Kállai Lajos 22 éve főszerkesztője a Budaörsi Városi Televíziónak. „Hogyan készül?” – című sorozatunkban ezúttal vele beszélgettünk a munkájáról. „A filozófiánk az, hogy inkább kétszer marjunk bele valakibe, mint hogy egyszer túl közel kerüljünk hozzá” – mondja
A budaörsi televíziót több mint huszonöt éve, az 1980-as évek végén alapította az akkori helyi tanács, de a tulajdonosa nem a város volt, hanem egy erre a célra létrehozott alapítvány. Eleinte csak a lakótelepen lehetett látni a kábelcsatornán az adásokat, majd ahogy fejlődött és kiépült a technika, a város egyre több pontján, illetve az internet elterjedésével ma már számítógépen keresztül mindenhol elérhetőek. A kezdeteket azonban Kállai Lajos főszerkesztő is csak hallomásból ismeri, ő ugyanis 1995-ben került ide, egy pályázatra jelentkezve. A tulajdonos papírforma szerint jelenleg is az alapítvány, de a televízió működéséhez a feltételeket az önkormányzat biztosítja.
Minek köszönhető, hogy ilyen régóta szerkeszted a budaörsi televíziót?
Egyrészt jól érzem itt magam, soha nem akartam elmenni, másrészt valószínűleg jó az, amit és ahogyan csinálunk – és itt már többes számban kell beszélnem – hiszen nem küldtek el. Az önkormányzatban az elmúlt évtizedek alatt volt már ilyen meg olyan többség is, de azt hiszem, sikerült mindegyiktől kellő távolságban maradni. A filozófiánk az, hogy inkább kétszer marjunk bele valakibe, mint hogy egyszer túl közel kerüljünk hozzá.
A munkatársaidat hogyan választod meg?
A stábot nem én alakítottam ki, hanem örököltem és a hosszú idő alatt minimális volt a mozgás. Egyszer küldtem el valakit, mert a munkájával nem voltam megelégedve, de soha senkitől nem váltunk meg azért, mert nem volt szimpatikus, vagy másokkal akartam inkább dolgozni. Jelenleg tízfős csapatunk van, heten főállásban, hárman pedig külsősök, akik hetente egyszer-kétszer dolgoznak be.
A bevezetőben azt írtuk, hogy az önkormányzat biztosítja a működéshez a feltételeket. Mit is pontosan? Mióta vagytok például ebben az Ifjúság utcai lakásban?
Ezt 2013-ban kaptuk meg használatra. A körülmények nem ideálisak, de örülünk neki, hogy van, hiszen előtte innen párszáz méterre, a Közösségi Házban egy 16 négyzetméteres szobánk volt. Ha néha stúdiófelvételeket szerettünk volna csinálni, akkor kölcsönkértük a ház nagytermét, ahol három-négy óra alatt felépítettük a stúdiót, felvettük a félórás műsort, majd szintén három óra alatt lebontottuk. Itt állandó a díszlet, csak fel kell kapcsolni a lámpát és mehet a felvétel. Igaz, a belmagasság kicsi, nehéz megvilágítani, szó szerint rajta ülünk a falon. Ráadásul a többi lakásban zajlik az élet, a lakóktól nem lehet elvárni, hogy csöndben legyenek miattunk és a zajok esetenként behallatszanak a stúdióbeszélgetésbe.
A digitális műsorszórásra történt országos átállás titeket mennyiben érintett?
A kábelszolgáltató közölte, hogy mivel ez a rendszer drágább, mint az analóg, akkor kötnek velünk szerződést, ha minimum napi 12 órán keresztül adnunk műsort. Először heti két új műsorunk volt és azokat ismételtük, most már napi kettő van, mintegy másfél óra.
Hogy készül egy adás?
A téma kitalálása, az ismeretanyag összegyűjtése ugyanúgy történik, mint egy újságnál, az elkészítés módja viszont más. A különbség abból adódik, hogy a látvány nálunk sokkal meghatározóbb, a tévéből átadott információ 70 százaléka képi. Műsorfajtától függ, hogy egy riport inkább stúdióbeli felvételekből áll vagy külső helyszínen forgatott anyagokból, de jellemzően a kettő kombinációja.
Mi alapján választjátok ki a témákat?
A legfontosabb, hogy mi érdekli az embereket. Van egy nyomás, hogy aki szervez egy rendezvényt a városban, az elvárja, hogy számoljunk be róla, de mivel gyakran naponta akár tíz esemény is van, fizikailag se bírnánk és unalmas lenne a nézőknek, illetve azzal csak a világ egyik, mosolygós arcát mutatnánk be, de néha bele kell menni a konfliktusokba is, mert egy televízió ettől izgalmas. Az érdekességen kívül fontos az aktualitás és hogy az adott esemény mennyire hírértékű.
Milyen egy átlagos napotok?
