Jön! A PostART-on Bárdos Deák Ági

0
30
Budaörsön lép fel január 28-án a PostART-on Bárdos Deák Ági,
az egykori URH, Kontroll és az Ági és a fiúk zenekar énekese.  Nosztalgiázós buli.
Az eseményoldal ITT érhető el.
A nyolcvanas évek legendás magyar underground csapata, a Kontroll Csoport dalai szólalnak meg az Ági és Fiúk és egykori Kontroll Csoport tagok előadásában.
Mintha hazamennénk, vissza a jövőbe.
1979. augusztus 12–én tömegesen tódult ki a közönség a 40-es busszal a budaörsi Jókai Művelődési Házba meghirdetett „Irodalmi koncert” a Fölöspéldánnyal és a Beatrice zenekarral című eseményre. A koncert után, az élmény hatása alatt, Kistamás Laci, a leendő Kontroll Csoport egyik alapítója, ma úgy mondanánk, egy flash mob résztvevőivé tette a hazafelé tartókat. A véletlen is a kezére játszott: egy építkezésről többméternyi nejlonfóliát fújt a buszmegállóba igyekvők elé szél, amivel aztán, Laci kezdeményezésre, a buszra tódulók a nyitott ablakokon át kézről-kézre adogatva „becsomagolták” az Ikaruszt.
Két évvel később, Olescher Tamás jóvoltából, a Jókai Művelődési Házban próbáltunk, még névtelen formációként, a volt Spions zenekar frissen elárvult tagjával, Zátonyi Tibor_Jokerrel – s bár utóbb nem vele alapítottuk meg a jövendőbeli Kontroll Csoportot, de Budaörsről hazafelé megvilágosodtunk, mikor szembe jött velünk egy útmenti „KONTROL” tábla.
Szeretettel invitálunk mindenkit az Ági’66 turné 2. állomására, melyet a nemrég elhunyt zenésztársunknak, barátunknak, az Ági és fiúk volt dobosának, Kreutz Lacinak dedikálunk a Kontroll Csoport, valamint az Ági és fiúk elmúlt négy évtizedének dalaiból válogatva.
Akik játszanak:
Németh Csaba – dob
Antal Szilveszter – gitár
Horváth Gábor – basszusgitár
Varga Zsolt és Balogh Bálint – szaxofon
Bárdos Deák Ági – ének
Belépő: 1800 Ft – kapható a helyszínen és a tixa.hu oldalán
PostART Kulturális Színtér
2040 Budaörs Clementis László utca és Ébner György köz sarok

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here