A jövő úszóbajnokai szárazon edzettek

0
1092

Ma délelőtt a Magyar Úszó Szövetség Jövő Bajnokai elnevezésű programsorozatának egyik állomását  a budaörsi sportcsarnokban rendezte meg. „A Jövő Bajnokai utánpótlás program, a kiválasztottak programja, a tehetségkutatásról, a tehetséggondozásról szól”- mondta Wladár Sándor, a MÚSz elnöke. „Hiszen a siker a tehetség és a munka szorzata” – tette hozzá. A jövő úszóbajnokaival a szakemberek azonban nem a vízben, hanem a sportcsarnokban foglalkoztak, így a gyerekek megismerhették az SMR henger használatát és a funkcionális edzés mibenlétét.

A Magyar Úszó Szövetség a Jövő Bajnokai elnevezésű utánpótlásnevelő programját 2013-ban vezette be. A négy korcsoportot érintő programban tizenegy évesek a legfiatalabbak. A régiónként szerveződés lényege, hogy a tehetségesnek ítélt gyerekekkel kiemelten és speciálisan foglalkozzanak olyan eseményeken, mint a mai.

A sportcsarnokban a Budapest 2. és Pest megye régióinak versenyzői gyűltek össze, hogy részt vegyenek Harmat Ákos izomlazító SMR hengeres gyakorlati oktatásán és Reisz Dániel funkcionális edzés alapjait bemutató foglalkozásán. A rendezvényen a szülők részvételére is számítottak, mintegy őket is bevonva a tájékoztatásba, képzésbe, hiszen az ő szerepük a versenyzők életében ugyanolyan fontos, mint az edzőé. A szülő az, aki kora hajnalban edzésre viszi gyermekét, a dietetikus által tanácsolt ételeket rakja elé az asztalra és mindenben támogatja. „Az edző, versenyző, szülő hármasa olyan, mint a háromlábú szék. Ezen a három pilléren múlik minden.” – mondta Kovács László, a Pest megye régió vezetője.

A résztvevő gyerekek célja persze hosszútávon a nemzetközi versenyeken való szereplés, sőt, az olimpia. Ebben igyekszik támogatni őket a Magyar Úszó Szövetség ezzel a programmal. Ahogy Wladár Sándor fogalmazott: „Nekem mindig nagy vágyam, hogy legyen a magyar úszósportban összetartás, egészséges versengés, egymás iránti felelősség.”

Wladár Sándor mellett a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás is jelen volt, s bár a televízió riportereinek ezúttal sem nyilatkozott, a gyerekeknek szívesen adott aláírást és állt fényképezőgépek lencséi elé.

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here