Csuja Imrét nem kell bemutatni a nagyközönségnek. Számos sikeres és elismert filmben alakított emlékezetes karaktert (a teljesség igénye nélkül: Üvegtigris, Valami Amerika, Moszkva tér, Argo), azonban a színházi oldalát kevesebben ismerik. Ebből kaptunk ízelítőt tegnap az „Imi, mondj egy verset!” című önálló esten a PostART-on.
Az előadás előtt Selmeczi Ágnes programszervező rövid, lényegre törő megnyitójában emlékeztetett arra, hogy a PostART egy önfenntartó intézmény, amelyet a közönség visszajelzése alapján kialakított programok tartanak életben. Ágnes kulturális missziójának eredményeképpen számos különleges előadás, koncert, kiállítás résztvevői lehetünk folyamatosan a régi posta, egykori leányiskola épületében.
Csuja Imre kisugárzása azonnal beszippantotta a nézőket, mire észbe kaptunk már a harmadik verset szavalta, szinte egy levegővel. Könnyedebb, ismertebb versekkel kezdte a műsort: Öreg néne őzikéje, Anyám tyúkja, Családi kör, Szózat, Nem tudhatom… Ezeket mindenki ismeri, kedveli és fejből tudja, melyek segítségével ráhangolódhattunk a művészre, akinek az előadásában új értelmezést kaptak bizonyos fordulatok, szavak. Egy házaspár meg is jegyezte egymásnak mellettem: „Én nem is gondoltam, hogy ennyire másképp is lehet érteni az Anyám tyúkját!” Csuja Imre elmesélte, hogy gyermekkorában Hajdúnánáson nagymamája tanította neki a verseket, majd később, amikor a falu összegyűlt pletykálni, beszélgetni és kifogytak a témából, őt kérték fel: „Imi, mondj egy verset!” Ő pedig mondta, éppen úgy, ahogyan később a középiskolában, vagy egy Ady Endre szavalóversenyen, amelyet a Harc a nagyúrral meg is nyert. Utána azonban rájött, hogy nem elég érett Ady verseihez, és várt vele még tíz évet. Most a következő blokkra egy jó nagy csokor költeményt hozott Adytól. Ady Endrére azonban a közönségnek is meg kell érni, éppen ezért ez után Örkény egyperceseiből olvasott fel kettőt, amely kellő derültséget okozott. A zárásban Babits Mihály: Jónás könyve című verse Csuja Imre előadásában rémisztően és hatásosan kelt életre. Az estét az ötven-hatvan fős hálás közönség vastapssal köszönte meg.
Összegezve: Csuja Imre kisugárzása, orgánuma és a kiválasztott versek különleges élményt adnak, amelyet érdemes legalább egyszer átélni. Ha mára csak egy tanácsot adhatunk: legközelebb ne hagyja ki ezt az előadást, ha teheti jöjjön el és kérje meg bátran: Imi, mondj egy verset!
Csuja Imrével az előadás után beszélgettünk a darabról, a színházról, a terveiről.
Miért pont versekre alapozva építette fel önálló estjét, miért nem például egy egyszemélyes komédia, vagy egy meghatározott darab az, amivel járja az országot?
Ahogy a darabban is elhangzik, ötéves korom óta tanulom a verseket, még Hajdúnánáson a nagymamám tanította őket először és végigkísérik az életemet. Gyakorlatilag ötven éve mondok tehát verset, de ami még érdekesebb: azt látom, hogy az emberek ki vannak éhezve a lírára. Például évekkel ezelőtt, április 11-én, a költészet napján felkértek engem és Pogány Juditot, hogy vegyünk részt egy „Verskommandó” nevű megmozdulásban. Dunaújvárosban és környékén kellet verseket mondani különböző helyszíneken, például a buszon, az óvodában. Emlékszem, becsengettünk egy tanyára is, ahol a tehenész bácsikának elmondtuk, hogy ma van a költészet napja, mondanánk egy verset, meghallgatja-e. Bennem ott tudatosult, hogy mennyire szeretik az emberek a verseket. Ez később bebizonyosodott akkor is, amikor az Örkény színházban megcsináltuk az „Anyám tyúkja 1-2”-t, vagy ezeken az önálló esteken.
Mindig ugyanígy épül fel a műsor, vagy vannak benne esetleg változó elemek?
Attól függ, hogy milyen a közönség. Néha előfordul, hogy például az Ady versek alatt elfáradnak a nézők, olyankor kihagyok egyet-kettőt vagy másikat mondok. De alapvetően ugyanaz a felépítése az estnek.
Mennyire sokszor azonosítják az ismertebb filmszerepekkel?
Állandóan, de szerencsére változik, hogy éppen melyikkel. Egy időben rám köszöntek, hogy „Szia Csoki bácsi”, vagy „Ízirájder öcsém”, mostanában polgármester úrnak hívnak egyre többen. Amivel szoktak még azonosítani, az Bala a „Valami Ameriká”-ból, vagy néha Torrentével is.
Az előadásban és az előzőekben elmondottak alapján, akkor egyértelműen a nagymama verseinek hatására lett színművész?
Igen, illetve annyival egészíteném ki, hogy egyrészt ez 17 éves koromban tudatosult bennem. Másrészt annak idején volt Hajdúnánáson színészképző, illetve Debrecenben egy önismereti kör, amelyeken részt vettem és hozzásegítettek, hogy később valóban azt mondjam: el tudom képzelni ezt a szakmát, mint a hivatásomat.
