Kína egy magyar egyetemista lány szemszögéből

0
1020

A Jókai Mór Művelődési Központ Világjárók című előadás sorozatának részeként 2018. január 22-én Horváth Lilla számolt be Kínában töltött egyetemi éveiről. A színházteremben meglepően sok ember gyűlt össze, fiatalok, középkorúak és idősek egyaránt. Nem bánták meg…

 

Lilla hat évig élt Kínában, a Magyarországtól távoli, és meglehetősen eltérő kultúrában, ahol rengeteg élménnyel gazdagodott, s felkérésre ezeket a tapasztalatait szívesen megosztja másokkal.

Horváth Lilla  érettségi után került Kínába, ahol hat évet töltött úgy, hogy évente csak egyszer látogatott haza. Előtte élt már egy évet Amerikában is cserediákként, egy nebraskai családnál, Omahában. A Világjárók idei első előadásán nyílt őszinteséggel osztotta meg a közönséggel, hogy úgy érezte, ahhoz, hogy itthon megtanuljon angolul, túl lusta, neki szüksége volt arra, hogy olyan környezetbe kerüljön, ami rákényszeríti a nyelvtanulásra.

De akkor hogy került Kínába? Az amerikai cserediák-élet után Magyarországon érettségizett, és ahogyan sokan mások ebből a generációból, úgy döntött, elmegy egy évre világot látni, amíg kitalálja, milyen területen szeretne tovább tanulni. Szülei támogatták abban, hogy teljesen egyedül utazzon Sanghajba, úgy, hogy egyetlen szót sem tudott kínaiul. Ebből adódtak is gondjai kezdetben. A kommunikációs nehézségekből eredően már a taxis rossz helyre vitte a reptérről. Az elhagyatottságot tetézte, hogy a ruháival terítette le a fekvőhelyet, mert a szállásán nem adtak ágyneműt a matrachoz, s az internetet egy kínai nyelvű leírás alapján kellett beüzemelnie. Akkor legszívesebben hazament volna, később azonban barátokra lelt, és szórakozással telt el az első év.

Nagyon megszerette Kínát, a maradáshoz pedig jól jött a kínai kormány ösztöndíja, melyet külföldieknek szántak, mert akkoriban kezdtek nyitni a világ felé. Az ösztöndíj fedezte a tandíj mellett a kollégiumot, a közlekedési költségeket és még százezer forintnak megfelelő zsebpénz is maradt havonta. Megpályázni érettségivel, motivációs és ajánló levéllel kellett. S Lillának meg kellett tanulnia végre kínaiul.

Nankingban töltötte ezt az évet, ami „csak” 8 millió lakosú, s bár valaha Kína fővárosa volt, nem nyújtott sok lehetőséget szórakozásra. A mostoha körülmények, a megszokott bulizós életből való átállás a tanulásra engedett a honvágynak, ezért ekkor már Lilla kifejezetten kereste a többi magyar diák társaságát. A kollégiumban nem volt fűtés, mondván, a Jangce által kettészelt város déli felében van, így az már a melegebb részhez tartozik, de attól még ugyanolyan hideg volt, mint az északi oldalon. A légkondival fűtöttek. A zuhanyzóban egy lyuk volt a földön, ami lefolyóként, és vécécsészeként egyaránt funkcionált. Az egyik szobatársa látott a neten olyan széket, aminek a közepe lyukas. Elmentek a város másik csücskébe, hogy megvegyék, majd végigvonultak vele a városon visszafelé. Az ágyakon nem volt már matrac sem, csak deszka, a tanulóasztal székét pedig kipárnázták, hogy legalább tanulni kényelmesen tudjanak.

Sikerült is letennie a kínai HSK nyelvvizsga 5-ös szintjét (összesen 6 van), ami egy erős felsőfokúnak felel meg. Ehhez összesen 2500 írásjelet tanult meg. Érdekes módon nem a szóbeli vizsgára helyezték a hangsúlyt, fontosabb volt az írás, olvasás képessége.

Ezt követően tanulmányai többi részét már Sanghajban, a Fudan Egyetemen végezte, amely az ország harmadik legjobb egyeteme. Nemzetközi politika szakra járt, ahol osztálytársai 95%-ban kínaiak voltak, 1-1%-ban pedig más nemzetekből kerültek ki. Tehát voltak más külföldiek is, főleg afrikai országokból, így nagyon sokat megtudott a világ egyéb tájairól, ahol még sosem járt. A kínai diákok, zömmel gazdag, befolyásos szülők gyermekei voltak, akik sosem mentek szombaton sörözgetni, lazítani, hiszen tanulni kell, nincs szórakozás.

