Az alapjául szolgáló regény szerzője, Heinrich Böll (1917-1985) német író 1972-ben Nobel-díjat kapott. A Katharina Blum az 1970-es években játszódik Nyugat-Németországban és arról szól, miként tehet tönkre egy ártatlan nőt a média. Így a darab csúcspontja, amikor megkérdezi az őt vallató tisztektől: „És már csak egy kérdésem volna nekem. Mondják, nem tehetne valamit az állam, hogy megvédjen ettől a szennytől engem? Magukat kérdem, mert állami emberek. Hogy lehetne helyreállítani az én elvesztett tisztességemet? Jó, kérem, nagyon is tudom most már, hogy az én kihallgatásom föltétlenül jogos volt, még ha nem is értem, minek az a sok kurkászás az életemben. De jó, megvolt. Az viszont szerintem felfoghatatlan, hogy az én saját kihallgatásomnak a részletei – vegyük csak a férfivendég-dolgot – hogy jutottak a Zeitung tudomására? És honnan az a sok összehazudott és összeszélhámoskodott vélemény énrólam?”Katharina Blum ugyanis úgy kerül bajba, hogy nem csinált semmit. Egy táncmulatságon megismerkedik egy számára vonzó fiatalemberrel, akivel együtt tölti az éjszakát, majd másnap rendőrök jönnek érte, mert partnere egy keresett bűnöző, és arra kíváncsiak, Katharina hol menekítette ki a lakásból és hol rejtegeti. Eközben kerül a házvezetőként dolgozó nő környezete is képbe és derül ki a lányról sok részlet. Ezekből „az” újságban elferdített hazugságok jelennek meg, gazdag és befolyásos férfiak dobják oda a lányt a közvéleménynek az érdekeik szerint. Az utolsó jelenetről itt és most csak annyit áruljunk el – hátha lesznek olyan olvasóink, akik nem olvasták a regényt és nem láttak még korábbi előadást sem – , hogy hangos és némi elégtételt ad Katharina Blumnak.
Azt olvastam, hogy a történet a maga idejében nagyot szólt. Hát, azóta vagy hozzászoktunk ahhoz, hogy manipulálnak bennünket, mint hírfogyasztókat, vagy sokkal nagyobb dolgok sem érik már el a mai ember ingerküszöbét, mint egy lány „tisztessége”. Maga az előadás pedig jó, de a katarzis érzése valahogy mégis elmarad. Lassan indul, lassan bontakozik ki és közel kétórás, szünet nélküli játék után mégis hirtelen ér véget. A színészek meghajolnak, mi lelkesen tapsolunk. A főszerepet alakító Hartai Petra boldog és piros, megdolgozott a sikerért, itt a budaörsi színpadon újfent bebizonyította, hogy nemcsak a szappanoperákban (Oltári csajok, Doktor Balaton…) állja meg a helyét. 
Lévén, hogy bemutató, várnánk a színpadra Máté Gábor rendezőt és a magyar változat íróját Bereményi Gézát, akik ott ülnek a közönség között, de nem jönnek előre. Így a színház fotósa által készített csoportképről is lemaradnak. A meghajlók mögött azonban látszik az igen szerény díszlet, amit első pillantásra egy iroda berendezésének láttam, de végül is főként kihallgató szoba volt, illetve ha a néző fantáziája jól működik, bármi. A látvány elemek közül az említésre méltó a főszereplő arcának projektorral való kivetése a szemközti falra, hogy még a szemrebbenésével is tudjon kommunikálni.Lassan kifutok a cikkre kapott karakterszámból, és visszaolvasva látom, hogy a bevezető mondatokon kívül még szinte semmit nem írtam a lényegről: a média káros szerepéről. Kering egy karikatúra az interneten, aminek lényege, hogy a történések és az olvasók, nézők között tölcsérként vagy transzformátorként ott van a média, ami teljesen mást enged át az emberekhez, mint a valóság. Eltorzít, manipulál, sőt, direkt hazudik – írják alatta kommentben sokan. És ez sajnos mind igaz, de egyet azért ne felejtsünk el: nem maga a média az, amelyik a hatalmon lévők érdekében megtéveszt (miközben ugye számon kellene kérnie őket és ellenőrizni), hanem az adott újságírók, szerkesztők, kiadók, vagyis az egyes emberek és az adott médiaműhelyek. Az újságok, rádió- és tévéműsorok, illetve napjainkban a közösségi oldalak, egyéb fórumok csak eszközök és lehetőségek, amelyeket lehetne az eredeti céljuk szerint is alkalmazni, nevezetesen hitelesen tájékoztatni. Lehetne…
Azt olvastam, hogy a történet a maga idejében nagyot szólt. Hát, azóta vagy hozzászoktunk ahhoz, hogy manipulálnak bennünket, mint hírfogyasztókat, vagy sokkal nagyobb dolgok sem érik már el a mai ember ingerküszöbét, mint egy lány „tisztessége”. Maga az előadás pedig jó, de a katarzis érzése valahogy mégis elmarad. Lassan indul, lassan bontakozik ki és közel kétórás, szünet nélküli játék után mégis hirtelen ér véget. A színészek meghajolnak, mi lelkesen tapsolunk. A főszerepet alakító Hartai Petra boldog és piros, megdolgozott a sikerért, itt a budaörsi színpadon újfent bebizonyította, hogy nemcsak a szappanoperákban (Oltári csajok, Doktor Balaton…) állja meg a helyét. Lévén, hogy bemutató, várnánk a színpadra Máté Gábor rendezőt és a magyar változat íróját Bereményi Gézát, akik ott ülnek a közönség között, de nem jönnek előre. Így a színház fotósa által készített csoportképről is lemaradnak. A meghajlók mögött azonban látszik az igen szerény díszlet, amit első pillantásra egy iroda berendezésének láttam, de végül is főként kihallgató szoba volt, illetve ha a néző fantáziája jól működik, bármi. A látvány elemek közül az említésre méltó a főszereplő arcának projektorral való kivetése a szemközti falra, hogy még a szemrebbenésével is tudjon kommunikálni.Lassan kifutok a cikkre kapott karakterszámból, és visszaolvasva látom, hogy a bevezető mondatokon kívül még szinte semmit nem írtam a lényegről: a média káros szerepéről. Kering egy karikatúra az interneten, aminek lényege, hogy a történések és az olvasók, nézők között tölcsérként vagy transzformátorként ott van a média, ami teljesen mást enged át az emberekhez, mint a valóság. Eltorzít, manipulál, sőt, direkt hazudik – írják alatta kommentben sokan. És ez sajnos mind igaz, de egyet azért ne felejtsünk el: nem maga a média az, amelyik a hatalmon lévők érdekében megtéveszt (miközben ugye számon kellene kérnie őket és ellenőrizni), hanem az adott újságírók, szerkesztők, kiadók, vagyis az egyes emberek és az adott médiaműhelyek. Az újságok, rádió- és tévéműsorok, illetve napjainkban a közösségi oldalak, egyéb fórumok csak eszközök és lehetőségek, amelyeket lehetne az eredeti céljuk szerint is alkalmazni, nevezetesen hitelesen tájékoztatni. Lehetne…Színlap:
