„Kertvarázslók” – a művház új sorozata a kerti munkákról

0
443

Az ébredő természet

„Kertvarázslók” címmel egy új, videós sorozat első darabja készült el a Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház szervezésében, kapcsolódva az azonos című, általuk létrehozott csoporthoz. Ebben Nagy Sándorné Nyíri Ágnes a budaörsi kertbarátok körének tagja tippeket, trükköket mutat be saját kertjében a tavaszi munkákhoz.

Március 21-én kezdődött csillagászatilag a tavasz. Nagy Sándorné Nyíri Ágnes, Ági néni, ezért megmutatta, hogyan ébredezik a tavasz a kertjében, amit már közösségi kertként is használnak. Három családdal osztja meg a veteményesét, emellett pedig évente több száz óvódásnak és kisiskolásnak mutatja be a gyönyörű kertjét és a baromfiudvarát.

Egy ilyen kertlátogatás során ültettek a gyerekekkel közösen egy őszibarackfát is – derült ki a Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház szervezésében „Kertvarázslók” címmel készült videóból, ami egy sorozat első darabja. Ági nénit a budaörsiek jól ismerik, mint a Kertbarátok körének aktív tagját, és mint mondja, az egyesületüknek is szívügye, hogy az egykor híres budaörsi barack újra, minél több helyen megteremjen, hiszen egykor Budaörs tele volt ilyen őszibarackfákkal, de mára nagyon lecsökkent a számuk. Ezért a Corvinus egyetem segítségével próbálják őket szaporítani és újraültetni a városban. Eddig körülbelül 500 facsemetét osztottak ki. Érdekesség, hogy ezeket a fákat elnevezik, így Ági néni Shampion típusú fáját például Madonnának hívják.

A kisfilmben betekintést nyertünk az üvegházba is, ahol már januárban trágyázással megkezdődtek a munkálatok. A gombatrágya a talaj lazítására tökéletes, míg a baromfitrágya a tápanyagot biztosítja. Bár még csak ébredezik a tavasz, már kelnek ki a saláta palánták, a paradicsompalánták és az üvegház sarkában megbújik a kapor is, ami távol tartja a levéltetveket. Befőttes üvegek alatt pedig kígyóuborka bújik meg.

Kintről egy magaságyás védi az üvegházat, amiből fejessaláták kezdenek kibújni. Ezen kívül a kinti veteményeskertben már elkezdődött a vetés.  Ági néni kertjében már nő a „bulbilis”, budaörsi fokhagyma, bár ezt jóformán el sem kell vetni, úgy szereti ezt a talajt. A kinti magaságyásban is megkezdődött a vetés, vannak már saláta palánták, amik az esőre és a melegre várnak. A sóska is el lett vetve és el is kezdett kibújni. A mangold salátát, a pasztinákot, a retket, spenótot és a petrezselymet mind el lehet már vetni, a vöröshagymát pedig el lehet duggatni – tudtuk meg. De ne érezze senki úgy, hogy el van késve a vetéssel, mert Ági néni  hozzátette: nem biztos, hogy jól tette ezt a korai vetést, hisz még nagyon hideg a talaj és nem biztos, hogy ez jót fog tenni a magoknak.

A metszéssel is meg kell várni azt az időt, amikor már nem fagy, addig is védve vannak a fák a hidegtől.

Újdonság Ági néninél a Terasz vásár, aminek a lényege, hogy az érdeklődők befőtteket, lekvárokat, szörpöket, nyáron pedig vegyszermentes zöldségeket, gyümölcsöket tudnak a házánál vásárolni.

A videó ITT tekinthető meg.

Írta: Parrag Zsófia