Két férfit vettek őrizetbe a budaörsi rendőrök

0
751

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya L. Viktor 23 éves és D. Albert 30 éves székesfehérvári lakosok ellen.

A 23 éves L. Viktor és társa 2017. április 7-én 11 óra körül autóval érkezett egy budaörsi áruház parkolójába, ahol egy férfi az autója hátsó ülésére pakolta be éppen az üzletben vásárolt árut, miközben a gyanúsítottak a jármű jobb első ülésén hagyott táskáját ellopták, majd elhajtottak a helyszínről. A táskában lévő bankkártyával egy érdi automatából többször megpróbáltak pénzt felvenni.

A rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2017. április 10-én a délutáni órákban egy solymári bevásárlóközpont parkolójában lopta el egy autó utasteréből a sértett kézitáskáját, miközben az a csomagtérbe pakolta az áruházban megvásárolt termékeket. A táskában a sértett iratai, bankkártyája és készpénze volt.

Két nappal később – a délelőtti órákban – a gyanúsítottak ismét egy budaörsi üzlet parkolójában jelentek meg, ahol hasonló módszerrel lopták el egy férfi táskáját – a benne lévő készpénzzel és okiratokkal együtt – az autója jobb első üléséről. A budaörsi rendőrök a két férfit a bűncselekmény elkövetése után rövid idővel elfogták, előállították a Budaörsi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket.

Az illetékes bíróság 2017. április 13-án elrendelte az előzetes letartóztatásukat. 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here