Kihirdették a Várépítő pályázat nyerteseit Budaörsön

0
325

Már hagyomány, hogy Budaörsön tartják a Várépítő pályázat eredményhirdetését és díjátadó ünnepségét. A 2022-es évben 26 pályázóból választotta ki a zsűri az idei díjazottakat. A június 9-én tartott díjátadó ünnepségen Wittinghoff Tamás polgármester, a Várépítő pályázat védnöke köszöntötte a támogató vállalatok és nyertes intézmények képviselőit.

Június 9-én adták át a Városházán a Várépítő pályázat nyertesei részére a díjakat. Az 1999-ben életre hívott pályázat célja az volt, hogy szervezetten összekapcsolja a rászoruló intézményeket az adományozni akaró vállalkozásokkal. Felújításra szoruló gyermekintézmények és műemlékek juthatnak segítséghez építőanyag, és az építkezés kivitelezését segítő pénzadomány formájában. De vannak vállalkozások, akik a felújításhoz szakembereik térítésmentes munkáját ajánlották fel.

Az ünnepséget a kezdeményezés megálmodója Rajki Diána, a Build-Communication Kft. vezetője nyitotta meg. A vállalat 2010 óta működteti a kezdeményezést. Elmondta, hogy az idei pályázat egyben az utolsó is. Bemutatta a kezdeményezés sikereit: az elmúlt bő 20 évben több száz gyermekintézménynek és műemléknek tudtak támogatást nyújtani szerte az országban.

Majd Wittinghoff Tamás polgármester és egyben a Várépítő pályázat védnöke köszöntötte a jelenlévő vállalkozások képviselőit, és gratulált a nyerteseknek. Elmondta, hogy milyen nagy szükség van az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezésekre: „mindig jól jött a segítség azoknak, akik építkeztek, de most biztosan aranyat ér bármilyen támogatás (…)az utóbbi évben egészen brutálisan elszabadultak az építőanyag árak, és ma már vannak boltok, ahol bizonyos anyagokat napi áron lehet csak beszerezni. Mellesleg az önkormányzatok beruházási politikáját is teljesen felborította ez a helyzet.”

A polgármesteri köszöntőt követően a zsűri jelenlévő tagjai, Tóth Balázs, építészmérnök és Beleznay Éva, okleves várostervező és építész beszélt a zsűri munkájáról és adta át a díjakat a 16 nyertes pályázónak.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here