Kiemelt vidéki sportegyesület lett a Budaörsi Sport Club – interjú Somlyó Gergellyel

0
411

„Nálunk a képzés mellett már az utánpótlás korosztályúaknál is fontosak a versenysport eredmények”

Február elején jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy a Budaörsi Sport Club mintegy 850 egyesület közül bekerült az első 25-be az állam által támogatásban részesülő, kiemelt vidéki sportszervezetek közé. Ennek apropóján beszélgettünk a klub elnökével, Somlyó Gergellyel, hogy milyen előnyei vannak ennek a státusznak, továbbá az egyesület szakosztályainak jelenlegi helyzetéről és a terveikről.

  • Röviden: az ország mintegy 850 vidéki egyesülete közül a legjobb 25 közé választották a Budaörsi Sport Clubot. 2021-ben indította a kormány ezt a programot 20 klubbal „az  egyes, sportszakmai szempontból kiemelt, utánpótlás-nevelési, illetve felnőtt korosztályok felkészítését több sportágban egyaránt végző vidéki sportszervezetek szakmai feladatainak ellátását az  élsport eredményességének fenntartása és  további erősítése, továbbá a  szabadidős sportolók sportolási feltételrendszerének elősegítése, valamint integrációs, prevenciós és közösségi kohéziós szempontok érvényesülése érdekében”, s most volt az első lehetőség a bővítésre, így a Budaörsi Sport Club nagy örömünkre 2023-tól Kiemelt Vidéki Sportegyesület, ami azt jelenti, hogy az elmúlt évek eredményei alapján, illetőleg megfelelve néhány alap kritériumnak, állami támogatásban részesülünk. Gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy ez a legnagyobb siker, amit ezen a területen elért a Budaörsi Sport Club.
  • Melyek ezek a kritériumok?
  • Az alapkritériumok közé tartozik, hogy minimum öt szakosztállyal kell rendelkeznie ezeknek az egyesületeknek, minimum 350 sportolóval. Nálunk ez megvan, mert hét szakosztály van és 430 tagunk. Emellett számítottak a hazai és nemzetközi eredmények, olimpiához kapcsolható versenysport eredmények, és válogatott sportolók foglalkoztatása, az ő eredményeik, illetve csapatban is a kiemelt nemzetközi eredmények. Az elnökségünk nagyon büszke, hogy a Budaörsi Sport Clubot beválasztották ebbe a kiemelt státuszba.

