A Waclaw Felczak Alapítvány Polonica Varietas pályázata tette lehetővé, hogy 2019 februárjában harminchét illyéses diák három kísérőtanárral ellátogathasson Krakkóba és Auschwitzba. A pályázaton elnyert támogatás révén a csoport saját anyagi erőforrás nélkül vehetett részt a háromnapos lengyelországi túrán és a számukra szervezett programokon.
A programot elsősorban a két végzős évfolyam számára hirdették meg az iskolában. A jelentkezők másfél hónappal az utazás előtt egy közösségi oldal csoportjában mélyíthették el tudásukat a kirándulás témáiban, így többek között Krakkó történetéből, a magyar zsidóság történelméről a dualizmus korától kezdve 1944-ig és az európai holokausztról. Ebben a csoportban a diákok önként jelentkezhettek különböző témák fényképszerű megörökítésére, s képeiket fel is töltötték oda. Ezekből a fotókból kiállítás készült a többi tanuló számára az Illyés gimnázium aulájában.
„A tematikus kirándulásnak két célja volt, egyrészt elmélyíteni a gyerekek tudását a lengyel-magyar közös történelemről, másrészt ellátogatni az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborokba, ahol a halálos áldozatok harmada magyar származású volt„– tudtuk meg Szilágyi Katalin, magyar-történelem szakos tanártól. „A diákok ismereteit az is gyarapította, hogy idegenvezetővel tettük meg az utat, s áthaladva a szlovák, lengyel területeken földrajzi, történelmi, gazdasági információk sokaságát tudhatták meg az adott községről, városról, hegyről, várromról, illetve Krakkóban helyi idegenvezető árnyalta tovább a közös magyar-lengyel történelemről kialakított tudásukat” – folytatta a tanárnő, majd hozzátette: „Úgy gondolom, ismeretekben, tapasztalatokban rendkívül gazdag kirándulás volt.„
A tanulmányi kirándulásról Domina Gitta 12.b osztályos tanuló összefoglalója olvasható az alábbiakban:
Krakkó-Auschwitz kirándulás
Bár a hajnali kelést senki sem szereti, mégis megérte időben elindulni, hiszen így már az első napon megtekinthettük Krakkó egyik legérdekesebb városrészét, a Kazimierzt, azaz a Kázmér negyedet. A városrész Nagy Kázmér lengyel király nevét viseli, hiszen ő alapította a települést 1335-ben. Hosszú ideig önálló város volt, fal vette körül, piactérrel és városházával is rendelkezett. A 15. században atrocitások érték a zsidó lakosságot, akik a Kazimierzbe költöztek. Éppen ezért található a kerületben hat zsinagóga.
Első úticélunk az egyetlen ma is működő zsinagóga, a Remuh zsinagóga volt, amelyhez egy zsidó temető is tartozik. A nők általában a karzaton vehettek részt az imákon, ám ez a zsinagóga például a Dohány utcai zsinagógához képest aprónak mondható, így itt karzat sincs, csak egy függönnyel elkülönített rész a nők számára. A temetőben megtapasztalhattuk, hogy nem virágokat hoznak a halottak sírjára, hanem köveket, hiszen ezek nem hervadnak el, ezzel is jelzik, hogy a lélek örök. A zsinagóga megtekintése után körbesétáltunk a negyedben, melynek különleges hangulata van a sok kis kávézó és romkocsma miatt. Mivel a negyedben nem csak zsidók telepedtek le, így a keresztény felében megnéztük a Szent Katalin templomot, amely erőteljes barokk stílusú belső díszítése miatt jelentősen különbözött a Remuh zsinagógától. Ezután hotelünk felé vettük az irányt, ami szinte a Kazimierz negyed bejáratánál volt, ezt a Diétla utca választja el Krakkó belvárosi részétől, ami régen a Visztula egyik ága volt.
Kétségkívül utunk legmeghatározóbb, legérdekesebb, de egyben legmegrázóbb eseménye az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborokba való ellátogatás volt. Az ember próbál lelkileg felkészülni, de nehéz elképzelni, mit fog látni, még úgyis, hogy tanulmányaink során legtöbbünk már megismerkedett a második világháború borzalmaival. Az időjárás és a bejutási körülmények is hozzájárultak ahhoz, hogy legalább részben át tudtuk érezni, milyen is lehetett a táborba érkezőknek. Ködös, hideg reggel volt, ráadásul az amerikai alelnök pont ugyanarra a napra tervezte látogatását, így különös hangsúlyt fektettek az ellenőrzésre, egy órát álltunk sorban, hogy átjussunk az ellenőrző kapun. Az vezetés teljes ideje alatt feszült csend uralkodott az egész csoporton, senki nem szólt a másikhoz. Mindenki próbálta feldolgozni, amit látott-hallott. Számomra a vezetés legsokkolóbb részei azok a termek voltak, ahol az áldozatok használati eszközeit állították ki. Itt nem egy-egy darabot láthattunk vitrinekben, hanem óriási halmokat üveg mögé helyezve, ami még elképesztőbbé tette számomra a zsidóság helyzetét. Az ideérkezők abban a hitben hagyták el otthonaikat, hogy dolgozni mennek, majd családtagjaiktól elszakították őket és embertelen körülmények között próbáltak harcolni a túlélésért, ami nagy részben nem tőlük függött. Sajnos a magyar épület megtekintésére az előbb említett körülmény miatt csak egy félóránk volt, ahol jó lett volna mindent elolvasni, hiszen ez a mi személyes történetünk is. Egy koszorúval emlékeztünk meg az áldozatokról.
