Jótékonysági futóversenyen indultak a Kocogik

0
891

A Jókai Mór Művelődési Ház Kocogi futóklubja is részt vett május 7-én, az anyák napján megrendezett „Másodszor is célba érünk! – Futás a koraszülöttekért 2017” nevű eseményen Zala megyében, ahol váltófutásban teljesítették az 59,3 kilométeres távot.

A rendezvényt a zalaegerszegi Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány szervezte, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a Magyarországon működő 9 koraszülöttmentő centrum non-stop munkájára, és az egészséges életmód fontosságára. Az emelkedőkkel tűzdelt táv a koraszülöttek küzdelmét, az útirány a mentőautók útját szemléltette, amit Dr. Gárdos László, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Gyermekosztályának osztályvezető főorvosa és a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány alapítója is kiemelt a megnyitón. A verseny fővédnöke, Miklósa Erika operaénekesnő betegség miatt nem tudott jelen lenni, védnökei Bérces Edit, világ- és Európa bajnok ultramaratoni futó, Bedő Imre közgazdász és az olasz Ivan Cudin Európa bajnok ultramaratoni futó voltak.

A Zalaegerszeg és Keszthely közötti, dimbes-dombos terepen és kis falvakon át vezető utat két, egy 6 és egy 7 fős csapattal teljesítették a Gyurcsák Szilvia vezényelte budaörsi Kocogik. Mindkét csapat tisztességesen helytállt, a 69 zömmel férfi- és vegyes csapatból 44., illetve 47. lett.

Az esemény fényét emelte, hogy komoly eredményekkel bíró hosszútávfutók is indultak egyéniben a másfél maratonnyi távon, olyan Sparthatlon győztesek, mint Lubics Szilvia, Bogár János és Ivan Cudin. A budapesti gyermekkórházak is állítottak ki csapatokat, például a Heim Pál és a Bethesda, és olyan sztárorvosok is futottak a nemes cél érdekében, mint dr. Zacher Gábor, a Honvédkórház Sürgősségi Osztályának vezetője és dr. Krivácsy Péter, az I. sz. Bókay Gyermekklinika sürgősségi osztályának vezetője, aki a budaörsi háziorvosi ügyeleten is dolgozott 5 évig.

A verseny főbb eredményei:

Férfi egyéni:

    Steib Péter (TFSE) 4:33:48
    Rudolf Tamás (Kanizsai Futóklub) 4:38:31
    Peyer Zoltán (Budapest) 4:54:15

Női egyéni:

    Lubics Szilvia (Kanizsai Futóklub) 5:38:06
    György Tera (TFSE) 5:42:55
    Mulloni, Giovanna (Gruppo Marciatori Udinese UOEI) 6:30:55

Férfi, illetve vegyes váltó:

    Dover Zsoldosok 4:32:29
    Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók SE 5:03:07
    Trió Egerszeg ZTC 5:03:33

Női váltó:

    Iron Body Girls 1. 5:37:01
    A’la cool (Kanizsa Futóklub) 6:06:03
    Iron Body Girls 2. 6:06:43

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here