  • Mivel jár, hogy ezt a státuszt sikerült megszerezni?
  • 2023 évre 35 millió forintot kapunk az államtól emiatt. Elég nagy a szórás, éves szinten 28 millió és 200 millió forint közötti támogatást kaphat egy klub ebben a kategóriában, tehát egyelőre az alsó részében helyezkedünk el, de szeretnénk idővel kapaszkodni fölfelé. Ha jól végezzük a munkánkat, akkor elvileg 2026-ig benne maradhatunk ebben a státuszban, ami nagyban könnyítené, segítené az egyesület működését.
  • És erre pályázni kellett vagy ezt maguktól figyelik?
  • Jelentkezni kellett, de ez nem pályázat. Kiváló sportszakmai együttműködést tudtunk kialakítani a Sportegyesületek Országos Szövetségével, akik a klubokat eredményeik, aktivitásuk és egyéb szempontok figyelembe vételével javasolják a Sportállamtitkárság felé a Kiemelt Vidéki Sportegyesületek státuszt. Mi aktívak próbáltunk lenni, folyamatosan beszámoltunk az eredményeinkről, a céljainkról, mindent elkövettünk annak érdekében, hogy megkapjuk a kiemelten fontos sportszakmai támogatást.
  • Így idén mekkora a költségvetésetek ezzel együtt?
  • Emellett a budaörsi önkormányzattól 90 millió forint támogatást kapunk, a város több évtizede az egyesület működésének alapvető és legfontosabb feltételeit biztosítja számunkra, ami nélkül nem érhettük volna el az eredményeinket.
  • És mi alapján döntitek el, hogy ezt a pénzt hogyan osztjátok szét az egyes szakosztályok között? Mert nyilván nem egyszerűen hétfelé osztjátok, hiszen nem egyenlőek a szükségleteik, illetve nem egyformán járulnak hozzá a klub sikereihez sem. Hanem akkor hogy?
  • Van egy nagyon komoly kritériumrendszer, amit megszab maga ez a program és annak kell a lehető legjobban megfelelnünk. Mindenféleképpen elsődleges cél, hogy olyan dolgokra fordítsuk ezt a pénzt, amivel benn tudunk maradni ebben a programban. Például van négy olyan sportolónk jelen pillanatban, akiknek van reális esélye kijutni a Párizsi olimpiára: Udvardy Panna teniszező, a húszéves Szegedi Dániel dzsúdós, ő jelenleg a saját korcsoportjában a legjobb az országban, továbbá két asztaliteniszező, Póta Georgina és Madarász Dóra, akik reményeink szerint a csapatkvótához is hozzásegíthetik a magyar válogatottat. Azt az irányt semmiféleképpen sem szeretnénk vinni, hogy esetleg olyan módon próbáljuk befektetni ezt a pénzt, hogy kész versenyzőket hozzunk el máshonnan, ez nem cél. A szakosztályainkat szeretnénk támogatni és az ottani kiemelt sportolókat segíteni ahhoz, hogy ki tudjanak jutni az olimpiára.
  • Tehát ezt a négy embert szeretnétek kiemelten segíteni ebből a pénzből?
  • Igen, ezt a négy sportolót, illetőleg ezt a három szakosztályt. Ezen kívül heti tíz órában lesz egy állandó munkatársa az egyesületnek, aki elsősorban ezzel a programmal kapcsolatos adminisztrációt, kapcsolattartást fogja végezni. Eddig ilyen nem volt, mert nem volt rá keret. Ezzel azt akarom kiemelni, hogy eddig a Budaörsi Sport Club hét szakosztállyal, 430 sportolóval állandó munkatárs nélkül működött, gyakorlatilag a szakosztályvezetők, illetőleg az elnökség próbálta elvégezni a feladatokat, megszervezni az egyesület életét. Például az én utóbbi hónapjaim azzal teltek, hogy bekerüljünk ebbe a programba. Azonban ez az új státusz irgalmatlan mennyiségű adminisztrációval és egyeztetéssel jár együtt, amihez már nélkülözhetetlen egy plusz ember.
  • És a többiek mit szólnak ehhez? Nem lobbiznak, hogy ők is szeretnének plusz pénzt kapni?
  • De, lobbiznak, azonban most abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az idei költségvetésünk az utóbbi tíz év legjobb költségvetése, vagyis mind a hét szakosztály jobb helyzetből fogja várni a 2023-as évet, mint a tavalyit. Nyilván az az alapvető célunk is, mint egyesület, hogy mindegyik szakosztályunk jobb körülmények között dolgozzon, ezért minden szakosztály részesül ennek a sikernek a hasznából.
  • Röviden tekintsük át a hét szakosztályt! Olimpiai szempontból tehát az asztalitenisz a legfontosabb.
  • A női asztalitenisz csapat jelenleg Európa Kupa döntőre készül, ami bármelyik sportágat tekintve nagy jelentőséggel bír, ráadásul csupa magyar versenyzővel.
  • A másik kvótaesélyes sportoló a dzsúdó szakosztály versenyzője.
  • A dzsúdó szakosztálynak folyamatosan vannak olyan utánpótlás korú sportolói, akik hazai és nemzetközi eredményeket érnek el. Szegedi Dániel például, aki most öregedett ki az utánpótlásból, ő volt Európa Bajnokságon 5. helyezett, világbajnokságon 5. helyezett utánpótlásban, mellette vannak szintén utánpótlás korú magyar bajnok lány versenyzők, akik remélhetőleg később válogatottak lehetnek.
  • A tenisz szakosztálynál is – az Udvardy lányokat leszámítva – inkább az utánpótlás az, ami a fontosabb, igaz?
  • Igen, vannak kiemelkedő eredmények, tehetségek, Schemperger Rebeka például, aki rendszeresen elől végez a hazai utánpótlás versenyeken, fiúknak is vannak jó utánpótlás eredményeik. Teniszben is azt emelném ki, amit  szinte minden szakosztálynál, hogy 20-25-30 éve a klubhoz kötődő szakemberek dolgoznak itt. Szerintem ez a mai világban kiemelten fontos, mert ez egyre ritkább a sportban is és másban is. A tenisz szakosztálynál Komáromi Gábor már évtizedek óta szakosztályvezető és vezető edző, aki rengeteget foglalkozik a gyerekekkel, de felnőttekkel is.