Olvasni egyre több helyen, hogy készül a „Valami Amerika 3”, amelyben ismét eljátssza Bala szerepét. Mi az, amire még készül?
„A Valami Amerika 3”-ról még nem tudok semmi konkrétat mondani, de az valóban igaz, hogy készülőben van a film. Az Örkény színházban lesz egy komoly bemutató ősszel, ahol egy nagyon izgalmas szerepet fogok játszani, azonban erről meg még nem beszélhetek.
Mi alapján dönti el, hogy elvállal-e egy szerepet?
Azt gondolom, hogy a színész nem válogathat. Egy rendező okkal kér fel az adott szerepre, általában azért, mert tudják, hogy velem mit kéne játszatni. Én nagyon hálás vagyok, hogy számos vígjáték szerepet játszhatok el, és ugyanakkor nagyon komoly darabokban is kapok fontos szerepet, mint például a „Tóték” vagy a „Pillantás a hídról” vagy éppen az „Ügynök halálá”-ban Bem bácsi. Válogatni nem szoktam, inkább izgatottan várom, hogy mit kapok és igyekszem belőle a legjobbat kihozni a saját magam örömére, a rendező örömére és természetesen a közönség örömére.
Hogyan készül egy szerepre? Mennyire szigorúan tanulja meg a szöveget? Szokott improvizálni?
Ez függ a szereptől és a darabtól is. Most, például amit az előbb említettem, hogy lesz egy új színházi szerepem ősztől, leírom kézzel a szöveget párszor és így jegyzem meg. Leülni és bemagolni nem szoktam. Ha nem írom le, akkor sem magolom, hanem sokszor elolvasom. Általában négy-öt hét így a megtanulás. Számomra fontos, hogy szöveghűen játsszam el a szerepet, ritkán szoktam improvizálni, legfeljebb ha egy-két szót elrontok, az, hogy ne tudjam a szöveget, nem fordulhat elő. Filmforgatásnál már könnyebben megesik, hogy a színészeknek jut eszébe egy-két jó mondat, gondolat és azt megbeszéljük a rendezővel vagy a dramaturggal, hogy mehet-e. Például a „Moszkva tér” című filmben az a mondat, amikor a filmbeli fiam autót kér tőlem és azt felelem: „Én tizennyolc évesen gyalog jártam, mint az állatok és vizet ittam, mint a palánta” – ez rögtönzés volt.
Az átlag nézőnek úgy tűnik, hogy ön nagyon sokat dolgozik. Ez valóban így van? Mennyire hajtja magát túl?
Valóban úgy tűnik, hogy sokat dolgozom, és így is van. Ugyanakkor sokszor előfordul az is, hogy bár nem egyszerre készülnek el, egyszerre bukkan fel sok minden: filmek, interjúk, sorozatok. Nem érzem úgy, hogy túlhajtanám magam, van szabadidőm is szerencsére.
És akkor mit csinál, tehát a szabadidejében?
Kertészkedem. Otthon kimegyek a kertbe, kapálok vagy megmetszem a cseresznyét. De ilyenkor is sok ötlet, megoldás ugrik be egy-egy szerep megformáláshoz, mert kipihent az agyam és nem vagyok rágörcsölve a feladatokra. Szeretek horgászni is, de arra ritkábban jut időm.
Mi motiválja?
A kíváncsiság. A színészet kicsit olyan, mint a nyomozás. Ki kell nyomozni, hogy az adott szereplő mit miért mond, mit miért mondanak róla, hogyan és miért csinálja, mire gondol egy adott helyzetben. Amikor meg kell fejtenem a szerepet és ezekre a kérdésekre választ kell, hogy találjak, az hihetetlenül izgalmas.
Melyik az a korábbi szerepei közül, amelyikben úgy érzi, hogy „csak” önmagát adta?
Igazából minden szerepemben önmagamat adom. A szerepek attól lesznek hitelesek, ha én is benne vagyok. Egy színész akkor alakítja jól a szerepet, ha minél több személyesség van benne és az a feladata, hogy megtalálja, hol tudja önmagát belevinni az adott szerepbe. Ez jön át a nézőknek.
Mostanában hol láthatjuk színpadon?
Az Örkény színházban a „József és testvéreit” mutattuk be, ami a legfrissebb, illetve ősztől látható lesz az, amire utaltam. Annyit elárulhatok, hogy egy Shakespeare darabról van szó.
Névjegy
Csuja Imre 1984-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát Simon Zsuzsa osztályában, majd a Pécsi Nemzeti Színházhoz került. 1987-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, 1989-ben az egri Gárdonyi Géza Színház tagja lett. 1990-től az Arany János Színházban töltött négy évet, majd szabadfoglalkozású művészként lépett színpadra. 10 év szabadúszást követően 2004-ben leszerződött az Örkény István Színházhoz. Színpadi kedvencei a görög klasszikusok, és Shakespeare művei. Sokat foglalkoztatott, népszerű szinkronszínész, több mint 800 filmnek kölcsönözte a hangját.
A kortárs magyar film egyik sokat foglalkoztatott művésze, a mai magyar valóságra jellemző ismerős, kicsit a periférián mozgó embertípusok egyik elsőszámú megformálója. 2009-ben összeállította önálló estjét, melyen Ady műveit adja elő. 2015-ben a Hungary’s Got Talent című tehetségkutató műsor zsűritagjaként tűnt fel az RTL Klub csatornán. Ismertebb filmszerepei: Csoki – Üvegtigris 1-2-3; Lakatos Gáspár – Megy a gőzös; Bala – Valami Amerika; Polgármester – A mi kis falunk.