A tantárgyak közül volt, amit szeretett, s volt, amit nem. Az EU integráció tantárgy vizsgán többször megbukott, pedig nyitott könyves vizsga volt. Kiderült, hogy azért, mert a tanár lánya külföldön tanult, és a tanárok mindig kiszúrtak vele, ezért ő rajta állt bosszút. A politikai identitás tantárgyat szerette legjobban, mert ez volt az egyetlen, ahol a diákok önálló véleményt nyilváníthattak. Ugyanis történt olyan más órán, ahol például az iszlám államról kellett beszélni, hogy amikor az egyik diák azt mondta, a terroristák eleve terroristának születnek, Lilla szeretett volna hozzászólni, de a tanár rászólt „ez nem az a hely, ahol te beszélhetsz.” De az is előfordult, hogy Lilla kijavította a tanárt, ami azért nem volt szerencsés, sőt Kínában még súlyosabb vétek, mert “arcvesztéssel” jár, a tekintély rombolásának veszik. Ennek viccesebb formája, ha megkérdeznek valakit, hogy merre van ez vagy az az utca, és az illető akkor is mutat valamerre, ha fogalma sincs, mert nem akarja, hogy kiderüljön, nem tudja.

Lilla a zsebpénzét angol tanítással egészítette ki, hogy utazgathasson Kínán belül, csodálatos helyekre. A vonatok modernek, nagy, 350km/h-s sebességgel haladnak, de az utazás körülményei nehezek. A nagy távolságok miatt 24 órán keresztül is vonatozott, ülve. Rengetegen utaznak a vonatokon, buszokon, ahol „alvó” helyjegyek, ülőhelyre, és állóhelyre jegyek is vásárolhatók. Nem ritka, hogy a helyiek nem tudnak ülőjegyet venni, és végig állnak akár 24 órán keresztül. Sőt, a vonat illemhelyére is beülnek, így azt az egész út alatt senki nem tudja használni.

Fontosabb helyek, ahol járt: Harbinban, a jégfesztiválon, Dandongban, az észak-koreai határ mellett, ahol csak folyó van a két ország között, Hong Kongban, ahol nyugatiasabb az élet, és a Zhangjiajie nemzeti Erdőparkban, amely kőoszlopairól híres. Hangcsouban kinézett egy helyet, ahol szállást akart foglalni, de nem engedték neki. Megkérdezte, miért, itt diszkriminálják a külföldieket? A válasz: igen. Nem lehetett ezt hova tenni… Öt hotel van, ahol meg lehet szállni, de azok iszonyatosan drágák. Azt akarják, hogy a külföldiek oda menjenek. Hasonló a helyzet a külföldieknek szánt boltokban, ahol nagyon feltűnőek a kulturális különbségek, a nyugati társadalomhoz képest, például a modor tekintetében. Az ajándékozási szokások is egészen mások, mint nálunk. Ha valaki kap egy ajándékot, azt illik háromszor visszautasítani. Sokszor nem tárgyat adnak egymásnak, hanem egy piros borítékot, pénzzel. Ez egyfajta szerencsét hozó gesztus. Ezt a borítékot csak két kézzel szabad átnyújtani, ahogyan egyébként névjegykártyát is. Borravalót adni egyáltalán nem szokás. Ha picit többet ad valaki például a taxiban, a sofőr fut az utas után, hogy visszaadja, nehogy elterjedjen róla, hogy ő többet kapott és elfogadta.

Az alkudozás viszont Kínában alapvetés. Ha például egy táska megtetszik, mondanak rá egy irreális árat, mert azt gondolják, fehér ember, sok pénze van, hadd fizessen. Például: 60 ezer. Válasz: ezer. Jó akkor kétezerért a tied.

A tömegközlekedési eszközök zsúfoltsága a 23 milliós Sanghaj metróin is jellemző. Hiába van felfestve a jel, hol várják meg, míg a leszálló utasok kimennek, a kínaiak semmibe veszik és tolakodnak. Ez a harc a metróhelyekért annyira Lillába ivódott, hogy itthon is azon kapta magát, hogy a majdnem üres metrószerelvénybe berobogott, ülőhelyet vadászva. Mikor észrevette, kissé elszégyellte magát: „Legalább valami jó szokást hoztam volna magammal…”

Sanghajban jellemző volt, ha találkoztál egy új emberrel, senkit nem érdekelt a másik bőr színe, vagy az, honnan jött, csupán az, hogy mióta van Sanghajban, ez determinált mindent. Ha a válasz egy év, az normális, jött bulizni. Két-három év is normális abban az esetben, ha tanulni jött az illető, de a hat év, hát azon már  ők is csodálkoznak.