  • A Baross utcai teniszpályákon a sátor alatt idén télen nagyon hideg volt, sokszor hidegebb, mint kültéren. A gyerekek szülei panaszkodtak erre, sikerült rendezni ezt a problémát?
  • Sikerült kezelni a problémát, de én annyit mondanék most erről, hogy azt szeretnénk, hogy a következő téli szezon jobban elő legyen készítve. Több egyeztetésre van szükség, a pálya üzemeltetőjével, a Budaörsi Teniszcentrum vezetőjével kell átbeszélni, hogy milyen mód van arra, hogy jobbak legyenek a körülmények. Ennek meg kell nézni a költségeit és utána kell dönteni.
  • Amíg az asztalitenisz szakosztályban inkább felnőttek vannak, a karatéban több a gyerek?
  • Asztaliteniszben is rengeteg gyerek van! De a karate valóban egy nagyon nagy létszámmal működő szakosztályunk, ahol elsősorban utánpótlás van, igen. Felnőttek kevesebben vannak, illetőleg számukra tartanak egy elsősorban önvédelmi fókuszú szakkört, csak ők nem versenysportolók, hanem tulajdonképpen szabadidő sportolók. A karate szakosztály egyébként új korszakát éli, Straub Katalin visszavonulása óta új szakosztályvezető és vezetőedzők vannak, akik már korábban is részt vettek a munkában, Tóth Anikó Imola és Katalin fia Horváth János. Több iskolában vannak jelen, és az országban a szakosztályok közötti versengésben az első 4-8 között végeznek általában. Az ő lehetőségük, hogy részesüljenek a plusz előnyökből, sajnos behatárolt, mivel a karate jelenleg nem olimpiai sportág. Tokióban az volt, de Párizsban már nem lesz az. A karate szakosztályunkra tehát az jellemző, hogy nagy létszámban, szervezetten és magyar szinten rendkívül eredményesen dolgoznak.
  • Az úszó és az atlétika szakosztály csatlakozott a BSC-hez legkésőbb.
  • Igen, valóban ez a két szakosztály alakult meg legkésőbb, előbb az atlétika és utóbb az úszás. Az úszó szakosztály is főleg gyerekekből áll. Több országos csúcstartó, magyar bajnok van. Az ő helyzetük az idén rendkívül nehézzé vált azzal, hogy az uszoda ideiglenesen bezárt.
  • És sikerült szerezni nekik valamit átmenetileg vagy mindenki megoldotta egyénileg?
  • Hogyne, természetesen, az egyesület is segített abban, hogy különböző uszodákat bérelve Budán minden úszó folyamatosan részt tudjon venni edzéseken, csak nyilván a logisztika így nehezebb szülőknek, gyerekeknek, edzőknek egyaránt.
  • Atlétika tekintetében viszont inkább a Budaörsi Diáksport Egyesület (BDSE) atlétika szakosztálya az utánpótlás, míg a BSC a felnőtt versenyzők egyesülete?
  • Igen, az alapvetés az a városon belül, hogy a BDSE alapvetően a diáksporttal és az onnan kifejlődő sportolókkal foglalkozik, a BSC pedig felvállaltan a város versenysport egyesülete. Legyen az utánpótlás vagy felnőtt versenysport. De az atlétika szakosztályunknál is nagyon sok gyerek van, ami azért fontos egyébként az egész klub számára, mert az atlétika olyan alapsportág, ahol a legjobban fel lehet mérni azt, hogy ki milyen sportokra lesz alkalmas igazán. Például aki dobásban ügyesebb, az labdás sportágra alkalmasabb. A sportszakembereknek fontos feladata, hogy ezt időben felismerjék és olyan sportágat ajánljanak a gyerekeknek, amiben eredményesek tudnak lenni a későbbiekben.
  • Az atlétikának milyen eredményei vannak?
  • Jelen pillanatban dobó számokban van olyan sportolónk, aki remélhetőleg ki tud jutni az utánpótlás Európa Bajnokságra. Az atlétika abból a szempontból is speciális, hogy Budaörsön nem elégségesek az edzési lehetőségek.
  • Az autó-motor szakosztályról viszont semmit sem lehet tudni.
  • Ennél a szakosztálynál az egyesület csak egy apró, adminisztratív segítséget nyújt, illetőleg nagyon halvány anyagi támogatást. Az autó-motor sport a legdrágább, ami létezik, nem önkormányzati, nem egyesületi támogatásból valósulnak meg az ő terveik, de Szabó Gergő is évtizedek óta kötődik a városhoz, a klubhoz, még az apukája indította a szakosztályt, egyrészt az ő tisztelete miatt szeretnénk, hogy a szakosztály megmaradjon, de feléjük nincs elvárás, pont emiatt, hogy nem nyújtunk számukra érdemleges támogatást. Abban együtt szoktunk működni, hogy minden olyan sportnapon, ahol mi megjelenünk, oda hoznak autókat és esetleg közlekedési oktatást is szerveznek ilyenkor. Tehát be tudjuk vonni a rendezvényeinkbe, de az ő működésük alapvetően piaci alapon működik.
  • Az egyik sportoló ismerősöm kérdezte, hogy annak ellenére, hogy te az asztalitenisz szakosztály vezetője voltál, ami ma is az egyik legeredményesebb szakosztály, mint klubelnök, hogyan tudod a BSC egészének az érdekeit képviselni?
  • Ez nem egy könnyű feladat, éppen ezért is vagyok nagyon büszke arra, hogy a Budaörsi Sport Club kiemelt vidéki sportegyesület státuszba került, mert azt gondolom, hogy ez a bizonyíték arra, hogy sikerült képviselni az egész egyesületet. 850-ből a 25-be bekerülni az óriási eredmény, és ennek megvalósulásához az egyesület egésze és valamennyi szakosztálya szükségeltetett. Az asztalitenisz szakosztály egymaga nyilván nem tudott volna kiemelt egyesület lenni, mert nem felelt volna meg a kritériumrendszernek, ahogyan a budaörsi asztalitenisz eredményei nélkül a BSC sem tudott volna kiemelt vidéki sportegyesület lenni.

