Kertápolási tanácsok itt – kertgondozás ott

0
285

Szombaton a kertápolási rendezvények voltak a középpontban. Társadalmi munka keretében tavaszi kerti munkákat végeztek önkéntesek a Csiki Pihenőkertben, míg a Kertbarátok az Auchan áruház kertészeti részlegén nyújtottak tanácsadói szolgáltatást az ott vásárlók számára.

Ma volt a családi önkéntes nap a Csiki Pihenőkertben. A tavaszköszöntő rendezvényhez már sok-sok éve minden kikeletkor budaörsi családok jelentkezését várják az ifjúsági táborhely működtetői, hogy önkéntes munkájukkal segítsenek kigereblyézni a kerteket, megmetszeni az Európa Kert szőlőit és a többi tavaszi kerti teendők elvégzésében.

Sajnos nem sok család szokott ezen részt venni, csak a leglelkesebbek, akik évek óta járnak a nyári tematikus táborokba és ismerik a helyszínt, illetve akik még értik a társadalmi munka lényegét. Pedig elkélne még sok szorgos kéz, hiszen nagy a tábor területe és a kertgondozáson kívül sok a ház körüli munka is: például az Európa Kert fa tábláinak felújítása, kerítésfestés. A szervezők a közeljövőben meg fognak hirdetni egy újabb nyílt napot is emiatt.

Sajnálatos módon nem csak kisebb javítani valók akadnak a Csiki Pihenőkertben, hanem nagyobb felújítások is szükségesek lennének a zavartalan működés érdekében, például az összeomlás szélén álló jurták karbantartása, a beázó melléképület javítása, amelyekre az önkormányzati támogatás nem elegendő. A ma elültetett növények is magánfelajánlásból származnak.

A Horizont Lions Klub budaörsi tagszervezete is mára szervezte közösségi napját a Csiki Pihenőkertbe, hogy támogassák az eseményt, így tagjaik és a Sztehlo Gábor Gyermekotthon Budaörsi Lakásotthonából meghívott gyerekek segítségével végül a kerteket sikerült valamelyest rendbe tenni.

A klub jóvoltából bográcsban készült paprikás krumplival csillapították éhségüket a munkában megfáradtak, illetve szalonnát is lehetett sütni. A gyerekek később számháborúztak és íjászkodhattak is.

Nem volt előre meghirdetve, de az S. O. S. Mentőkutyás Egyesület négy tagja is részt vett az eseményen, keresőkutyás bemutatóval. Egyikőjük, Gáspár Ildikó tagja volt a törökországi földrengés miatt a túlélők keresésére kiutazó magyar csapatnak.

Mindeközben az Auchanban a Budaörsi Kertészek és Kertbarátok Dr. Luntz Ottokár Baráti Körének néhány tagja Nagy Sándorné Nyíri Ágnes vezetésével növényápolási és kertgondozási tanácsokat adott az érdeklődőknek. Az Auchan támogatta a Nyitnikék rendezvényt, e kölcsönös támogatásnak a része az is, hogy ezúttal a Kertbarátok segítettek az áruház CSR programjába illeszkedő társadalom segítő tevékenységben. Hevesi Péter, az Auchan vásárlói kapcsolatokért felelős vezetője elmondta, hogy fontosnak tartja ezt a kezdeményezést a vásárlók érdekében, mert bár a kertosztály munkatársai is tudnak segíteni az általános növénygondozásban és az engedélyhez nem kötött ápolószerekkel kapcsolatban, a Kertbarátokkal viszont el tudnak beszélgetni a szakszerű növényvédelemről is, illetve tapasztalatokat tudnak cserélni.

Reiderné Saly Klára növényorvos szolgált növényvédelmi szaktanácsadással. Ő egyébként minden kedden a Budaörsi Kiskert Áruházban (Budaörsi út 1092/5 hrsz, a virágpiac mellett) 09:00-tól 13:00-ig várja mindazokat, akik kíváncsiak, mi baja van a növényüknek. Mikroszkóp alatt megvizsgálja a bevitt fertőzött növénydarabot és az alapján pontosan megállapítja, mi okozza a növény betegségét vagy hogy milyen állat károsítja, így célirányosan lehet védekezni azok ellen. Egyes kór- vagy kárképek ugyanis szabad szemmel összetéveszthetők, a hatékony védelem szempontjából azonban nem mindegy, hogy rovar, atka vagy gombaféleség ellen kell védekezni.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here