Lilla soha, sehol nem érezte magát olyan biztonságban, mint Kínában, mert nem bántják a külföldieket, diplomáciai problémáktól tartva szigorúan büntetik, aki mégis. Bár egyszer a magyar diáklányt kirabolták, a támadó akcentusából úgy hallotta, nem kínai tette.

Hazatérte előtt Lilla a diplomamunkáját kínaiul írta meg és „B”-re értékelték, ami hazai viszonylatban négyes érdemjegynek felel meg. Azonban a Kínában töltött hat évben inkább az volt a legjobb, hogy rengeteg embert megismerhetett és sok barátot szerzett – zárta a diavetítéssel egybekötött előadást a lányt. Ami után  kérdezni is lehetett, ezért még sok érdekesség derült ki. például az, hogy Kínában az internet használata korlátozva van, a nemzetközi közösségi és videómegosztó oldalak, keresők blokkolva, és mindennek megvan a kínai verziója, csak azt szabad használni. Sokan, így Lilla is, VPN segítségével küszöbölte ki ezt, aminek a használatával a számítógép úgy érzékeli, mintha a Föld egy másik pontján lenne.

Többeket, főleg a fiatalokat érdekelte, mit tud itthon hasznosítani azt tanultakból. Lilla a külkereskedelemben talált munkahelyet, és az, hogy nemcsak a nyelvet, hanem a szokásaikat is ismeri, segít a gazdasági kapcsolatokat kialakítani. A kínaiakkal ugyanis nem lehet azonnal üzletet kötni, mindent alaposan végiggondolnak, de nem szeretnek konfrontálódni sem, ezért ha az üzleti partner bólogat, az általában nem azt jelenti, hogy egyetért, csak azt, hogy hallja, amit mondanak neki. Az ismeretségnek, kapcsolatoknak nagy jelentőséget tulajdonítanak.

“Mennyire beszélgettek veled őszintén és nyíltan kínai diáktársaid? Gazdasági szempontból mit éreznek abból, hogy egy diktatúrában élnek?”  -záporoztak a kérdések.  Nem jellemző, hogy panaszkodnának, nem kritizálják az államvezetést. Megelégszenek azzal, hogy az országukat fejlődni látják,és  igazán örülnek, ha például az ötéves tervet sikerül megvalósítani – válaszolta a volt diáklány. A technikai fejlődés egyik látványos bizonyítéka, hogy míg Lilla ott tartózkodása elején a készpénz volt az elterjedt fizetési mód, hat év elteltével már szinte mindenki a telefonján keresztül fizet. Tulajdonképpen kimaradt a bankkártyás megoldás.

A szociális ellátásra vonatkozó kérdésre válaszolva Lilla elmondta, hogy a kínai egészségügyi helyzet is eléggé ijesztő, például amikor érezte, hogy tüdőgyulladása van, nagyon nehezen harcolta ki, hogy megröntgenezzék és annak megfelelően gyógyszerezzék. Volt olyan iskolatársa, akinek nem volt ilyen szerencséje, és bele is halt. A nyugdíjrendszer nincs jól kiépítve Kínában, az “egykepolitika” sem kedvez ennek, bár nemrég újra bevezették, hogy több gyerek születhessen egy családban, de csak akkor, ha mindkét szülő egyke.

Mi érdekli őket Európából? Mennyire vagyunk számukra érdekesek? Kelet-Európára egy régióként gondolnak, azon belül minket egy kicsit a hunokkal azonosítanak, mert azokról már hallottak. Kína érdeke az, hogy egységes Európa legyen, ezért annak nem örülnek, ahogy Magyarország szembe megy az Európai Unióval.

Lilla végül mindenkit arra biztatott, ne féljenek az ismeretlentől, mert csodálatos tapasztalatokat, értékeket és tudást rejt. A Kínában töltött idő alatt vlogot vezetett, amin ezrek követték nyomon ottani életét. Ennek az az értelme, mondta, hogy mások is tanulhatnak az ő tapasztalataiból. A facebook oldala ITT érhető el.  

Írta: Pollák Judit és Borhegyi Éva