  • Egyik szakosztállyal sincsen ebből probléma, hogy esetleg ők úgy érzik, hogy neked az asztalitenisz olyan, mintha az édes gyereked lenne, a többi pedig mostoha?
  • Én nem fogom letagadni a múltamat, nagyon büszke vagyok arra, amit az asztalitenisz szakosztály edzőjeként, később szakosztály vezetőjeként elértem. Igen, nekem az asztalitenisz a legfontosabb sportág az életemben, de azért vállaltam 11 évvel ezelőtt az elnöki pozíciót, hogy az egész klubbal kapcsolatosan tudjunk előre lépni. És úgy gondolom, hogy ez sikerült is. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek nézetkülönbségek egy elnökségi ülésen vagy a szakosztályok között, de hát hol van olyan, ahol nincs soha semmilyen nézetkülönbség?
  • Azt szintén gyakran kérdezik meg tőlem, hogy miért nem lehet bekerülni a BSC-be egy olyan egyesületnek vagy klubnak, akik szintén sokat tettek már le az asztalra? Miért van stop, miért nem lehet bővíteni az egyesületet?
  • Nincsen stop, de azt tudni kell ehhez, hogy mielőtt az úszó és az atlétika szakosztály csatlakozott a klubhoz, ugyanannyi volt az önkormányzattól kapott támogatásunk, mint utána, pedig mind a kettő színesíti a sportegyesületet és kiváló eredményeket ér el. Nagyon nehéz az egy tortát minél többfelé vágni és ez akkor is igaz, ha most egy kicsit kellemesebb helyzetben vagyunk a költségvetés tekintetében. Esetleg abban tudnánk még gondolkodni, hogy ha valaki szeretne BSC tag lenni, akkor a saját finanszírozásához szükséges támogatókat hozza magával.
  • Van-e valamelyik szakosztálynak olyan jellegű együttműködése az iskolákkal, mint például a kézilabdásoknak, tehát a mindennapi testneveléssel kapcsolatosan?
  • A dzsúdósok a Holdfény utcai óvodába járnak rendszeresen. Az iskolákban egyébként mindegyik sportágunk jelen van, de nem a testnevelés órák keretében. Az asztalitenisz volt ilyen, de az jelen pillanatban nem működik, nem sikerült megoldani az anyagi finanszírozását sem a KLIK irányából, sem a szövetségek felől. Azonban nyilván a BSC-nél sportoló gyerekek döntő számát a budaörsi iskolák tanulói teszik ki.
  • Milyen arányban van az utánpótlás nevelés és az élversenyzés a BSC-n belül?
  • Nálunk az utánpótlás nevelés is élversenyzés-specializált. Mi utánpótlás korosztályúaknál is a versenysport eredményeket szeretnénk elérni. Nagyjából a 80%-a utánpótlás korú és 20% a felnőtt versenyző az egész klubra nézve.
  • A pandémia előtt évente szerveztetek amatőr ping-pong versenyt és volt sportág választó nap is. Ezeket újraélesztitek-e? És ha igen, mikor?
  • Igen, tervezzük. Ennek a támogatásnak köszönhetően újra lesz erre keretünk. A pandémia ugyanis nemcsak azt okozta, hogy elmaradtak ezek a rendezvények, hanem azt is, hogy a szakosztályok nehéz anyagi helyzetbe kerültek. Ezekben az években priorizálnunk kellett arra vonatkozóan, hogy az edzők, sportszakemberek nálunk maradjanak és az edzéseket meg lehessen tartani. De 2024-ben ismét szeretnénk ilyen jellegű rendezvényeket is tartani, illetőleg én már 2023 szeptemberében szeretnék legalább egy nyílt napot tartani, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a szakosztályokkal. 2024-ben pedig tavasszal egy sportág választó napot tervezünk, ahol az ilyen alkalmakkor szokásos módon a szakosztályaink edzői, élsportolói tartanak bemutatókat, velük lehet kipróbálni a sportágakat.
  • A nagyáruházakkal milyen kapcsolatban vagytok? Egyszer amikor voltam vásárolni a Decathlonban, láttam ott néhány BSC-s szakosztály rendezvényét.
  • A Decathlonnal régi az együttműködésünk, vannak olyan rendezvényeik, ahol mi is megjelenünk bemutató vagy toborzó jelleggel. De más nagy cégekkel is igyekszünk felvenni a kapcsolatot, ugyanis sok kritikát kapunk azzal kapcsolatban, hogy miért nem szerzünk több szponzort. Az a helyzet, hogy ezt a TAO teljes mértékben eldöntötte, azok a sportegyesületek, amelyeknek nincsen TAO-kedvezményezett sportága, azok kiesnek a vállalatok látószögéből. A TAO-s pénz gyakorlatilag a cégek adójából kerül ki, amit egyébként is be kell fizetniük, sőt, ha a hat kiemelt sportágra fordítja (ún. csapat látvány sportok), még kedvezményt is kap belőle. A másik fajta szponzoráció, amit mi kérnénk, az a cégek nyereségéből lenne, viszont úgy nehezebben adnak, mint a kötelezően befizetendő adóból. Igyekszünk azért a többi nagy céggel is kapcsolatban lenni, de a klasszikus szponzoráció nem igazán vonzó számukra.
  • 1928-tól az első csapatban éveken át Heller, Groß P., Ruckmich P., Mayer St., Wendler M., Baranyai E., — Gosolits A., Ruckmich M., Schilling L., – Albeker B. , Pauler J., Bartos J., Riedl F., Martin M., játszottak.

