Kinek és mekkora összegű gépjárműadót kell fizetnie?

0
866

Gépjárműadó: az értesítések már megérkeztek, az első részletet 2021. április 15-éig kell befizetni

A gépjárműadó (korábbi nevén súlyadó) lényegét tekintve nem helyi adónem, hanem egy részben átengedett központi adó. Régebben az állam teljes egészében átengedte az önkormányzatoknak, majd 2013-tól 60:40 százalékban osztoztak rajta az állam és az önkormányzatok, míg tavaly a válságalappal a maradék 40 százalékot vette magához az állam, és ez a felállás 2021-ben így is maradt. Ez Budaörsnek 170 millió forint kiesést jelent ebben az évben. Továbbá, míg eddig az önkormányzatok szedték be, idén az adóhivatal. Amely a hetekben küldte ki az első leveleket, hogy mennyit kell befizetni, sokak felháborodására, felfelé kerekítve az összeget.

Dr. Győrfi Zoltán a www.szamoldki.hu főszerkesztője szerint ez jogszerű, mivel az adózás rendjéről szóló törvény szerint a NAV-nál nyilvántartott adók többségét – így a gépjárműadót is – ezer forintra kerekítve kell megfizetni. De! Lefelé kerekített összegek is előfordulnak…

Először is tisztázzuk, hogy kinek is kell egyáltalán gépjárműadót fizetnie! Gépjárműadót kell fizetni az üzembentartónak, tulajdonosnak a magyar rendszámtáblával ellátott gépjárművek után – nyilatkozta a szakértő. –  Az adót a NAV annak a személynek fogja kivetni 2021-ben is, aki az év első napján a hivatalos gépjárműnyilvántartási rendszerben üzembentartója (ennek hiányában tulajdonosa) az adott gépkocsinak.

Mi alapján kell a gépjárműadót kiszámolni 2021-ben? Az idei évben sem változott a gépjárművek adószámítási módszere, mégis sokan meglepődnek a kapott csekkeken szereplő összegek láttán. Többen azért kerestek meg minket, mert azt nem értették, hogy miért csökkent (!) a fizetendő adó összege 2021-ben ugyanarra a gépkocsira, amely a tavalyi évben is az ő birtokukban volt.”

Mint dr. Győrfi Zoltán a továbbiakban elmondta, az adó összege mindösszesen 2 paramétertől függ:  a gépkocsi kora (gyártási éve),  a gépkocsi teljesítménye (kw-ban kifejezve – ezt a forgalmi engedélyben a P.2 pont alatt találjuk meg, ha szeretnénk leellenőrizni). Az adó mértéke 2021-ben (is) a Gjt. 7. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint – a személyszállító gépjármű adóalapja után: a gyártási évben és az azt követő 3 naptári évben 345 Ft/kilowatt, a gyártási évet követő 4-7. naptári évben 300 Ft/kilowatt, a gyártási évet követő 8-11. naptári évben 230 Ft/kilowatt,a gyártási évet követő 12-15. naptári évben 185 Ft/kilowatt, a gyártási évet követő 16. naptári évben és az azt követő naptári években 140 Ft/kilowatt. Tehát ha feltételezzük azt, hogy a gépkocsiban nem végzünk semmilyen olyan átalakítást, mely a teljesítményére (kw) hatással van, akkor csak egy dolog fog változni évről-évre, az pedig nem más, mint, hogy öregszik az autó. És minél öregebb egy autó (lásd fenti lista) annál kisebb mértékű az 1 kw teljesítményre fajlagosan kivetett adó. Ezért tapasztalhatják a gépkocsi tulajdonosok, hogy egyik évről a másikra csökken az éves adóteher nagysága.

Egy gyors házi ellenőrzést érdemes elvégezni a biztonság kedvéért. Vegyük elő a gépkocsink forgalmi engedélyét és azon keressük meg a két fontos adatot: gyártási év (évszám) és teljesítmény (kw).
A két adat birtokában a SzámoldKi.hu kalkulátorportál „Gépjárműadó 2021 kalkulátor” segítségével számoljuk ki a fizetendő adó nagyságát.

Miért nem annyi van tehát a csekken, mint amennyi az adó pontos összege? „Az adózás rendjéről szóló törvény szerint a NAV-nál nyilvántartott adók többségét – így a gépjárműadót is – ezer forintra kerekítve kell megfizetni. A kerekítés az általános matematikai szabályok alapján történik, így 499 forintig lefelé, 500 forinttól felfelé kell kerekíteni. Tehát nem csak felfelé, hanem lefelé kerekített összegek is előfordulnak. Erről a kiküldött határozatok indokolásában mindenki részletes tájékoztatást talál. A két csekken a kerekített összeg fele-fele szerepel, hiszen a gépjárműadót főszabály szerint két egyenlő részletben kell megfizetni. Az első részletet 2021. április 15-éig, míg a második részletet pedig 2021. szeptember 15-éig kell befizetni minden autósnak.”

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here