Ismét sajtó nyilvános lett a Polgári Est – Révész Máriusz volt a tegnapi vendég

0
99

Révész Máriusz az aktív Magyarországért felelős államtitkár volt március 7-én a budaörsi Polgári Est előadója.

A Fidesz budaörsi szervezete mintegy két évtizeddel ezelőtt hozta létre a hívei számára az Adler Kávézóban ezeket a beszélgetős programokat, amelyekre minden hónapban más-más közéleti személyiséget hívnak meg. Kezdetben az esemény a sajtó számára is nyilvános volt, majd pár évvel ezelőtt zárt körű lett. Bár részt vehettünk rajta, de nem írhattuk meg az ott elhangzottakat. Ezért is lepődtünk meg, amikor a napokban Löfler Dávid, a budaörsi Fidesz alelnöke, önkormányzati képviselő a meghívóban kiemelte: Örömmel vesszük, ha eljönnek és beszámolnak a rendezvényről. Sajtó számára nyilvános! A regisztráció alapján a vendégek száma eléri a befogadóképességet, az eseményt már nem kell meghirdetni.”

Ha nem is voltak sokan, de a kávézóban nem igen maradt szabadon szék és fotel. Az érkezőket pedig a regisztráció után Czuczor Gergely a Fidesz budaörsi elnöke fogadta. Köszöntőjében emlékeztetett rá, hogy a Polgári Estek és persze pártjuk célja Budaörsön „végre átvenni a város vezetését a jobboldalnak”. Ám aki azt gondolta, hogy akkor ezzel most részükről megkezdődött a kampány a júniusi helyhatósági választásokra, az tévedett. Ezt követően ugyanis nem esett szó pártpolitikáról, hanem Révész Máriusz államtitkár az egészséges életmódról fogalmazott meg érdekes gondolatokat (egyebek között viccesen a férjüket halálra etető nőkről, illetve komolyan a WHO és a KSH statisztikáján alapuló fittségi adatokról).

Majd elsőként egy kis filmmel, utána pedig egy bő órás prezentáció keretében ismertette az államtitkársága által kidolgozott „Aktív Magyarországért” programot, hogy „mozogjanak és éljenek egészségesen minél többen”. Ezen belül a már megvalósult és tervezett beruházásokat (kerékpárutak, szabadtéri sportpályák stb.) és a gyerekektől a fiatalokon és az aktív korúakon át a nyugdíjasokat megszólító programokat mutatta be. Ezek részletes leírását, a csatlakozás feltételeit jelenleg az aktivmagyarorszag.hu weboldalon és az államtitkárság Facebook oldalán lehet megtalálni, illetve májusban indul egy új weboldal aktivkalandor.hu címen, ami még bővebben tájékoztatja majd az érdeklődőket – mondta el az államtitkár. Az előadás után kérdéseket is fel lehetett neki tenni. Czuczor Gergely Budaörs helyi turisztikai fejlesztési javaslatokat fogalmazott meg, többek között a Törökugratóra és a Kőhegyre. F. Megyesi Péter a KÉSZ elnöke pedig azt osztotta meg a jelenlévőkkel, hogy az elhangzottak közül sok programot nem ismert, és jó lenne, ha az államtitkárság az alulról jövő kezdeményezéseket is bevonná. Révész Máriusz azt felelte, hogy ezzel nyitott kapukat dönget, hiszen az államtitkárságon összesen 18-an dolgoznak, ám nagyon sok szakmai és civilszervezettel működnek együtt.

A következő budaörsi Polgári Est április 9-én lesz, és a PostART-on – mondta el Czuczor Gergely -, amikor Vitályos Eszter országgyűlési képviselő, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettesének, parlamenti államtitkára lesz a vendég, illetve Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója is „ígéretet tett”.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here