    Jövőre lesz százéves a BSC és hallottam, hogy ezt meg is szeretnétek ünnepelni. A BSC azonban a focival alakult meg száz éve, ami néhány éve különvált.

  • Igen, a labdarúgás volt az első szakosztály, de mint Budaörsi Sport Club alakult meg. Ez, hogy a focival alakult meg, majdnem minden sportegyesületre igaz, főleg az ilyen korú sportegyesületekre. Anno a foci volt a sport és azon kívül nem volt más.
  • Velük közösen ünneplitek ezt meg?
  • Mindenképp. Nagyon jó az együttműködésünk a labdarúgó klubbal és velük együtt szeretnénk megünnepelni a 100. születésnapot. Nagyon készülünk a centenáriumi évre nyílt napokkal is, illetőleg úgy, ahogy a 90. szülinapra összeállítottunk egy könyvet, szeretnénk egy újabb, minőségi kiadványt kiadni az egyesület 100 évéről. Gondolkodunk valamilyen videóanyagban is megörökíteni ezt. Szeretnénk olyan rendezvényeket tartani, melyeken méltó módon tudjuk megünnepelni ezt a százéves születésnapot.
  • Milyen céljai vannak még erre az évre a BSC-nek?
  • Nagyon sok célunk van, az egyik az a centenárium évére való készülődés, a másik, ami a legfőbb célunk, hogy ebben a kiemelt vidéki státuszprogramban benn tudjunk maradni. Ehhez rengeteg eredményt kell elérnünk és rengeteget kell fejlődnünk. Ez a fő cél, tudniillik ha ezt nem veszítjük el, akkor az elkövetkezendő három évben is kaphatunk ilyen támogatást és még az sem lehetetlen, hogy ez az összeg emelkedjen. Ehhez mint minden évben, magyar bajnoki címek elérése a cél. A három érintett sportágban (tenisz, dzsúdó, asztalitenisz) pedig elindultak a kvalifikációs versenyek az olimpiára és szeretnénk, ha 2024-ben, Párizsban is lennének budaörsi Sport Club sportolók. A tokiói olimpián volt két asztaliteniszezőnk és nagyon szeretnénk, ha bővülne az olimpiai részvételünk és nem csak asztaliteniszben lennének, hanem más sportágban is, hiszen ez még kettő sportágban reális. A mi fő célunk emellett mindig – benne is van az alapszabályunkban -, Budaörs Város Önkormányzatának a képviselete a versenysport területén belföldön és külföldön és büszkék vagyunk arra, hogy a budaörsi önkormányzat hosszú évek óta támogat minket.

  • Az interjút készítette: Borhegyi Éva – Eller Erzsébet, fotók archív

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here