Nincs átlagos nap. Magazinműsorok esetén általában egy-másfél hétre előre tervezünk, ezeket telefonon, e-mailben megbeszéljük, ki forgat, mit forgat. Így zajlik a szerkesztés, mert utálok értekezletet tartani. Utána bejövök, megnézem az elkészült anyagokat, amit a szerkesztő már jóváhagyott. Kapok tőle egy felkonferáló szöveget is, amit simán felolvashatnék, de azért beleteszem a saját mondandómat, mert így több szempont jelenik meg benne. Azután felvesszük a stúdiórészleteket, tehát a felkonferáló szövegeket, a beszélgetéseket, és utána rakjuk össze az adást. Párhuzamosan dolgozunk több műsoron, ezért sincs átlagos napunk.
Amikor behívsz valakit a stúdióba, mi alapján döntöd el, hogy miről és hogyan fogtok beszélgetni? Sokan mondják rólad, hogy provokálod az interjúalanyokat.
Elsősorban természetesen arról kérdezem, amiért behívom őt, de ha marad idő, akkor is lényeges, hogy legyen egy vezérvonal. Az, hogy legyen a beszélgetésben egy minimális konfliktus, egy kis nézetkülönbség, szerintem valóban alapfeltétel, mert különben az egésznek semmi értelme. Továbbá, ha a beszélgetés indítása unalmas, semmitmondó, akkor a néző elkapcsol, ezért az első 20-30 másodpercben kell megfogni a figyelmet.
Hányszor fordult elő, hogy kellemetlenül végződött egy interjú?
Ritkán. Olyan van, hogy valakiből harapófogóval kell kihúzni a szavakat és ez egy egyedórás stúdióbeszélgetésnél kínszenvedés.
Te kit szeretsz kevésbé? Akiből harapófogóval kell kihúzni, vagy akit nem lehet leállítani, mert csak mondja-mondja…
Mind a kettő rossz, de ha valaki folyamatosan beszél, akkor közbe tudok szólni, tudok vele vitatkozni.
Hogyan bánsz a kollégáid anyagaival? Milyen szempontok szerint nyúlsz hozzá?
Nagyon megengedő vagyok. Mások munkája legyen olyan, amilyennek az alkotó szeretné. Előzetesen megbeszéljük, hogy mi a fontos, mi a hangsúlyos és vannak panelek, amiket alkalmazunk, nem a mondanivalóban, hanem a megvalósítás eszközeiben, de attól jó egy televízió, ha sokszínű.
Hogyan oldod fel azt a konfliktust, hogy bár az önkormányzat tartja fenn a Budaörs televíziót, de nem ő a tulajdonosa, hanem egy alapítvány. Éreztek-e ebből valamit a mindennapokban?
Szerencsére semmit. Sem az önkormányzat részéről nincs olyan elvárás, hogy ezt kell csinálni vagy azt nem lehet megcsinálni, sem a televíziót felügyelő kuratórium felől. Teljesen szabad kezet kapunk ezügyben. Az alapítvány kuratóriuma egyébként azért változatlanul ugyanaz a három fő évtizedek óta, mert annak idején a tanács sima alapítványt hozott létre, nem közalapítványt, így a kuratóriumi tagjai nem visszahívhatóak és addig lehetnek tagok, amíg le nem mondanak. A mi esetünkben Bak István, mint elnök valamikor régen felkérte a parlamenti pártok budaörsi képviselőit, hogy delegáljanak új tagokat, de ezzel a lehetőséggel csak a Jobbik élt, de ennek is már öt éve.
Ki gazdálkodik azzal a pénzzel, amit az önkormányzattól kaptok? Ki dönti el például, hogy ki mennyi fizetést kap, vagy mennyi menjen felújításra?
Az önkormányzati támogatás a működést finanszírozza, és a fizetésre vannak sztenderdek, így a teljes összeg, amit kapunk, a bérekre megy és a rezsire, illetve a költségeink kis része karbantartás, javítás. A kuratórium elnöke nemrég szerződést kötött egy reklámügynökséggel, amit ők hoznak abból finanszírozzuk majd a fejlesztéseket.
Az emberek tévézési szokásai mára megváltoztak, kevesebben néznek tévét, előtérbe tört az internethasználat. Erre ti hogyan reagáltatok?
Van honlapunk, a www.bvtv.hu, de azt csak másodlagos felületként használjuk. Nem működtetünk hírportált, azt rábízzuk az írott sajtóra, csak a műsorainkat tesszük föl, és azokat bármikor vissza lehet nézni. Napi ezer kattintást ér el.
Miért csak egyben raktok föl egy műsort a honlapotokra és nem külön egy-egy riportot, ahogy azt sok más tévénél látni?
Szerintünk egy műsor egységes egész, nem lenne szerencsés szétbontani. Továbbá a feldarabolása kisebb egységekre rengeteg utómunkát jelentene, amire nincs kapacitásunk. De a látogatót segíti, hogy a videók mellett van tartalomjegyzék és könnyű odaugrani ahhoz, ami érdekli.
Milyen a viszonyotok a többi helyi médiával?
A Budaörsi Naplót kivéve minimális köztünk a kommunikáció.
Szerinted mi ma Magyarországon az elvárás szakmailag egy jó tévétől?
Röviden annyi, amit már említettem, hogy arról szóljon, ami a nézőt érdekli és érinti, és ha erről szól, főleg egy helyi televízió, a helyi életről, a helyi közösség örömeiről-gondjáról, akkor nézik az emberek. Ha nem, akkor nem nézik, én így gondolom.