Szerencsére egy idő után kisütött a nap, ami egy kicsit olvasztotta a jeges hangulatot, s így utaztunk át a birkenaui táborba, ahová szintén hosszas várakozás és ellenőrzés után léphettünk be. Több épületet is bejártunk, az egyik legmegdöbbentőbb a „halálbarakk” volt, ahová azokat vitték, akikről súlyos betegségük miatt már lemondtak. A tér kisebb volt, mint az Illyés aulája, ennek ellenére sokkal több embernek kellett a három emeletes faágyakon vagy a földön meghúznia magát, mint gimnáziumunk összes tanulója.
Nehéz az Auschwitz-élményt szavakban összefoglalni, mert csak épületekről, tárgyakról tud beszámolni az ember, valójában mindenki a történet és a látottak alapján maga építi fel az auschwitzi életet. Úgy gondolom, nagyon fontos lenne ezt mindenkinek egyszer látni az életben. Valamint nagyon fontosnak tartom az auschwitzi idegenvezető által mondottakat, hogy mi vagyunk az utolsó nemzedék, aki még beszélhet túlélőkkel, s nekünk kell továbbadni a történetet.
A délután folyamán kellemesebb programban volt részünk, hiszen idegenvezetőnk segítségével, aki rengeteg érdekes információval látott el minket, egy kisebb sétát tettünk Krakkó belvárosában. A fantasztikus Jagelló egyetem megtekintése után elsétáltunk Krakkó óriási főterére, a Rynekre. A tér közepén helyezkedik el a reneszánsz stílusú Posztócsarnok, melyen érdemes keresztülsétálni nemcsak az emléktárgyakat áruló boltok miatt, hanem mert a felújított impozáns épület a város egyik ékköve. Este mindenki bevette a várost kisebb–nagyobb csoportokban, ami oldotta az auschwitzi látogatás feszültségét
Utolsó napunkon a Wawelbe látogattunk el, amely Krakkó egyik központi nevezetessége, a lengyel királyok székhelye és temetkező helye volt. Felmásztunk a Zsigmond toronyba, ahol mindenki bal kézzel megérinthette a harangot, ami a legenda szerint egy éven belüli házasságkötést jelent, de a helyi idegenvezető, aki a Jagelló egyetem magyar tanszékének tanára is volt, elmondta, hogy ennek érintése a sikeres érettségit is biztosítja egy mostani legenda szerint. A lengyel gótika kiemelkedő alkotásában, a Szent Kereszt Kápolnában Jagelló Kázmér feleségének, Erzsébet nyughelyét tekintettük meg, aki Habsburg Albert magyar király lánya volt. A székesegyházban, amely a lengyel királyok temetkező helye volt, számos közös múltbeli történelmi emlékre akadtunk. Például a Zsigmond kápolna kazettás kupoláját Báthory István felesége boríttatta be aranylemezekkel, vagy a kápolnával szemben található Hedvig királynő fehérmárvány síremléke, aki Nagy Lajos lányaként örökölte a lengyel trónt, aki az ékszereit felajánlotta az egyetem teológiai karának építéséhez, s akit II. János Pál pápa szentté avatott 1997-ben. Sajnos a Báthory-kápolnába nem mehettünk be, mert csak az imádkozók számára van nyitva. Báthory Istvánt a lengyelek egyik legnagyobb királyukként tartják számon. Távozóban még megcsodálhattuk a Waza-kápolna külső homlokzatát, amely a lengyelországi születésű I. (Szent) László királyunknak állít emléket.
A Wawelben a 16. században épült reneszánsz palota szintén rendelkezik magyar vonatkozással, például itt tartották Szapolyai Jánosnak és I. Zsigmond lányának, Izabellának az esküvőjét 1539-ben az idős vőlegény részvétele nélkül, s itt választották lengyel királlyá Báthoryt.
Ezután lengyel idegenvezetőnk a Rynek felé vezető úton számos érdekes és humoros történetet mesélt a városról, majd a krakkóiak főtemplománál, a Mária templomnál álltunk meg, ahol szintén a magyar előzményekre utaló óránként felhangzó „hejnal” történetét hallgattuk meg. A gyönyörűszép gótikus templom azonban csak a misék között látogatható turistáknak, de érdemes kivárni ezt az időt, mert páratlanul szép a főhajó csillagos eget imitáló boltozata és a gótikus főoltár.
Egy élményekben gazdag, rendkívül érdekes, minden pillanatában izgalmas kirándulásban lehetett részünk. A programok, a szervezés, az előkészítés és az idegenvezetés mellett ebben nagy szerepe volt annak, hogy kiváló volt a hotelünk fekvése – a belvárosban, a Stare Miestoban volt – és minősége, s mint utóbb megtudtuk egy, a háborúban megsemmisült zsinagóga helyén épült. A Kazimierz kávézóinak, éttermeinek hangulatát idézte meg számunkra az Alef Hotel.
Fotók: illyéses diákok
