyilvánvaló. Csakúgy, mint az, hogy komoly vitákat folytattam oltásellenes szervezetekkel a lakosság minél szélesebb körének beoltása érdekében.

Sajnos, az is nyilvánvaló, hogy Löfler képviselő úr ügyet sem vetett oltásra biztató közleményeimre, hanem ehelyett valamely régebbi kommentfolyamból önkényesen kiragadott egy olyan beírást, amelyet alkalmasnak vélt az egyébként közismert és valós oltáspárti véleményem elferdítésére. Ezt a trükkjét a képviselő-testület hosszú idő utáni első személyes ülésére időzítette.

Arra kérem Löffler képviselő urat és a Fidesz helyi szervezetét, hogy alaptalan és aljas vádaskodások helyett az energiáikat fordítsák a közéleti fórumok valódi demokratizmusának megőrzésére, az állam által a járvány örvén elvont helyi források visszaszerzésére, a súlyosan csorbított önkormányzatiság helyreállítására, s ezáltal Budaörs boldogulásának elősegítésére.

Laczik Zoltán
önkormányzati képviselő
Erről a posztról és kommentről van szó (a szerk.):
A képviselő-testületi ülésről ITT számoltunk be.

Délután megérkezett a válaszra is a válasz, amit a Fidesz helyi szervezete jegyez. Íme:

Sajtóközlemény

Az MSZP budaörsi szervezetének helyi elnöke, a BFE önkormányzati képviselője Laczik Zoltán ahelyett, hogy bocsánatot kérne a budaörsiektől, magyarázni próbálja a megmagyarázhatatlant. A gyurcsányista DK-s Vágó István – aki nyíltan támadta a keleti vakcinák beszerzését – facebook-oldalán, Laczik Zoltán egy oltásellenes kommenthalmazba írta az alábbi sorokat: „Nem olyan bonyolult ez! Moszkvában gyártják az ampullát, amit Péterváron töltenek fel sós tengervízzel. Lássuk be: Moszkvában nincs tenger…emoji” Árulkodó módon az MSZP mai sajtóközleményébe nem merte leírni a kifogásolt sorait a BFE-s képviselő, helyette hosszas magyarázkodásba kezdett.

Löfler Dávid képviselőtársunkat méltatlanul vádolta meg Laczik Zoltán sajtóközleményében hazugsággal, ahelyett, hogy inkább törölte volna az ízléstelen hozzászólását és ezzel párhuzamosan elnézést kért volna mindannyiunktól. A nyíltan oltásellenes DK-s politikus oldalán tett bejegyzésével Laczik Zoltán azok táborát gyarapítja, akik aláássák az oltások hatékonyságába vetett hitet. A budaörsi Fidesz szervezete szerint, az oltásellenes véleményt jegyző közszereplőnek nincs helye Budaörs közéletében. Laczik Zoltán vagy kérjen elnézést oltásellenes bejegyzéséért Budaörs közösségétől, vagy mondjon le mandátumáról és álljon azon oltásellenes baloldali emberek közé, akiknek a véleményét felvállalta idézett hozzászólásában. Ne magyarázkodjon tovább a BFE-s képviselő! Vállalja tettének következményeit!

Budaörsi Fidesz Csoport elnöksége

A szerkesztő megjegyzése: sajnos az Fb. kommentelők jelentős része nem érti az iróniát, mások pedig nem akarják érteni, érezni. Így egy politikusnak mindenképpen érdemes vele óvatosan bánni. De kedves Laczik Zoltán és Löfler Dávid, ugye vannak ennél fontosabb közös dolgaink is Budaörsön?

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here