Így telik a vakáció a Csiki táborokban

0
188

Az idén 20 éves Csiki pihenőkert kétségtelenül Budaörs legnagyobb tábora, ahova tavasszal és ősszel ma már az egész országból – sőt, a határon túlról – is rendszeresen érkeznek a gyerekcsoportok, nyáron azonban a tematikus, heti ötnapos táborokat elsősorban mégis csak a helyiek töltik meg.

A húsz év alatt nem változott, hogy igen nagy az érdeklődés a történelmi kalandtáborok (például régészeti), a képzőművészet (festészeti, divattervezői stb.), a természettudományok iránt, amihez felzárkózott azonban egyebek között a cukrászati és az angol nyelvi táborok népszerűsége. És szívesen választják az egyébként év közben nem (verseny)sportolók  a játékos mozgásra épülő sport- és szabadidős táborokat is. Továbbra is vannak óvodás kortól egészen az általános iskola végéig évről-évre visszatérők, és persze újak is. Sokan hozzák el a kisebb testvéreiket, mások a barátaikat, a legtöbben ajánlásra iratkoznak be – tudjuk meg Mester Edit táborvezetőtől.

Azt, hogy jól érzik itt magukat a gyerekek, rengeteg fotó igazolja, no meg minden pénteken a hetet záró napon a szülőknek, rokonoknak készülő kiállítások és a bemutató előadások a héten elkészült munkákból, tanultakból.

Mivel már csak váratlan akadályok miatti lemondások esetén lehet a nyár folyamán még hátralévő hetekre jelentkezni, aki lemaradt, de szeretne részt venni valamelyik programon, az érdeklődjön a csikipark@gmail.com címen. Illetve az eddigi táborokról még több képet a www.csikipihenokert.hu oldalon találnak!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here