Köszöntötték a mentősök az értük tapsolókat a budaörsi lakótelepen

0
1368
Igazán jól sikerült a veszélyhelyzetben is dolgozókért szóló esti 8 órai taps ma – hétfőn – a budaörsi lakótelepen. A szervező Vincze Kinga ugyanis szólt a mentősöknek, ha tehetik, jöjjenek el valamikor a Szivárvány utca 6-tal szemben, mert sokan várják az ablakokban őket. Akik ezt most meg is tették, és villogással, szirénázással köszönték meg, hogy az emberek gondolnak rájuk, illetve a helytállásukért nekik írt köszönőlevelet.
Az esti tapsolás természetesen nem most kezdődött. Az első budaörsi csoport március 21-én Kinga kezdeményezésére alakult meg és csatlakozott a Taps a dolgozókért országos akcióhoz, majd pár nap múlva egy önálló helyi csoport is létrejött Budaörs tapsol néven, és bizonyára lesznek még továbbiak.
De ma este a lakótelepen  a mentősöket látva és hallva a buszok, sőt a rendőrök is lassítottak és dudáltak, miközben a háttérből zene is szólt. Voltak, akik még a focipálya környékén is csatlakoztak a lakótelepi tapsolókhoz, mert oda is elhallatszott.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here